Egyéjszakás kaland

CHAPTER NINE

Iszonytató fejfájással ébredtem. Egy erős kar fonódott a derekamra és hiába mocorogtam kómás állapotban, nem eresztett csak közelebb vont magához.

Lassan kinyitottam a szemem, és körbenéztem a szobában. A villogó ébresztőóra délelőtt tizenegyet mutatott, és a sötétítő résein beszökött a napfény.

A hófehér falak és a csipetnyi fény szilánkként hatott az elmémre. Újra és újra a homlokomat maszíroztam remélve, hogy enyhülést hoz, de hiába. Mikor képes lettem tisztán gondolkodni, egyetlen kérdés visszhangzott az elmémben.

Ki fekszik mellettem?

Aztán egyre több követte.

Hol vagyok?

Mit tettem éjszaka?

Hogyan rúghattam be ennyire?

És a jó kurva életbe, ki fekszik mellettem?!

Szinte azonnal lefejtettem magamról az idegen kezét és kiugortam az ágyból. A hideg padló, és a fejembe nyilalló fájdalom egy apró sikkantást csalt ki belőlem, amire az ágyban fekvő angyali kinézetű srác kinyitotta szemeit. Szemeit gyorsan végigjáratta rajtam és valamiféle elégedettség töltötte el, mikor újra az arcomra siklott a tekintete.

-Jobban örültem volna, ha az ágyban ébresztesz fel, Emma. -mormolta miközben az oldalára gördült.

Végignéztem magamon és feltűnt, hogy csak egy bő póló van rajtam, míg rajta, remélhetőleg nadrág.

Mivel a takaró nem takarta felsőtestét, könnyen megállapítottam, hogy edzeni jár, és hogy valószínűleg az ő pólóját viselem.

-Nem fekszel már vissza, ugye? - sóhajtott és kimászott az ágyból.
-Kérsz egy Aspirint?

Tekintetem megtalálta az arcát, ő pedig gonoszkásan elmosolyodott.

Csak bólintani mertem, és bizonytalan léptekkel indultam az ajtó felé. Josh az ajtóból hátranézett és látta, ahogy lassan megteszem a köztünk lévő távolságot. Amint elértem őt, nem tétovázott, csak egy egyszerű mozdulattal a karjaiba kapott és már cipelt is át a hosszú folyosón. Az már csak tetőzte az élményt, hogy puszit nyomott a homlokomra és a konyhapultra ültetett.

Magamban elkönyveltem, hogy biztosan egyedül él, mert női kézre utaló nyomot egyáltalán nem láttam. Sehol egy kép, egy kacat, vagy egy díszpárna. Letisztult és egyszerű.

Elpirultam mikor észrevette, hogy mozdulatait vizslatom, és egy kacsintással jutalmazott.

Egy szem gyógyszert nyomott a tenyerembe és egy pohár vizet nyújtott felém. Gyors mozdulattal a számba dobtam a gyógyszert és döntöttem a poharat a szám felé. Ennek következtében láttam meg a csuklómat borító kötést. A ledöbbenéstől, a minden egyes mozdulatomat követő fiú rémült tekintetébe köptem a vizet.

-Mi a fészkes fene ez? - rivalltam rá. Gyorsan végigmértem és rögtön megakadt a szemem az ő csuklóján is. Persze, hogy hamarabb is feltűnhetett volna a teste felületét borító tetkók összessége, de igazán csak abban a pillanatban realizáltam, hogy mi is a helyzet valójában.

-Ismét megkérdezem... - kezdtem higgadtan, nagy levegőt véve. - Mi a fészkes hóbelebanc ez? És ha már itt tartunk, ki a franc vagy te és hol a pokolban vagyok?

A fiú többször is a csuklómra villantotta tekintetét, de a testén lefolyó vízzel egyáltalán nem törődött. És a rohadéknak még jól is állt.

Lehunyta szemeit, és könyörgő tekintetét elrejtette egy pillanatra.

-Emma, kérlek mondd, hogy csak viccelsz....- suttogta a levegőbe még mindig csukott szemekkel. Mikor nem kapott választ idegesen a hajába túrt és láttatni engedte a szemében tomboló vihart.