~Mostoha testvér~ BEFEJEZETT

~ Elakart hívni randizni? ~

🔴Hanna szemszögéből🔴

Amikor bekanyarodtunk az utcánkba, észrevettem egy kisebb kék költöztető autót a házunk előtt. Elkerekedett szemmel néztem, ahogyan pakolnak ki belőle, egyenesen az udvarunkba. Amikor anyu leparkolt a kerítés mellett, mind a két szülő kipattant a kocsiból, és odarohantak egy 50-es éveiben járható, szakállas férfihoz. Mind a ketten a pénztárcájukhoz nyúltak, és kivettek belőle nem kis összeget. Odaadták neki, és bementek a kapun. Na szép. Úgy volt, hogy a héten költöznek hozzánk, de nem gondoltam volna, hogy rögtön már másnap. Csodálkozva néztem a kertünkben lerakott holmikat. Ekkor valaki megveregette a vállam.
-Hé, csak bámészkodsz vagy ki is jössz? - kérdezte Márk felvont szemöldökkel.
-Te tudtál arról, hogy ma költöztök hozzánk?
-Ja. De gyere, mert még be kell pakolni a házba, meg elmenni bútort venni.
-Minek kell még bútor? Van az új szobádban -kérdeztem értetlenül, mert tényleg van benne polc, szekrény, ágy, tévé állvány, sőt, még egy tévé is.
-Azok nem tetszenek - húzta el a száját.
-Na ne szivass - röhögtem fel hitetlenül, majd kiszálltam az autóból, ott hagytam, és bementem a kapun. Nem hiszem el, hogy bepofátlankodik az életembe, de még válogat is, hogy mit hogyan szeretne. Miért pont ő lett a mostoha bátyám? Az hogyan lehet, hogy egyszerre utálom és szeretem? Eddig jól megvoltunk anyuval, most meg el kellett költöznünk, és össze költözni velük. Ezekkel a gondolatokkal voltam elfoglalva, amikor hirtelen megcsúsztam egy ledobott zacskón. Elveszítettem az egyensúlyomat, és éreztem, hogy esek hátra. A szememet erősen becsuktam, és már készültem a zuhanásra, amikor két erős kar megtartotta a derekamat. Óvatosan kinyitottam a szemem, majd felnéztem a megmentőmre. Márk volt az.
-K...köszönöm - mondtam elképedve, majd felegyenesedtem, és megfordultam, hogy a szemébe tudjak nézni. A keze még mindig a derekamon volt.
-Nincs mit - mosolygott lazán, majd viszonozta a nézésem.
-Gyerekek, mit csináltok itt kint? - kérdezte apu, miközben kijött az ajtón, és megfogott egy lámpát, majd újra az ajtó irányába indult. Elvettem a tekintetem Márkéról, ő pedig levette a kezét a derekamról, majd odasétáltam a bejárati ajtó mellé.
-Semmi különöset.. - mondtam, majd bementem az ajtón, újra otthagyva Márkot. Amint beléptem a házba, hatalmas felfordulás fogadott. Rengeteg bútor volt a nappaliban, amit anyu minél gyorsabban próbált elpakolni, de a nagyobb dolgokat nem bírta el.
-Segítsek valamit? - kérdeztem ledobva a táskámat az ajtó mellé. Éppen egy dobozt fogott meg, majd felkapta a földről, és elindult vele a konyhába.
-Nem kell, de azért köszönöm. Inkább menj el Márkkal bútort venni - kiabálta ki a konyhából.
-Én biztos nem megyek el Márkkal sehova. Inkább segítek neked valamiben. Bármiben. - mondtam, majd odajött közvetlen elém, megfogta mind a két kezem, majd tekintetét az enyémbe fúrta.
