Sárkány szülött (Befejezett)

Végjáték

Másnap reggel úgy ébredtem fel, hogy teljesen a fáradság vette át a testem. Talán aludtam három órát, ami nem igazán volt elég. Néha úgy éreztem, hogy tudnék még aludni, de nem tudtam, hogy a mai nap mit fog hozni. Ahogy kiléptem a házból minden csendes és békés volt. Kicsit meg nyugodtam, hogy ma talán még nem lesz semmi baj. Szokásom szerint a városban sétáltam, láttam hogy a vadászok fel vannak készülve a legrosszabb. Néhányan a tetőn lévő ágyúknál voltak és az eget kémlelték. Gondoltam kicsit ki megyek a városból, de meg lepődtem amit láttam... Egy éjszaka alatt körbe vették kerítéssel a várost. Nem lehetett csak így ki- és be jönni. Hát ez remek, az ember nem mehet ki a természetbe sem... Próbálták az emberek a romos épületeket felújítani, de azokhoz idő is kellett. Fogalmam sem volt, hogy mi tévő legyek. Éppen a város központjában voltam mikor meg láttam Lucas-t, hamar másik irányba mentem. Nem akartam látni. Bezárva tartanak minket és ha meg történik a baj... Mindenki odavesz, még az ártatlanok is. Kezdtem érezni azt, hogy amiket mesélt Lucas a vadászokról az azért volt, hogy melléjük pártoljak, így tényleg a barátnője is lehettem volna. Most kezdtem meg érteni, hogy mi miért volt. És lehet, ha hallaná más amit gondolok bolondnak gondolna. Nem érdekelt, számomra nem csak a sárkányok rosszak, hanem a vadászok is. Nem tudtam egyiket sem elviselni ha baj van, mert mindegyik csak ölt és pusztított. De talán egy valaki nem használja ki teljesen az adottságait velem szemben. Miatta érzem úgy, hogy ami közeledik az okkal jön.
Haza érve csak a tetőre mentem ki és az eget figyeltem. Lassan eszembe jutott mikor életemben először voltam a felhők között. Nagyon jó érzés fogott el és el mosolyodtam. Becsuktam a szemem és vissza emlékeztem arra a pillanatra amikor fent voltam.

Fogalmam sem volt, hogy az álmodozás közben mikor aludtam el, csak arra riadtam fel, hogy hatalmas ágyú lövések hallatszottak. Kezdetét vette a háborúnak. Nem rég kezdődhetett még elég sok épület állt egyben kevés sérüléssel. A sárkányok úgy mozogtak fent, hogy a lövész tornyokat ki tudják lőni a megfelelő pillanatban. Sokkal jobb taktikájuk és csapat munkájuk volt, mint a vadászoknak. Hatalmas szárny csapkodásra lettem figyelmes majd mikor meg fordultam meg láttam az egyetlen különleges sárkányt... Jilai-t. A fejem felett repült el majd üvöltötte el magát. Mivel lesből támadott hamar az összes ágyút meg semmisítette.
- Szóval a többiek csak figyelem elterelésre voltak. - mondtam. Tényleg nagyon nagy volt az összhang és az együtt működés.
Le mentem a tetőről és a városba mentem ahol a háború javában zajlott. Néhány sárkány le szállt és a földön küzdött, az ártatlan emberek csak menekülni próbáltak, de a kerítés miatt nem jutottak messzire. Nagy volt a pánik és a káosz, sokkal nagyobb mint ahogy azt bárki is gondolta volna. Mind a vadászok, mind a sárkányok küzdöttek a saját életükért, de mindegyiknél voltak vesztesek.
Órákon, sőt napokon át tartott a háború. Lassan, lassan a város teljesen romokban állt. A vadászok sorsa pedig nem a legjobb volt. Sokkal többen veszítették el az életüket, ráadásul a sárkányok teljes terrorban tartották a várost. Az emberek a föld alá, a csatornákba menekültek. Ha meg próbált bárki is a felszínre menni abból nem volt semmi jó. A vadászok viselték az emberek gondját, de persze ők nem örültek neki, hisz semmit sem tudnak csinálni már a sárkányokkal szemben. Vesztettek, de nem akarják beismerni, többször próbálkoztak lesből támadni, de csak a bukás volt a vége. Az emberek nem tudták, hogy mitévők legyenek és csak rejtőzködtek. Végül egyik nap meg untam, nem tudtam tovább maradni a csatornában. Sokan próbáltak vissza fogni, de nem engedtem belőle, még Lucas is próbálkozott, de ő sem tudott a maradásra hatni.
