In the church

21.

- Vennem kell majd egy új bibliát - jegyezte meg Shawn, miközben a kezében tartott példányt nézegette. Hiába nem érdekelt a dolog, a szemöldököm magától is felugrott a homlokom közepéig.

- Minek? Van vagy ezer bibliád - akadtam ki, de aztán emlékeztettem magam arra, hogy ez az ő élege. Azt csinál, amit akar.

- Neem - ingatta a fejét, majd becsukta és rám nézett. - A többi könyvem a hitről szól úgyszint, de nem ugyanarról. Van, melyben történetek vannak, esetleg versek, vagy érdekességek...

- Érdekességek? - vágtam a szavába nevetve. - Olyan emberek voltak, mint mi. Miért kell róluk ennyi kicseszett szart összehordani? Valószínűleg terhes lett egy nőci és kitalálta ezt a sok szart, hátha a férje beeszi, hogy nem csalta meg. De valószínűleg de. Megcsalta. De a nőcinek olyan fasza beszélőkéje volt, hogy aztán a fél világ itta a hazugságait.

- Erre inkább nem mondok semmit - ingatta a fejét egy nagy sóhaj kíséretében.

- Most mondd azt, hogy nem gondolkoztál el ezen! Nincs olyan, hogy egyik napról a másikra valakiben megterem egy baba nemi aktus nélkül basszus - csaptam a lábamra idegesen. Shawn arcáról ordított a "minek mentem bele?" s társai, de képtelen voltam leállni. - Ugyan már! Akkor Isten nem csak a nőcibe dobott volna egy babát, hanem másokba is. És miért pont ezt a nőt? Miért pont akkor? Ez egy nagy hülyeség! Ha akkor kellett egy Jézus a világra, akkor most sem ártana.

- Az utolsó mondatoddal egyet kell értenem. Viszont papként és hívőként egész mélyen vágnak a szavaid. Nem gondoltam volna, hogy ilyenek járnak a fejedben - vallotta be csalódottan.

- Te is jól tudod, hogy nem vagyok hívő. Nekem ezek nem jelentenek semmit. Én nem hiszek olyan dolgokban, amiket soha életemben nem láttam s nem is fogok látni. Ha lenne Isten, akkor nem lenne annyi beteg gyerek, akkor nem halt volna meg annyi ártatlan ember a koncentrációs táborokban és még sorolhatnám. De ha esetleg mégis létezik, akkor nekem nincs szükségem ilyen "emberre" - rajzoltam macskakörmöket a levegőbe. Tagadni sem tudtam volna, hogy végleg kiakadtam. Van néhány téma, ami vagy érzékenyen érint, vagy pillanatok alatt felcseszi az agyam és ez azok közé tartozik. Nem szeretek hívőkkel beszélni, mert olyanok, mint a részegek, akiknek átmosták az agyát. Képtelenek elfogadni, hogy te nem hiszel abban, amiben ők s teljesen tojnak a véleményedre.

- Nem szeretnék veled ezen veszekedni - jelentette ki egy halvány mosollyal. - Te ezt gondolod, míg én azon az állásponton vagyok, hogy mindaz, amit én tanítok s hiszek az igaz. A hitben nem az a fontos, hogy szentül állítsd: ő igenis létezik, hanem hogy higgy valamiben. Így utolsó perceidben lesz mihez fohászkodnod.

- Utolsó perceimben aludni szeretnék nem pedig motyogni egy olyan személyhez, akit még életemben nem láttam - fordítottam el a fejem, majd a falon pihenő festményt kezdtem tanulmányozni.

- Rendben. Szerintem ezt túltárgyaltuk. Nyugodtan menj haza, miután végeztél - mondta, mielőtt sarkon fordult és nemes egyszerűséggel elsétált.

- Majd összetakarít az, akinek hat anyja van te fasz - állítottam a falhoz a seprűt, majd dühösen kibaktattam a templomból, miközben a gondolataim tornádóként cikáztak a fejemben.

Néha annyira kikészít ez az ember. A szent dumájával, azzal, hogy úgy kezel, mint egy öt évest, aki nem ért semmit. Máskor meg tudom jól, hogy jobban szükségem van rá, mint akarnám. Mert valami van benne, amitől vonz és ezt utálom. Legszívesebben átmennék rajta egy, a pápa által vezetett traktorral, hogy megtanulja, hogy az Egyház nem minden.

- Bazdmeg! - egészen addig nem is realizáltam, hogy már a nappaliban állok, amíg nem termett előttem a bátyám egy konyhakéssel a markában. Idegesen a hajába túrt s folytatta. - Legalább máskor szólj már, hogy te vagy az.