-Kicsim..- kezdte - szeretném ha Márkkal jóban lennétek. Szerintem ő is szeretné. Ez az egész lehet, hogy jól fog kisülni. Tudom, hogy hirtelen jött minden, és nem számítottál ezekre, de mi mindannyian szeretünk, és szeretnénk, ha egy család lennénk. Szóval kérlek, menj el a bátyáddal bútorokat venni, és addig is jobban meg ismeritek egymást. - mosolygott. Ezt nem hiszem el. Ha nem megyek el Márkkal, akkor anyu csalódott lesz. De ha elmegyek vele, akkor egy olyan délutánt fogok megélni, hogy szerintem utána egy évig pszichológushoz kell járnom. (Akkor még nem tudtam, hogy egy kisebb érzelmi sokk fog érni.) Ahjj. Na jó.
-Rendben. Elmegyek. - mondtam kelletlenül, miközben anyu még nagyobb mosolyra húzta a száját. Ekkor Márk lépett be a házba. Hogy tud így időzíteni? Megállt előttem.
-Na, jössz vagy maradsz? - kérdezi féloldalas mosolyra húzva a száját, és a kezét nyújtja felém. Szerintem azt akarta, hogy megfogjam, és úgy induljunk el. Ezt nem gondolhatja komolyan. Akaratlanul is elnevettem magam.
-Megyek. De nehogy beleéld magad. - mondtam, majd belecsaptam a kezébe. Úgy terveztem, hogy gyorsan kirántom a keze közül az enyémet, de ő gyorsabb volt, és rákulcsolta az ujjait az enyémekre. Elkerekedett szemmel néztem rá, majd felhúzta az egyik szemöldökét, és kitört belőle a röhögés. Miután nagy nehezen abbahagyta, egy laza mozdulattal elengedte a kezem. Letörölte a nevetés álltal kicsorduló könnyét, és intett egyet anyunak.
-Majd jövünk. - mondta, majd újra megfogta a kezem, de most nem kulcsolta rá az ujjait az enyémekre, hanem egy erőteljes mozdulattal kivonszolt a házból, ki a kapun, majd be ültünk az autóba.
-Ugye nem te vezetsz? - kérdeztem félve, mert beült előre a volán mögé. Hátranézett rám, majd egy elégedett mosolyra húzta a száját.
-Nincs is jogsid - mutattam a műszerfalra hitetlenkedve.
-Az lehet. De vezetni tudok. - mondta meglóbálva a kezében lévő kulcsot.
-Na ne. Azt biztos nem! Nem fogsz vezetni! És nem érdekel, hogy tudsz vezetni! Nincs jogsid azt ugye felfogtad. Ha megállít egy rendőr, akkor mi lesz?! És ha elkéri a jogosí..
-Áljj! Ha annyira félsz, akkor hívom aput aztán majd ő elvisz minket. - masszírozta az orrnyergét, majd kipattant az autóból, és be sietett a házba. Kifelé már jött utána a sófőrünk, akinek tényleg van jogosítványa. Apu bepattant a vezetői ülésbe, Márk pedig mellém, hátra, majd elindultunk.
-Itt is vagyunk. - mutatott Márk az Ikeára, és kerestek egy szabad parkolóhelyet. Attól még, hogy hétköznap van, elég sok autó volt az Ikea előtt. Leparkoltunk egy szabad helyre, egy sötétkék Ford mellé. Kiszálltunk Márkkal, és elköszöntünk.
-Majd hívlak ha végeztünk.
-Rendben - mondta apu, majd ő is kiszállt.
-Jössz velünk? - kérdeztem.
-Nem, nem. Csak meglepem Dalmát egy csokor virággal. - mosolygott izgatottan.
-Óóó, ez annyira édes - mosolyogtam elérzékenyülten. Ez nagyon aranyos dolog tőle. Anyu biztosan örülni fog.
-Na, gyere menjünk. - fogta meg Márk a kezem, és elhúzott onnan. Még egy utolsót intettem, majd bementünk a bútor boltba. Bent megkerestük a szobás részleget, majd nézelődtünk egy kicsit. A szüleinknek jól fizető állásuk van, ezért sok mindent megengedhetünk magunknak. Én éppen csodáltam egy gyönyörű lámpát, amikor Márk odakiáltott hozzám.