Ahogy ki mentem, láttam mi maradt a városból: az épületek romokban és lángokban álltak, az utcákon holttestek voltak vagy egyben, vagy szanaszét. A pusztulás nyomai voltak mindenhol. Nem tudtam el hinni, hogy erre képesek voltak, alig egy hét alatt. Ahogy mentem az utcán az emberek a távolból figyeltek. Lassan üvöltéseket lehetett hallani, majd lassan sárkányok kezdtek fel bukkanni. Ahogy fel néztem az égre újra az a gondolat jutott eszembe, hogy mennyi mindent lehet fentről látni. Ahogy mentem tovább hirtelen Lucas jött utánam és a karom ragadta meg.
- Gyere vissza Leila! - csak mondta és próbált vissza rángatni.
- Nem! Elég volt! - hirtelen kirantottam a karom.
Ekkor hirtelen hatalmas dübörgésre lettünk figyelmesek. A föld remegett, az épületek össze dőltek ami még állt. Végül egy sárkány jelent meg... Jilai. Ahogy meg látott minket csak felénk üvöltött és közelebb jött. Lucas hamar a háta mögé rántott és elő vette a kardját. Jilai elég nyugodtan reagált, sőt a farkával ki csapta Lucas kezeiből a kardot. Mind a ketten védtelenek voltunk, de tudtam, hogy ki a sárkány és csak reménykedni tudtam abban, hogy nem fog bántani.
- Lám... Lám... - szólalt meg végül - Elő bújt a vadász a nyúl üregéből? - fel kuncogott, de teljesen lehetett hallani, hogy gúnyolódik.
- Ki a franc vagy sárkány szülött! - vágott vissza Lucas.
- Miért érdekel hamár úgy is veszítettetek? Az élet oly rövid és ti mindezt elrontottátok.
- Ha ti nem lennétek minden a legjobb lenne! - majd hirtelen Lucas rá támadott. A sárkány szülött pedig csak a farkával el ütötte. Egyedül voltam, szemtől szemben a hatalmas sárkánnyal.
Nem tudtam meg mozdulni, féltem és még is nyugodt voltam. Nem szóltam semmit amivel elárulhatom őt. Egy kis ideig még egymást néztünk mire hirtelen csak fel szállt. Utána néztem, de nem csak én tettem így. Ahogy tett egy kerülőt és vissza fordult felém tudtam mire készül. Féltem és bíztam benne, lassan ki tártam a karjaim majd ahogy egyre közelebb és közelebb került Lucas próbált el rántani az útból... Sikertelenül. Jilai elragadott és magavál vitt. A karmai közt voltam és éreztem, hogy nem okoz fájdalmat nekem. Tényleg én voltam az egyetlen aki tudta, hogy mi miért van és ez nyugalommal töltött el. Jilai-t néztem és közben a hatalmas ujjaiban kapaszkodtam.
Alig pár percet repültünk mikor végül le szállt. Lassan elengedett, majd körbe vett, vagyis úgy feküdt le, hogy körbe ölelt.
- Jilai. - szólaltam meg végül. Lassan oda mentem a fejéhez és hozzá bújtam. - Nem tudod legalább az ártatlanokat életben hagyni? - kérdeztem.
- Ugyan úgy félnének tőlünk és idővel próbálkoznának azokkal amiket a vadászok csinálnak... - mondta.
- És ha mást látnának mint amit gondolnak? - ekkor fel emelte a fejét.
- Mire gondolsz? - érdeklődve nézett le rám.
- Ha meg tudnánk mutatni, hogy nem csak rosszak vagytok és hogy a mostani helyzetet valójában a vadászok okozták, talán lehet meg változna minden. Olyanra ami sosem volt. - csak a szemébe néztem. Láttam, hogy gondolkodik végül bele egyezett egy próbába.
