Sárkány szülött (Befejezett)

Harag és pusztítás

Késő este volt. Mindenki nyugovóra tért, még a sárkányok is, vagyis majdnem mind. Az egyik sárkány sietve tért vissza a többiekhez. Amint el mondtam, hogy mi történt nagy lett a fellángolás. Jilai még nem tért vissza, de nem tudtak nyugton maradni és várni rá, indulásra készen voltak. Ahogy elakartak indulni a bejáratban Jilai állt sárkányként.
- Mi folyik itt? - érdeklődve nézett rájuk.
- Jilai fivérünk... A vadászok is elkezdték... - folytatni akarta, de Jilai-t hamar el fogta a düh, az a düh ami a családja, a fivérei meg öléséért érzett.
A hegyek szinte az üvöltésétől zengett, még Fallen Hill-ben is hallani lehetett. Ekkor hallottam egy sárkány üvöltését. Lucas fel világosított, hogy valószínűleg tudomást szereztek a halott társukról. Nem tudtam pontosan mi történt, a részletekbe most nem avatott be, de az üvöltés... Nem volt a legmegnyugtatóbb.
Másnap az iskolában valahogy a légkör meg változott. Úgy éreztem, hogy valaki szinte ölni tudna. Ma Jilai nem volt jó kedvében és kivel Lucas is mással volt elfoglalva gondoltam kicsit fel vidítom Jilai-t.
- Jilai, ma nem vagy nagyon toppon. Minden rendben van? - le ültem mellé.
- Nem igazán... De nem akarok róla beszélni... - csak el fordult és kifelé nézett.
- Jilai, én megértelek, ha valami fájdalmas dologról van szó. Te is tudod mi történt velem, a szüleimmel. Ha egy kis társaságot szeretnél hozzám nyugodtan fordulhatsz. - nem figyelt rám, kicsit rosszul esett, de végül mielőtt elmentem volna leírtam a telefon számom és mondtam neki, hogy ha akarja fel is hívhat bármikor.
  Ahogy vége lett a sulinak haza felé indultam, persze Lucas haza akart kísérni, de végül őt várták haza. Amint egyedül maradtam egy üzenetem jött. Jilai írt, beszélgetni szeretett volna velem és leírta, hogy hová menjek. Lassan írtam neki, hogy le pakolok és megyek. Így is tettem, haza értem majd ami nem kellett azt otthon hagytam majd végül elindultam a kempingezőhöz.
Fél óra alatt ott voltam, Jilai pedig már várt.
- Jilai, ugye nem vártál sokat? - kicsit aggódni kezdtem, hogy sokat várt.
- Ugyan egy kis magány is kellett végre. - egy kis halovány mosolyt villantott, hogy meg nyugtasson minden rendben van.
- És... Miről szeretnél beszélni, Jilai?
- Gyere menjünk. - csak elindult befelé az erdőbe. Meglepődtem, hogy mennyire könnyedén mozog.
- Mindig itt vagy? - csak hirtelen jött ki belőlem a kérdés.
- Igen, sokat sétálok erre felé. Még nem igazán tudom meg szokni a város nyűzsgését.
- Sok idő telhetett el. Tudom sokszor kérdezhették, de mióta lehettél ott? - a kérdés hallatán meg állt. Lassan felém nézett. Kicsit rosszul kezdtem érezni magam, hogy én is ugyan azokkal a kérdésekkel jövök mint a vadászok.
- Régóta... - csupán ennyi volt a válasza, de nem ment tovább.
- Jilai én... Sajnálom, nem akartalak fel zaklatni... - le hajtottam a fejem.
- Nincs semmi baj, Leila. Csak eszembe jutott valami ami nem esik jól...
- Biztos nem szeretnél róla beszélni? Néha... Jó mással meg osztani a fájdalmat. - lassan mellé menten.
- Kedves tőled, hogy így foglalkozol velem, de... Nem akarlak semmibe sem bele rángatni. Elég neked az is ami történt veled és Lucas-al, és ne felejtsd el a szüleid sem. - hirtelen a keze a fejemen volt és meg simogatta - Ha már jobban leszel lehet elmondom, de nem akarlak ezzel is terhelni.
- Jilai... - nem tudtam mit mondani - Ez kedves tőled, hogy így figyelembe veszed, hogy nekem sem volt könnyű hetem. Ha tudok valamiben segíteni csak szólj. - lassan el mosolyodtam.
- Szólni fogok, és... Köszönöm, hogy itt vagy és számíthatok valakire. - vissza mosolygott. Jó érzés volt, hogy ha nem is tudom mi történt vele, de még is számít rám.
Még egy kis ideig sétálgattunk az erőben, néha beszélgettünk, de már nem tudtam olyat kérdezni amit már nem hallott volna. Sok dolog érdekelt, olyan dolgok amikre tudtam, hogy nem fog válaszolni, vagy csak egy pár szót mond, de nem azt amire kíváncsi vagyok. Ezért is hagytam abba a kérdezősködést. Ahogy lassan visszaértünk a kemping helyre éppen arra járt Lucas és néhány másik fiú, fegyverekkel felszerelve. Tudtam, hogy csak őrjárat, de mikor meg láttam Jilai arckifejezését... Nem tudtam eldönteni, hogy mi baja lehet. Lucas észre vett minket. Ő sem nézett ránk úgy, mint aki örül, hogy lát... Főként Jilai-t. Csak annyira jöttek oda hozzánk, hogy elküldjenek minket. Láttam a két fiú közt azt a rejtett méregetést, düht és talán a féltékenységet. Csupán annyival tudtam oltani a feszültségen, hogy Jilai-t meg kértem, hogy menjen haza és pihenjen le egy kicsit. Nehezen, de végül így tett. Lassan én is elindultam haza, Lucas egy szót sem szólt hozzám azután, hogy Jilai elment. Annyira nem értettem mi bajuk van egymással.