A vonzás törvénye

🎃 Halloween-i különkiadás 3.rész 🎃

- Mi a jó élet történik? – szólalt meg a csontváz Rhett hangján, amitől kivert a víz.

Gyorsan végigtapogattam magamat, majd szembeálltam egy nagyobb ablaküveggel, addig vizslatva a tükörképemet, míg teljesen meg nem bizonyosodtam arról, hogy rajtam minden rendben volt. Érdekes módon semmim nem változott.

- Na, jó. Ez valami hülye poén, igaz? – meredtem Ace-re mérgesen, mert nyilvánvalóan rágyanakodtam a leginkább.

- Miért enkem gyanúszítgatsz? Fhogalmam szinc, mi van! – ellenkezett rögvest és az abszurd helyzethez képest nevetni támadt kedvem a pösze beszéde hallattán. Annyira nem passzolt hozzá!

- Khm – köszörültem meg a torkom és a csontváz elé léptem. – Rhett?

- Mi van már? – förmedt rám, szájának csontjai koccanó hanggal csapódtak össze mindegy egyes szava után.

- Tényleg te vagy az? – vizslattam őt alaposabban, de ahogy haladt le a tekintetem, konstatáltam, hogy még ha csupa csont is, mégiscsak meztelen. – Jesszus, tök pucér vagy!

- Egy csontváz vagyok! – mozgatta állkapcsát idegesen. Vagy is hát csak próbálta idegesen, de nem sok jött át belőle.

- Attól még igazán lehetne rajtad egy lepel – vetettem fel és láss csodát, egy fehér lepedő alászállt a semmiből és befedte vele Rhett testét. Illetve a csontjait.

Ace abbahagyta fogainak rángatását, Cage feladta a sisakjával való küzdelmét, Rhett pedig lehajtotta fejét és megszemlélte vadonatúj ruháját.

- Ez furcsa volt – mondtam ki négyünk ugyanazon gondolatát hangosan.

- Hfonnan került ide esz ah szucc? – pillantott fel az égre Ace értetlenül.

- Azt mondtad, lehetne rajtam egy lepel és lett! – mutatott rám csontos ujjaival Rhett.

- Mégis hova akarsz kilyukadni? – fontam karba a kezem lesajnálóan, majd horkantva felnevettem. – Hogy varázsoltam?

- Történtek ennél furcsább dolgok is mostanában – jegyezte meg halkan Cage, de senki nem foglalkozott a kis kommentárjával.

- Nyilván, te tökkelütött! – próbált Rhett mérgesen nézni rám, de hát nem voltak szemei.

- Minek nézel te engem? Valami mágikus teremtménynek? – hökkentem meg elsőre, aztán leesett, hogy annak fényében, ami velük történt, végül is elképzelhető. – Ja, várjunk. Tényleg az vagyok.

- Nem tudom, feltűnt-e, de mi itt mind kisebb-nagyobb változásokon mentünk keresztül – kezdte nyugodtabb stílusban Rhett a szónoklatát.

- Nagyon nem jön ám át a gúnyolódásod ezzel a külsővel – eresztettem meg egy szívélyes mosolyt. – Kár erőlködnöd.

- Varázsolj vissza! – förmedt rám.

- Mégis hogyan?

- Mit tudom én! Ahogy az előbb is tetted!

Hm. Felvetettem, hogy lehetne rajta lepel és lett. Ésszerűnek és egyszerűnek tűnt. Csak kimondtam, amire vágytam és az megtörtént. Ez ismerősnek hatott. Mit is mondott a néni utoljára?

És ne feledd! Egy jó varázsló csak kimondja, amit el szeretne érni!

Szóval...

- Legyen vodkás-dinnyés ital a kezemben – mondtam ki hangosan, megpróbálva a dolgot és a hatás kedvéért a kezeimet is kinyújtottam, tenyérrel felfelé, várva a csodát. Amint a szavak elhagyták a szám, ragacsos, piros lötty kezdett végig folyni a kezemen. Olyan volt, mintha valaki egy pohár folyadékot öntött volna a tenyerembe, ami eleinte megtelítette a kezeim által formált mélyedést, majd szépen lefolyt a különböző lyukakon. Felnéztem és konstatáltam, hogy a három fiú döbbenten meredt rám. Illetve csak Ace, Rhett-nek ugyanis továbbra sem voltak szemei, Cage-ét pedig eltakarta a sisakja, de feltételeztem a megrökönyödésüket.