Ahogy újra fel kellt úgy helyezkedett, hogy fel tudjak rá szállni. Egyáltalán nem haboztam, alig vártam hogy újra repülhessek. Ahogy meg kapaszkodtam Jilai elindult kifelé majd végül fel szállt és az fellegek felett voltunk. Ahogy visszaértünk a városba Jilai üvöltött egyett amire a többi sárkány reagált és mellé repültek. Nem tudtam pontosan mi a terve Jilai-nak, de bíztam benne. Az emberek nem értették mi történik és lassan elő merészkedtek. Lassan Jilai le szállt és a többi sárkány is, majd ahogy leeresztette a fejét le szálltam. Az emberek ámultak, nem értették hogy lehet ez. Még a vadászok is meg lepődtek. Mikor rá néztem láttam, hogy várja hogy csináljak valamit. Nagyot sóhajtottam majd meg szólaltam.
- Emberek! Jól figyeljetek! - kezdtem el, de éreztem, hogy a vadászok el fogják rontani - Lehet, hogy ezek a lények, a sárkányok veszélyesek, de ők is okkal teszik azt amit azok az emberek akik állítólag a Mi védelmünkért felelnek! - a vadászokra mutattam - Pár hete ismertem meg igazán ezeket a lényeket és meglepő módon nem csak veszélyesek, mint ahogy azt meg tapasztaltuk! Ők is éreznek, szeretetett, fájdalmat, boldogságot és még sorolhatnám!
- Miért bízzunk benned?! - szólalt meg valaki a tömegből. Erre lassan válaszul Jilai vissza változott az emberek szeme láttán.
- A sárkányokért én felelek! Én irányítom és utasítom őket! - mondta Jilai - Ha nem ismertem volna meg ezt a lányt csak a múltban ragadtam volna és ugyan az lenne mint akkor... Pusztítás. - az emberek lassan vissza emlékeztek a legendára.
- Tudtam, hogy te vagy az! - szólalt meg hirtelen Lucas - Már az elején különlegessége voltál! - közben meg fogta a kardját.
- Mit akarsz tenni, Lucas? - szólalt meg Jilai és közben a sárkányok körbe vették, védték - Ha akkor azzal az erdő tűzzel nem hoztok ki minket a sorsunkból ez a város a fénykorát élhette volna, de így csak a pusztulást éli meg. - az emberek értetlenül néztek.
- Szóval a kempingezőnél az erdő tűz nem is a sárkábyoktól van? - végül össze rakva a dolgokat szólalt meg valaki.
- Nem. - feleltem - A sárkányok a kempingezőtől nem messze laktak és ahogy mindenki más védi az otthonát. Ők is ilyenek és ezt a vadászok is tudták. Azt a hatalmas pusztítást az erdőben nem a sárkányok tették és ezt én magam tudom, mert ott voltam mikor tervezték ezt a vadászok. - Lucas apja hamar dühös lett, de amit az emberek reagáltak hamar félelem töltötte el.

Hosszas beszélgetés után az emberek meg békéltek a sárkányokkal. Egy új várost hoztak létre ahol még a sárkányok is élhettek. Napok, hónapok teltek el így, békésen és nyugodtan. Boldog voltam, hogy az emberekre lehetett hatni az igazsággal és végül minden a legnagyobb rendbe jött. A vadászokat el zavarták a városból és a környékről, az emberek tényleg új életet éltek a sárkányokkal, néhányan ugyan azt meg élték mint én: a repülés örömét. Jilai-val egyre több és több időt töltöttem el, úgy éreztem, hogy meg van minden ami számomra fontos. Jilai volt számomra a boldogság, nem tudtam elképzelni az életem nélküle már. Egyáltalán nem érdekelt, hogy sárkány vagy ember mert egy és ugyan az a személy volt. Imádtam vele lenni mind a földön mind az égen. Új történet, új legenda született: sárkányok és emberek együtt élése. Hihetetlen volt a múltat meg változtatni egy sokkal jobb jövő felé. Lehet, hogy egy mesébe illő lények élnek köztünk, de ez sokkal több mint egy mese.