nem vagyok a cicája

3.8K 105 0
                                    

A látvány hihetetlen volt, letaglózott. Ez aránylag egy kis terem volt 10 asztalnál több nem lehetett benne. A vörös szín volt az ami dominált leginkább kényelmes ülőgarnitúra is volt szintén vörös egy árnyalata ami egy színpad felé nézet ahol gondolom a lányok szoktak show-t adni a közönségnek a póker asztalnál és a black-jack asztalnál fekete székek voltak oda állítva a rulett asztal pedig körbe lehet állni. A bar-pultnál is volt elhelyezve pár oda való szék ott a fekete dominált.A csillárról üveg cseppek lógtak minden asztal fölött volt egy ilyen. S oldalról is voltak lámpák melyen Vörös búra volt így jóval gyengébb fényt adva. Halkan zene is szólt, még senki nem volt a terembe ami egyébként így nem igazán volt ijesztő. Hátul egy vörös függöny mögül előkerült a főnököm Mr. Angelo s felém jött.
- végre megérkeztél kedvesem fáradj velem hogy rendben tud magadat szedni mivel hogy a szemkötő egy kicsit tönkretette a sminkedet.- így hát követtem hátra ahonnan jött.-egyébként szemet gyönyörködtető látvány vagy.- egy kis folyosó volt három ajtóval. Megmutatta az utat az öltözőhöz, egyből leültem a tükör elé S rendbe szedtem magam. Majd mikor végeztem megnéztem magam rendesen. Rövid fekete sört volt rajtam, amiből a popom íve is nagyon jól látható. Felül pedig egy fekete ezüst mintás fűző ami megemeli a keblemet s szebb dekoltázst biztosít. S combfix harisnyáról meg a magassarkú nem is beszélve úgy éreztem hogy ez nem én vagyok.
De ez most nem számít, álarc felhúzva induljon hát az est. Mű mosollyal az arcom mentem a bar-pulthoz, szépen lassan érkeztek a lányok. Mindenki tudta hogy hova kell mennie. Mire megérkeztek a "vendégek" már minden lány szexi vörös fekete virág mintákkal díszített fehérneműben volt. Combfix és magassarkú volt még a jelmez része. ..."csak éljem túl ezt az éjszakát". Már Mr. Angelo mindenkivel kezet fogott aztán egy telefon beszélgetés véget arrébb húzódott,mikor letette idegesen oda sétált hozzám.
- Van egy kis gond. Két helyen kell most helyt állnod, mivel nincs ki megcsinálja az italokat. Nincs itt a mixer pultosunk - zavaromat látta vigyorral hozzá tette.- Te a többiekkel kint lettél volna. De most két helyen kell megállnod a helyed.
- De akkor hogyhogy nem úgy vagyok felöltözve ahogyan ők?
- Nyilván azért mert nem vagy olyan mint ők. Hiszen te teljesen máshogy reagálsz bizonyos dolgokra, nem vagy könnyen kapható. Ezt a ruhát azokra adjuk akiknek még nem szakították le a virágját.
- Akkor ezek szerint most szűzkurva vagyok. Igazán nagyszerű.
- Netán annak tartod magad ? Mert szívesen....
- Majd ha be fagy a pokol és a kárhozottak korcsolyát rendelnek tőlem. Mert csak akkor hiszem el.- már válaszolt volna vissza mikor
- Mr. Angelo már nem is üdvözölsz. A két család között így aligha lesz béke. - Nyújtotta a kezét egy öltönyös tuskó. Aki mellesleg igen jól nézet ki. Sötét barna haj, amibe jó bele markolni olyan sűrű és a szeme világos kék S rideg. Az öltönye alatt meglátszik az izomzata amit minden napi edzés alakította ki. Minden mozdulatában ott lappang a veszély. Kezét fogtak.
- Mr. Delacruz elnézését kérem épp az italomat kértem ki, a szokásos whiskyt kérem és az úrnak is legyen szíves Livy. - A két tekintélyt parancsoló öltönyös úriemberek elé szinte azonnal ott volt a selymes whisky jéggel. "Mr. Tuskó" felmért a rideg világos kék szemével  szinte már levetkőztet. Próbálom figyelmen kívül hagyni a nézését,ami valljuk be nem a legkönnyebb...
- Cicám igazán fincsi lehetsz,az asztalomhoz majd mindig te hozd ki az italt. Ha intek te ugrasz s felveszed a rendelésem és ki is hozod. Ha jól viselkedsz..
- Na most volt elég nem vagyok a cicája sem a kutyája, akinek ha  füttyent ugrik, ha úgy alakul majd én veszem fel a rendelést és viszem is ki. Most pedig menjen és érez jól magát,mert ahogy látom Mr. Angelo megnyitná az estet. - ezzel otthagytam S oda mentem a lányokhoz akik a bárpult mellett álltak. A főnökünk megnyitotta a estet s a lányok pedig körbe körbe forogtak az asztalok körül mindig oda mentek ahol intetek, s mentek a rendelést felvenni én meg készítettem az italokat, furcsállottam hogy lett koktél is rendelve de aztán észrevettem hogy azt a "pincérnők" iszák úgyhogy megpróbáltam kevesebb alkohollal csinálni, hiszen egy színvonalat még is csak elvártak. Már egy ideje tartott az est mikor a főnököm szólt hogy vigyek nekik dupla whiskyt jéggel ki is vittem. Az a rideg kékség végig figyelt, néha néha felvillant mintha valamit elképzelt volna éppen ami feltüzelte. Letettem eléjük a italt.
- Nahát cicám igazán pihenhetnél itt az ölemben.- próbáltam figyelmen kívül hagyni a megjegyzését, de persze folytatta- Ugyan már cicám, legalább akkor játssz velünk egyet, a tétjeidet is állom, vagy majd törlesztesz az ágyban. Legalább egy italra had hívjalak meg.  
- Először is nem vagyok a cicája, ne hívjon így többet, főleg amíg ital van az asztalon.Másodszor én nem játszom olyan emberekkel mint maguk , ennél azért több eszem van. Ágyába pedig ne akarjon vinni ,mert...-közel hajoltam - mert a végén előbb sülne el mint kéne.-fülébe súgtam- elképzelt már meztelenül ahogy elölted térdelek s éppen kényeztetlek - lenéztem s láttam hogy a nadrágjában alig fér el . Megeresztettem egy félmosolyt majd eltávolodtam - Csak nehogy a nadrágodba élvez.- mindenki ránézet szeme még ridegebb lett. 

