A vonzás törvénye

KÜLÖNKIADÁS: FORDÍTOTT VILÁG - 1.rész

Egy újabb különkiadás, hogy olvashashassatok valamit A vonzás törvényével kapcsolatban és ne hiányoljátok annyir a sztorit és a szereplőket!

Esküszöm, az indulás előtti pillanatig nem tűnt fel az ég világon semmit. Pedig észrevehettem volna, hogy valami nem stimmel, de késésben voltam, kapkodtam és totál nem izgattak az apró furcsaságok. Ám mikor belenéztem a tükörbe, hogy csekkoljam a képemet, arra lettem figyelmes, hogy a mögöttem lévő cipősszekrény a másik oldalt volt, mint azelőtt. Persze, anya simán áttolhatta. Viszont derengeni kezdett, hogy fürdés közben is rossz helyen kerestem a sampont, a hűtőben a tej helyén citromlét találtam és minden, de minden kilincset az ajtó másik oldalán kerestem. Eleinte mindezt betudtam a kialvatlanságnak, kapkodásnak és annak, hogy eleve nem voltam a részletek nagy megfigyelője. Fogalmam sincs, hogy a cipőszekrény miért szúrt jobban szemet, mint az egyértelműen rossz helyen lévő kilincsek, de úgy fest, ez volt az utolsó csepp a pohárban. A kérdés már csak az maradt, mi ez az ismeretlennek tűnő pohár, amibe beleragadtam.

A szokatlanságok sorozata nem igazán csökkent az egyetemre menet sem, sőt ami azt illeti, egyre csak növekedett a számuk és én ezzel párhuzamosan lettem egyre tanácstalanabb. Nyilván kikövetkeztettem, hogy valamiért minden pont a másik oldalon volt, mint korábban és ellentétesnek hatott. Viszont magamon nem éreztem semmiféle változást, nem voltam korábbi énem inverze, így arra jutottam, ez csak valami hülye képzelgés a részemről, hiszen az emberekre nem hatott. Ez az elméletem mindaddig meg is állta a helyét, míg a suli előtt meg nem szólítottam Ace-t, aki abban a pillanatban, hogy rám nézett, megijedt, talán még sikkantott is egy halkat, majd nemes egyszerűséggel elszaladt.

- Hé! Ace! – kiabáltam utána, de úgy sprintelt ronda, mustárszínű nadrágjában és kockás ingében, hogy meg se hallotta.

Megdörzsöltem a szemem, de nem ébredtem fel ebből a túlságosan is fantáziadús abszurd álomból.

- Mi a fene baja lehet... - motyogtam halkan, Ace hűlt helyét vizslatva.

- Hogy érted ezt? Hisz ő mindig ilyen – hallottam meg egy kedves, ám fontoskodó hangot magam mellől.

Természetesen felismertem a hangot, de nagyon nem akartam felnézni és megpillantani a túlságosan is erős képzeletem eredményét, ami feltehetőleg várt rám.

- Mindig? – ismételtem meg kissé döbbenve.

- Igen, Wilder Coy Ace introvertált, antiszociális személyiség. Többnyire egyedül látni, retteg a lányoktól és eszméletlen szégyenlős – magyarázta Rhett.

- Coy? – kérdeztem vissza a legelső dologra, amit máris nem értettem, miközben továbbra is szorosan az aszfaltra tapasztottam a tekintetem.

- Ez egy gúnynév, ami annyit tesz: szégyenlős. De tudod, jelent még félénket és csendeset is, mely jelzők szintén illenek rá. Azonban a többség csak WC-nek hívja – magyarázta Rhett segítőkészen. Ez már önmagában kiverte volna nálam a biztosítékot, hisz az, hogy kedves volt, beszédes és tudálékosan segítőkész, eleve túl sok volt a számomra, de amiket mondott, még mélyebbre löktek abba a gödörbe, amit a váratlan és felfoghatatlan események sorozata tárt elém. Mégis bármennyire is sok volt ez egyszerre, abban a pillanatban, hogy kimondta a WC-s dolgot, gyakorlatilag kirobbant belőlem a nevetés és a hasamat fogva hahotáztam az iskolaudvar közepén.

- Szokatlanul viselkedsz, S – zökkentett ki a kacagásomból Rhett. Hát ez annyira abszurd volt, hogy rögtön abbahagytam a nevetést.

- Hogy én? – egyenesedtem ki meghökkenve.

- Igen. Máskor nem találod viccesnek ezt a beceneved, sőt, ami azt illeti, kifejezett ellenezni szoktad, hogy bárki így szólítsa őt. A legutóbb Tamponnak szólítottad Tristam-at, mert piszkálta Wild-Coyt – elevenítette fel az esetet Rhett, amire persze kettőnk közül csak ő emlékezett.

- Hogy kit? – szorítottam össze a számat.

- WC-t – érkezett a válasz, mire ismét kirobbant belőlem a nevetés, de ezúttal hamar rendeztem vonásaimat. – Tampon bizonyára megérdemelte – kuncogtam jókedvűen.

- Biztos jól vagy, S? Beszedtél valamit reggel? – érdeklődött aggódva továbbra is rejtélyes külsejű Rhett.

- Hát, nem kizárt – dünnyögtem szórakozottan, hiszen az egy egészen jó magyarázat lett volna az egyre elképesztőbb képzelgéseimre. – Szóval, miért is szólítasz S-nek?

- Mi? – döbbenhetett meg. – Nem értelek, hisz ez a szokásunk, amióta csak legjobb barátok vagyunk!

- Le-legjobb barátok? – kaptam fel a fejem, ezzel sikeresen aláásva a saját tervemet, miszerint nem lesem meg Rhett külsejét.

- Hát persze – nevetett rám kedvesen, majd megsimogatta a kobakomat. – Mióta csak betetetted a lábad a városba.

Rhett külsején elsősorban a kedves nevetése volt a legszokatlanabb, leginkább azért, mert egyenesen nekem szólt. Alapvetően nem nézett ki olyan gyíknak, mint Ace, bár tény, hogy Ace-t nem volt alkalmam alaposan felmérni.

Rhett fekete csőfarmert viselt, felül pedig egy halvány rózsaszínű pólót, ami meglepően jól állt neki. Fején egy ellenzővel hátrafordított baseballsapka csücsült, szeme előtt pedig egy fekete keretes szemüveg.

- Oké, R... – kezdtem lassan, csak tippelve, hogy ez lehet az a szokásunk, amit az előbb említett. Igazából nem is nagyon tudom, mit akarok mondani neki, ám ekkor megakad a tekintetem a kezében tartott fekete-fehér csíkos pulcsin, ami pont ugyanolyan, amit ma reggel én is felvettem. Egyenpulcsink van. Egyen BFF pulcsi.

Kész, végem volt. 

Sziasztok! Remélem, mindenki jól van, vigyázzatok magatokra és szüleitekre, nagyszüleitekre, mossatok sokat kezet! Én ugyan nem vagyok érintett a távoktatásban, szóval nem tudom, pontosan hogy is megy most ez, de bízom benne, hogy nem annyira vészes a helyzet. Mivel mindenki otthon van, igyekszem annyit tenni értetek, hogy MINDENNAP hozok részt valamiből!!! Írjatok nekem nyugodtan, bármivel kapcsolatban, ha kérdésetek vagy kérésetek van, vagy csak unatkoztok!