A vonzás törvénye

🎃 Halloween-i különkiadás 2.rész 🎃

Fél kilenckor sminkben, göndör hajjal, kicsit lepukkant varázsló szerkóban csöngettem Ace és Rhett harmadik emeleti lakásának kapunyitó gombját lenyomva. Varázspálcámat a hátamnál az övembe dugtam és a fekete körömlakott piszkáltam a körmömön. Nem festettem sem az arcomat, se a körmeimet valami gyakran és bár beadtam a derekat, hogy anya kipingáljon, de egyelőre furán éreztem magam, mintsem szexin vagy valami.

Senki nem kérdezte ki vagyok, csak megszólalt a pittyegés és nyílt is az ajtó, amin fürgén be is slisszoltam. Nem hívtam a liftet, csak fogtam magam (meg a hosszú palástom) és felcaplattam a harmadikra, ahol a bejárati ajtó már nyitva várta az érkezőket. Már a folyosón is hallatszott a különleges alkalomra összeválogatott halloween-i dalok különböző feldolgozásai, de mikor beléptem még erőteljesebbé vált a hangazavar. Mindenfelé jelmezes alakok mászkáltak, szólt a zene, lilás fények villództak és mint mindig tömeg, meleg és büdös volt. Mármint ilyen átható fülledt levegő.

Az első dolgom az volt, hogy becsuktam a bejárati ajtót, hogy legalább a szomszédokat kíméljem azáltal, hogy egy fokkal halkabb lesz a hangzavar számukra, ha nehezebben szivárog ki a zaj. Utána ledobtam a tatyóm egy biztos helyre és a konyhába evickéltem, hátha ismerős arcokra lelek. Ez persze nem volt egyszerű, hiszen a legtöbben maszkban, erős sminkben és egyéb, alakjukat és fejüket elrejtő öltözékben feszítettek. Arra jutottam, hogy az én arcom kivehető, ezért találjanak meg inkább ők engem. A konyhapulton undorító zöld, narancssárga és lila löttyök bugyogtak mély tálakban, gumicukor szemgolyók feszítettek a tányérokon és összességében nagyon adta magát, hogy mi alkalomból is rendezték ezt a bulit. Egyenként megszaglásztam a színes löttyöket, hogy melyikbe milyen alkoholt kevertek és végül az egyszerű vörös mellett döntöttem, amiben feltehetőleg csak bor lapult és szóda.

- Csak nem egy varázslóval van gondunk? – jelent meg az egyik oldalamon egy kaszás, a másikon pedig egy fekete macskának öltözött valaki.

- Miaú! – értett egyet az utóbbi.

- Webb? – toltam hátrább a kaszás kapucniját, majd a cica álarcát. – Gaines?

- Szolgálatodra – hajoltak meg egyszerre, amin persze a szememet forgattam.

- Gaines, sok mindent kinéztem volna belőled, de nem számítottam arra, hogy macskának öltözöl – mértem végig az említettet, aki egy fekete szőrös és nagyon selymesnek tűnő kezeslábasban feszített, kapucniját fülekkel és egy cica maszkkal az arca előtt.

- Szeretem a cicákat – jelentette be a fiú rezzenéstelen arccal.

Webb-et is megszemléltem, az ő szerkója egyszerűbb volt, egy hatalmas fekete, kaszás ruhát viselt, melynek alja a földig ért és alaposan meg volt szaggatva, és megkötötte egy övvel a derekánál. A ruha bő, hosszú ujjai eltakarták kézfejét, de láthatólag kesztyűt is viselt, óriási csuklyáját ismét az arcába húzta, miután én az előbb hátrahajtottam. Kezében pedig természetesen ott virított az elengedhetetlen (hála az égnek műanyag) kasza.

- Jól néztek ki, fiúk! – dicsértem meg végül őket.

- Köszönjük, Serázsló! – vigyorgott rám Gaines, majd ismét az arca elé húzta maszkját.

- Ez szörnyen hangzik – fintorodtam el azon, hogy összevonta a nevem a jelmezemmel.

- Serázs? – rövidítette le Webb szórakozottan.

- Én tényleg nem bánom, ha csak simán a nevemen szólítotok, mint eddig – bizonygattam, de persze már rám se hederítettek.

- Sere? Te vagy az? – szólított meg egy vékonyka hang oldalról és odanézve Eli-t láttam talpig fehérben, szárnyakkal a hátán, és egy sapkával a feje tetején, aminek elején egy csavart szarv mögötte két fül helyezkedett el.