- Te nem tudod kivel kezdtél cicám, vigyáz vékony jégen táncolsz.

- Tudom kivel kezdtem egy fasszal aki azt hiszi hogy mindent és mindenkit megkaphat. Aki e  három nyelven ért PÉNZ, SZEX, és a FEGYVER.  Hát bocs ezt én nem beszélem.- már mentem volna el mikor kapcsoltam. - Ja és megmondtam hogy ne hívj cicámnak . - azzal felvettem az italát s szépen leöntöttem -Ja és Kösz az italt.- és ott hagytam, vissza mentem a bar-pult mögé. Na most aztán biztosan bajban vagyok. 

Láttam ahogy Mr. Delacruz  és Mr. Angelo hátra mennek a függöny mögé, ez nem jelenthet sok jót a számomra. Ezen kívül minden ugyan úgy folytatódott mint ha nem is történt volna semmi közjáték. Miért is nem tudok én cipzárt tenni az én nagy számra. Eközben oda jött az egyik pincérlány leadta hogy mit kérnek az asztalnál miközben csináltam az italt felhívta magára a figyelmemet.
- Figyelj újnak tűnsz nekem, úgy hogy vigyáz magadra ha itt valami üzletről van szó amit emiatt bukik el, akkor gyorsan találd ki mivel engesztelheted ki akit leöntöttél.Mert ha nem sikerül akkor nagy bajban vagy. Hiszen Mr. Angelo nem arról híres hogy könnyen bocsát meg. - már vitte volna el a tálca italt mikor hozzá tette. - Ha büntetni fog akkor az a családodon keresztül teszi.- S ott hagyott, még felfogni sem volt időm amit mondott mert oda jött egy öltönyös aki inkább idáig csak figyelt, valószínű hogy ő itt egy őr.  

- Mr. Angelo kéreti önt az irodába egy tálcán a legjobb üveg whiskyt jégtartót és poharakat. - Bólintottam hogy megértettem. De persze ez nem ment rögtön mert  jöttek az újabb rendelés, és azok sem várhattak végül jött egy srác körülbelül rá egy órára. Az öltönyös megint szólt, de akkor már indultam is,csak levettem a magassarkút . Furcsállottam ha ennyire fontos miért nem ő viszi be nekik a tálcát. Az őr mutatta az utat majd kopogót s egy gyere hangzott bentről. Az ajtót kinyitotta én meg bementem rajta. Mr Angelo és Mr. Delacruz engem nézet. S az ajtó bezáródott mögöttem rossz érzés fogott el.                

Maffia : Az Elrejtett Lány Gyermek /befejezett/Opowieści tętniące życiem. Odkryj je teraz