Sárkány szülött (Befejezett)

Egy különleges fiú

A hét maradék napját az Ősök rendjének épületében töltöttem. Iskolába sem mentem, de Lucas sem. Lucas apja elintézte, hogy a tragédia után a héten ne kelljen be mennem, ráadásul nagyon is le szidta Lucas-t, hogy elmondta nekem az igazságot. Nagyon sajnáltam, de saját maga nem tudta titkolni az apja elől, hogy elmondta. Azután, hogy le szidta, beszéltem vele. Igaz voltak pillanatok amikor rám ordibált, de végül meg értette, hogy Lucas csupán együtt érzett velem. Az édesapja végül egy hosszas beszélgetés után, meg kért, hogy maradjak itt és az iskolába is csak is Lucas-al mehetek el. Bízni próbált bennem, de attól félt, hogy a régóta el titkolt titkot elmondom és csupán ezzel a fegyelmezéssel akar meg bizonyosodni arról, hogy egy szót sem fogok mondani a sárkányokról és róluk.

Bent voltam a szüleim mellett amikor meg láttam, hogy néhányan elindulnak az erdő felé fel fegyverkezve. Lucas is köztük volt. Hamar rá jöttem, hogy őrjáratra mennek, de az elmúlt napokban sokkal sűrűbben indultak el. Végül is... Nagyon meg van rá az okuk. Csak a szüleimre néztem akik még mindig eszméletlenül feküdtek. Az az érzés, hogy szinte semmit sem tudtam tenni, annyira haszontalannak éreztem magam, de nem akartam magukra hagyni a szüleim.
Alig telt el fél óra és Lucas-ék az egyik sárkány barlangjához értek. Együtt mentek be, egymást védték és figyeltek minden egyes apró mozdulatra, zajra. Ahogy bentebb haladtak egy fiút láttak meg a sárkány fészkében. Eszméletlen volt. Hamar meg ragadták és ki vitték őt onnan és vissza siettek a bázisra vele. Út közben az eget is kémlelték, hátha meg látnak egy sárkányt, de szerencséjükre egyetlen egy sárkányba sem futottak bele. Ahogy be értek a fiúval az orvosok hamar kezelésbe vették őt is. Hamar fel figyeltem a nagy nyűzsgésre és ki mentem. Pont Lucas jött velem szembe.
- Lucas, mi történik? - csak érdeklődve néztem rá.
- Találtunk egy srácot az egyik barlangban, teljesen eszméletlen, de pulzusa van. Valószínűleg a barlang tulajdonosa éppen máshol volt és későbbre hagyta.
- Minden rendben van vele?
- Persze, enyhe karcolások vannak rajta, de ez mindig így van ha egy sárkány ragad el. Az eszméletlenséget pedig a barlangban lévő levegő okozza, ha hosszabb ideig nem tér magához.
- Olyan mint egy oxigén hiányos hely, de csak akkor tűnik fel, ha tovább "alszik" valaki? - próbáltam valahogy fel fogni a dolgokat.
- Igen, de ha ébren van az egész olyan mintha nem is lenne vagyis rendesen van oxigén. - látta, hogy kezdem meg érteni.
Ahogy meg mondta, nincs semmi baja a srácnak csak a barlangban lévő levegő miatt tovább alszik mint kellene.

Közel 2 óra telt el, mire a fiú magához tért. Mivel a szüleimnél voltam és figyeltem rájuk így a fiút is rám bízták és be hozták hozzánk. Nagyon meg ijedtem mikor hirtelen fel ült és nézelődőtt, hogy egyáltalán hol is van. Egy szót nem szólt csak figyelt. Igen érdekes volt így ébren látni, olyan... Különleges volt. Neki is volt igen jó arc vonásai ami lenyűgöző volt, a fekete haja ami szinte jelenleg nagyon takarta az arcát olyan tisztának és ápoltnak tűnt, annak ellenére, hogy ki tudja mióta lehetett a sárkány barlangjában. Lassan felém nézett, a tekintete találkozott az enyémmel. Ekkor láttam meg a különleges szem színét. Soha nem láttam arany sárga szemeket kevés vörös árnyalattal, annyira... Misztikussá tette. Majd lassan meg szólalt.
- Hol... Vagyok? Mi... Ez a hely? Ki vagy? - hallatszott a hangján, hogy még nem igen tért magához.
- Leila vagyok, és ez egy biztonságos hely. Néhányan innen találtak rád a hegyekben az egyik barlangban, eszméletlenül. Ide hoztak és a gondodat viselték. És téged hogy hívnak? - lassan kérdeztem vissza.
- Jilai... Jilai Karden... - lassan válaszolt. Úgy tűnt próbált emlékezni, hogy mi történt.
- Jilai... Mond, emlékszel mi történt veled? - nemre rázta a fejét, de hamar abba hagyta, mintha kezdene rémleni neki valami - Semmi baj, ha nem emlékszel most. Azt mondták idő kell mire választ kapsz te is a történtekre, de egyenlőre pihenned kell. - lassan oda mentem hozzá majd egy pohárba öntöttem neki egy kis vizet. Hamar elfogadta, majd ahogy meg itta a pohár vizet vissza feküdt és el aludt.
Későre járt már és én is idő közben elaludtam. Lucas jött be, hogy meg nézze minden rendben van. Mikor meg látott, hogy a székben elaludtam ki ment és hozott egy pokrócot amivel be takart, végül elment. Az este nagyon nyugodt volt és szokásosan csendes is, ám a fiú, Jilai éjjel kellős közepén felébredt. A sötét szoba ellenére tisztán látott mindent. És hogy pontosan miért? Jilai nem volt egy átlagos ember, de ezt egyáltalán nem sejtette senki sem. Az este folyamán tértek vissza az emlékei az ősi emlékek együtt. Tudta mi ő és tudta, hogy nem árulhatja el magát. Lassan az ablakhoz lépett és fel nézett a csillagos égre. Érezte a vágyat, a kísértést, hogy a fellegek felett legyen, de nem lehetett. Mikor rám nézett el gondolkozott.
- Nem tudhatja meg senki... Nem hallhatok meg... Nem hallhatnak meg a fivéreim... A sárkányok... - hallkan mondta, hogy senki se ébredjen fel, majd lassan vissza ment az ágyhoz és vissza feküdt. Sejtette, hogy hol van így csupán az a gondolat volt benne, hogy minél nagyobb bizalmat kell létrehoznia, hogy aztán le csaphasson.