-Hanna, ezt nézd - kiáltja, majd rámutat egy hófehér szekrényre. Odamegyek hozzá, és én is megnézem azt. Tényleg nagyon szép. Megnéztem az árát. Nem is kerül sokba.
-Szerintem ez nagyon jól néz ki. Ezt vegyük meg.
-Ja, szerintem is. - mondta, egy aranyos mosolyt varázsolva az arcára. Ahogyan ránéztem, nekem is mosolyognom kellett.
-Na vegyük meg, aztán még nézzünk körül. És ha nem hisztizel, akkor meghívlak kajálni a Mekibe.
-Hé. Nem is szoktam hisztizni! - háborodtam fel azonnal a kijelentésére.
-Aha. Látom. - mondta cinikusan, majd megragadta a karom, és mentünk tovább. A hófehér szekrényen kívül még vettünk egy ugyan olyan fehér könyves polcot, meg egy fekete íróasztalt. Megvettük őket, majd elindultunk a Meki felé. Szállítással kértük, szóval a bútorokat néhány nap múlva, a házunkhoz viszik. Beértünk a Mekibe, ahol kértem egy csirke burgert, Márk pedig egy Big Mac-et, majd kerestünk egy szabad asztalt.
-Márk! - kiált fel egy hang, mire mind a ketten odakapjuk a fejünket.
-Szia Máté! - köszön vissza vigyorogva Márk.
-Zsombi is itt van? - kérdezi Márk a nyakát nyújtogatva.
-Ja. Csak ő most éppen poharat tölt. Újra. Ez már a harmadik. - mondja úgy, mintha ez mindennapi lenne.
-Jellemző - nevetett fel Márk, mire Máté is követte. Amikor abbahagyták a nevetést, Máté tekintete át suhant rajtam, majd mintha valamit elfelejtett volna, hirtelen visszakapta rám a fejét.
-Hanna! Észre sem vettelek. Te Márkkal jöttél? Tegnap mondta, hogy elszeretne hívni téged randira. Azta. Gyors tempóban nyomjátok. Márk tegnap még azt is mondta, hogy nagyon tet..
-Máté!! - kiabált rá, majd a kezével befogta a száját. Máté értetlenül nézett Márkra, Márk félve óvatosan rám pillantott, én pedig lefagyva néztem magam elé. Egyszerűen nem tudok mit mondani. Igaz lenne, amit mondott? De miért hazudna ilyenről? Meg ha nem mondott volna igazat, akkor Márk nem fogta volna be a száját. Úr isten. Ezt nem hiszem el. Elakart hívni randizni? De.. mi nem csinálhatjuk ezt. Hiszen mi.. mostoha testvérek vagyunk. Ő a bátyám! Ez nem lehet igaz.
-Hé Máté, hoztam neked is kólát. Képzeld, egy öreg bácsi kivette a kezemből a szívószálat. Nem tudom, hogy mi ütött belé - jött oda hozzánk Zsombi vigyorogva. Amint meglátta Márkot és engem, még nagyobb vigyorra húzta a száját, majd felénk fordult.
-Márk, Hanna. Mit csináltok itt? - kérdezte még mindig vigyorogva. Máté oldalba lökte, de neki még mindig nem esett le, hogy ez most lehet, hogy nem a legjobb pillanat a hülyülésre. Folytatta tovább, a bácsi és a szívószál sztoriját. Amikor a végére ért, elkezdett vihogni, de aztán abba is hagyta, amikor látta, hogy mi éppen nem vagyunk vicces kedvünkben.
-Valami rosszat mondtam? - kérdezte felhúzva az egyik szemöldökét.

—————————————————————————————————————
Bocsánat, hogy így belerondítok, de ha tetszik nektek ez a történet, akkor légyszíves írjátok meg, hogy folytassam-e.
Az első néhány rész nagyon rossz és száraz, de azt kérlek, nézzétek el nekem😅
Puszi. Legyetek mindig csodálatosak.❤️