22.

3.2K 280 203
                                    

Mostanában úgy érzem, hogy elkövetek minden bűnt ahhoz, hogy ő mindet, egytől-egyik betartsa. Míg az én jegyem a pokolra szól, addig ő mosolyogva fog átsétálni a menyország kapuján tudván, hogy elérte a célját. Hiszen ő túl tiszta, kedves és jó ehhez a világhoz. Legalábbis én ezt gondoltam.

- Fayre, beszállsz? - hallottam meg a már megszokott, mély, rekedtes hangot. Halvány mosollyal biccentettem, miközben beültem az anyósülésre.

Mostanában úgy érzem, hogy egy hullámvasúton ülök. A boldog pillanatokat olyan lejtők követnek, melyek alatt az én kocsim szétesik. Darabjaira. Pont úgy, ahogy én. Amikor valaki azt kéri, hogy legyek önmagam, de azt sem tudom, hogy hol hagytam a kirakós elveszett darabjait...mit mondjak? Nem ismerhetem be, hogy mennyire szét vagyok esve. Hogy nem a szívem az egyetlen selejt a lelki szemetesemben.

- Milyen Bibliát gondoltál magadnak? - fordultam Shawn felé egy halvány mosollyal, próbálva elterelni a figyelmem a zavaros gondolataimról.

- Egy olyat, ami nem esik szét már attól, hogy a kezembe veszem - nevetett fel halkan, miközben az útat figyelte. - Te is kérsz egyet?

- Anyának van otthon - mondtam halkan, mielőtt folytattam. - De kábé egyszer, ha vettem a fáradtságot ahhoz, hogy kinyissam. Viszont a túl sok apró betű nem szimpi, így gőzöm sincs a tartalmáról.

- Még nyomokban sem? - csodálkozott el egy pillanatra.

- Nem. Mondtam, hogy nem vagyok vallásos. Már nem is leszek - tettem hozzá unottan, majd az ablak felé fordultam.

Azt mondják, hogy, ha valamit elég sokszor duruzsolnak az ember fülébe, akkor előbb vagy utóbb el fogja hinni. Szerintem élő példa vagyok arra, hogy ez nem minden esetben van így. Itt van az atya, aki nyár eleje óta próbál megtéríteni, de képtelen rá. Kiskorom óta vallom azt, hogy csak abban hiszek, amit látok. Amit képes vagyok megérinteni. Amiben biztos vagyok. Ilyen dolog az örökké tartó szerelem is. Soha nem hittem benne. Örökké? Ugyan. Olyan szerelem nincs, ami még minket is túl élne, viszont olyan biztos van, ami életünk végéig tart. Ez kicsit zavaros. A lényeg a káoszban, hogy egy szó képes megváltoztatni mindent. Egy név képes megváltoztatni mindent. Mert, amikor az atyából Shawn lett...minden megváltozott.

Az elején féltem tőle. Kicsit egyébként az embertől is, de leginkább attól, amit kiváltott belőlem. Valamiért a legtöbbször mosolygásra késztetett. Megmelengette a szívem. Segíteni próbált. Túl kedves volt. Olyan ismeretlen volt az egész, mert még senki nem érte el nálam azt, hogy ilyen szinten felkeltse a figyelmem. Titkon mindig is tudni akartam róla mindent. De lehetetlenség kiszedni belőle akármit is. Olyan, akár a szivárvány végén pihenő kincses láda. Hiszel benne, hogy ott van, de mégis tudod, hogy nincs. Igen, ő pont ilyen nekem.

- Min gondolkozol ennyire? - törte meg a csendet halkan.

- Őszíntén? Magam sem tudom - sóhajtottam. - Tele van a fejem minden szarral.

- Mit értesz "minden szar" alatt? - sandított rám mosolyogva.

- Mondtam. Magam sem tudom - húztam el a szám, majd ismét az ablak felé fordítottam a fejem.

"Tökéletlen a hit, de csak mert tökéletlen minden egyes ember."

"Furcsa hit az, amely csak azért hiszi azt, amit hisz, mert nincs mersze ahhoz, hogy ne higgye!"

"Mik az istenek, tudjuk, egyáltalán léteznek-e? Amiben hisz az ember, az valóságos, vagyis tudjuk, hogy tényleg léteznek. Szóval mi volt előbb, az isten, vagy az ember, aki hitt benne?"

In the churchWhere stories live. Discover now