~Mostoha testvér~ BEFEJEZETT

~ Veled meg mi van? ~

              🔴Hanna szemszögéből🔴

Az a nagy gyönyörű mélykék szempár. -mondtam hitetlenkedve.
-Miii??? Tetszik neked? -ujjongott Evelin.
-Nem dehogy, csak szép a szeme. -mondtam egyszerűen.
-Naaa ne tagadd! Látom, hogy tetszik neked. -nevetett fel.
-Hallottad, a "bocsánat" kérését? Tiszta gúny volt az egész. -forgattam a szemem.
-Amúgy menjünk inkább órára, mert az ofő még beszél nekünk. -mondtam, terelve a Márkos témát.
-Jól van. De ha érzel iránta valamit, azt egyből elmondod! -mondta úgy, mintha az élete múlna rajta.
-Rendben. -nevettem fel. -Úgyse lesz ilyen, szóval azt várhatod! -mondtam, majd ő is felnevetett. Azt hiszem, nem nagyon hisz nekem.

X X X

Már éppen mentem volna be a terembe, amikor Márk hirtelen kifutott a teremből, egy kávéval a kezében. Csak tudnám, hogy honnan szerzett forró (!) kávét 11:06-kor, és tudnám, hogy miért fut vele ki a teremből. A következő pillanatban megláttam, egy ugyan olyan dzsekiben lévő fiút, aki szalad utána. Aha, ez így mind szép és jó, de csak addig, amíg Márk nekem nem futott, ezzel leöntve engem, a forró kávéval. Mint már említettem, sima fehér blúz volt rajtam. Tökéletes párosítás.
-Hé! Veled meg mi van?? -kiabáltam rá.
-Hé! Veled meg mi van?? -kiabálta vissza, kislányos hanggal.
-Nem elég, hogy leöntesz FORRÓ kávéval, de még gúnyolódsz is! -mondtam, mégjobban megemelve a hangom. Erre már az egész osztály elhallgatott, és mindenki minket nézett.
-Kérj tőle bocsánatot! -mondta Evelin szúrós tekintettel.
-Én kérjek bocsánatot? Én?? Amikor ő volt útban? -kérdezte úgy, mintha nem az ő hibája lenne.
-Jahh, hogy már az ajtón sem lehet bejönni, mert Márkocska éppen akkor akar kifutni? -kérdeztem tőle szemrehányóan. Nem tudott válaszolni, mert éppen akkor lépett be, az ofő.
-Gyerekek, szépen üljön mindenki a helyére! -mondta Haraszti tanár úr. Amint meglátott, mintha egy kicsit, elhúzta volna a száját.
-Hát veled meg mi történt? -kérdezte, egy kicsit aggódva. Ránéztem Márkra, majd vissza az ofőre.
-Semmi semmi. -mondtam tömören.
-Hát rendben van. Van váltóruhád? -kérdezte Haraszti tanár úr.
-Nincs. -mondtam kicsit szomorúan.
-Nekem van! -mondta boldogan egy fiú. Rajta is dzseki volt.
-Amm. Valaki más? -kérdezte az ofő. Nem jött válasz.
-Hát Hanna, ha szándékodban áll elfogadni azt a pó... -nem tudta elmondani, mert közbevágtam.
-Elfogadom! Bármilyen pólót elfogadok, csak ne ez a KÁVÉVAL (ezt kihangsúlyoztam és ránéztem Márkra) leöntött legyen rajtam. -mondtam megkönnyebbült hangon.
-Rendben. Akkor kérlek add neki oda a pólót, és kísérd el őt a lány mosdóig, hogy átvehesse, és utána gyertek vissza! -mondta az ofő.
-Rendben. Már is. -mondta a fiú.

                               X X X

-Erre. Amúgy Máté vagyok. -szólt mosolyogva, és kedves hangon. Huhh de jó. Most már tudom a nevét a megmentőmnek.
-Én Hanna, mint azt már tudod. -vissza mosolyogtam rá.
-Bocsi a haverom miatt. Néha kicsit olyan.. nemnormális. -nevetett zavartan, miközben megvakarta a tarkóját.
-Csak azt bánom, hogy még bocsánatot sem kért. -szóltam szomorúan.
-Hát igen. Eléggé makacs. (Eléggé? Eléggé?? Az enyhe kifejezés.)
-Hát ez van. Remélem soha többet nem kell beszélnem vele. -mondtam, egy kicsit talán bedurcizva.
-Itt vagyunk. Ezt vedd fel. Addig én itt kint várlak.
-Rendben. Sietek. -mondtam, majd bementem, és magamra zártam az ajtót. Egy sötétzöld pólót tartottam a kezemben. Levettem a kávés pólómat, és jó alaposan megnéztem. Nahh. Ez biztos nem fog kijönni belőle. Alaposan áttanulmányoztam a fehér pólómat, és magamra vettem, a Mátétól kapottat. Amint átment a fejem fölött a póló, egy kellemes illat csapta meg az orromat. Azt hiszem.. vanília. Belenéztem a hatalmas tükörbe, és elszörnyedve láttam, hogy a póló a térdemig ér. Akaratlanul is elnevettem magam.
-Amm. Van egy kis baj. -nevettem.
-Micsoda? -kérdezte aggódva.
Kimentem a mosdóból, és rezzenéstelen arccal nézte, a térdig erő pólót, majd ő is elnevette magát. Nevettünk. Csak nevettünk. Talán, kicsit hangosabban mint kellett volna.
-Ti meg mit kerestek itt kint a folyosón? -kérdezte, egy számomra ismeretlen tanár.
-Csak átvette a pólóját, mert leöntötték neki kávéval. -mondta Máté, majd megragadta a karom, és futni kezdett velem a folyosón.
-Most miért futunk? -kérdeztem, még mindig nevetve.
-Nem tudom. Csak úgy. -nevetett ő is.