Egyéjszakás kaland

CHAPTER TEN

Villámgyorsan kapkodtam lábaimat, hogy az ismerős falak közé juthassak és elfelejtsem az előző huszonnégy óra eseményeit. Már amire emlékszem belőle.

Amint betettem a lábam a biztonságos környezetet nyújtó házba egy reszketeg sóhaj szakadt ki ajkaim közül. Gyűlöltem magam, de egyszerre azt is éreztem, hogy jól cselekedtem. Nem tudtam megmagyarázni, de abban biztos voltam, hogy valami mélyebb jelentőségű dolgot vágtam sutba, nem csak egy egyéjszakás kalandot, amikor kiszálltam a Fastback-ből.

Ezeken agyalva vettem a szobám felé az irányt, ahol első tennivalóm az átöltözés volt. Egy hasonló szettre cseréltem a Josh-tól kapott ruhákat. A tőle kapott darabokat a fiókos szekrény legmélyére süllyesztettem, majd gyors léptekkel a konyhába indultam. Szükségem volt egy valamire való kávéra, hogy legalább megpróbálhassak tiszta fejjel gondolkozni.

A kedvenc bögrémbe öntöttem a lefőtt kávé egy részét, és bevetettem magam a nappali egyik foteljébe. Lassan kortyolgattam a gőzölgő italt, ami egy apró kapaszkodóként szolgált a mindennapjaim normalitásához. Vicces, de a poharat szorongatva tudtam, hogy minden rendben lesz, hiába a gyötrő fejfájás, a másnaposság vagy Josh, aki utolsó szavaival jobban felkeltette a figyelmemet, mint az ébredésemtől számítva bármikor. 

Próbáltam rendbe tenni a fejemben a gondolatokat, de valahogy nem állt össze a kép. Egyre jobban megbántam, hogy nem maradtam még Josh-nál egy darabig vagy hagytam neki, hogy elmondja az előző este történteket.  A kíváncsiság ezer apró tűként merült el bennem és az ehhez társuló kétkedés is, ami arra irányult, Josh vajon miért velem indult neki az éjszakának. Mivel kelthettem fel a figyelmét annyira, hogy érdekesnek találjon. Például választhatta volna Kayla-t is vagy egy random csajt a parkettről, de nem, valami rejtélyes véletlen és/vagy csoda folytán, engem választott. 

Kellett lennie valaminek, ami miatt elmentem vele, és ami még fontosabb, kellett lennie valaminek, ami meggyőzte Kayla-t arról, hogy eléggé megbízható ahhoz, hogy elengedjen vele. Már, ha Kayla egyáltalán tudott róla, hogy elmentem.

Mintha valamiféle hívószóként szolgált volna gondolatom, elfordult a zár az ajtóban, és egy nálam kicsivel sem jobb állapotban lévő Kayla támolygott be az ajtón. Cipőjét lerúgta magáról, majd egyenesen a konyhába vette az irányt. Én már egy bögre kávét nyújtottam felé, mikor belépett, amit csak egy hálás mosollyal köszönt meg. Mondjuk nem is vártam el többet. 

-Hát te? Azt hittem estig színedet sem látom majd.

Nem tudtam mit válaszolhatnék, így egyszerűen megvontam a vállam, és visszatelepedtem a fotelba.

-Mit csináltatok Josh-sal? - érdeklődött, de a lelkesedése egy zombiéval volt egyenlő. - Egész korán leléptetek.

-Kayla, mi a baj? - kérdeztem tőle és előrébb húzódtam.

Lassan rám emelte tekintetét és vigyorogni kezdett.

-Úgy berúgtam tegnap, hogy csak na. Szerintem még a másnaposság se ütött be eléggé. De köszi, hogy aggódsz.