Ahogy telt múlt az idő, több minden is kezdett szemet szúrni. (Mármint nem Ace fogai és főleg nem Rhett nem létező szemeit...)
Egyrészt Rhett valóban elfogadta önmagát és már nem volt poén oltogatni a csontkollekcióját, ezért odalett a legfőbb szórakozásom. Másrészt Rhett változása csak a kezdet volt, a jelek szerint mindenki kezdte egyre inkább beleélni magát a szerepébe, ami csak rontott a helyzeten.
- Sere! – szólított valaki segélykérő hangon, így rögtön az illető irányába fordultam.
- Paris? – húztam össze a szemem bizonytalanul, az előttem álló halott zombi menyasszonyt vizslatva.
- Ja... Én... Vagyok – bólogatott feltűnően lassan.
- Jól nézel ki – dicsértem, mivel szaggatott, koszos esküvői ruhája és zombinak sminkelt arca, vagy hát A Nagy Átlényegülés óta konkrétan zombivá vált arca igazából királyul festett.
- Köszi. Te... Is... De... Most... Nem... Ez... A... Lényeg. Segítened... kell – adta tudtomra továbbra is csigatempóban.
- Miért beszélsz ilyen lassan? – érdeklődtem kedvesen.
- Mert... Zombi... Vagyok – magyarázta és be kellett látnom, hülye voltam, hogy nem esett le egyből.
- Oh, tényleg. Ez olyan lehet, mint Ethan-nél a szellem stílus – vakartam az állam elgondolkodva.
- Segítened... Kell – kezdte újra, mire sietve közbeszóltam.
- Oké, persze. Mi a gáz?
- Egy... Macska... Fennakadt... A... Tetőn – osztotta meg velem riadalmát.
- Jaj, ne! Gaines? – tátottam el a számat aggódva, mert az a gyerek emberként és macskaként is kiszámíthatatlannak na meg ön- és közveszélyesnek bizonyult.
- Egy... Fekete... Macska – felelte, ezzel adva tudtomra, hogy nem ismeri a macska személyazonosságát.
- Merre van?
- Nem... Láttad... A... Jegyesem? – változott meg az arca és lassan ugyan, de lelkiismeretesen körbenézett a szobában.
- Milyen jegyes? – meredtem rá összezavarodva. – Hol a macska?
- A... Jegyesem... Oh... Elvesztettem – kezdett rázendíteni a halott menyasszony dumára.
- Abba a szobában van egy szeretethiányos kaszás. Lehet, hogy ő a palid – veregettem meg a vállát, majd felviharzottam a tetőtérbe. Egyelőre senkit nem láttam odakint, se a macskát, sem mást, így inkább a leguggoltam és a falhoz lapultam, hogy becserkésszem az eltévedt cicust.
- Húúú! – hallottam meg a fejem fölül egy búgást, mire türelmetlenül legyintettem.
- Ne most, Ethan! Inkább menj és vigasztalt meg a pityergő arát – hessegettem el a szellemet, aki noha szomorkásan ugyan, de szót fogadott.
- Cic! Cic! Cic! – kezdtem rá a szokásos macskacsalogató hangutánzásra, amikor ismét félbeszakítottak.
- Ütött az utolsó órád! – szipogta kelletlenül az érzelmes halálhozó.
- Most nem érek rá kinyiffani, Webb! Nincs valaki más, akit magaddal vihetnél?
- Odabent már mindenki hallott – osztotta meg velem csalódottan.
- Az állatok nem számítanak, mi? – fintorodtam el, hiszen abból akadt bőven.
- Sajnos nem – hajtotta le a fejét.
YOU ARE READING
A vonzás törvénye
Teen FictionKÖNYVKÉNT MÁR MEGVÁSÁROLHATÓ A BOLTOKBAN! CÍM: A vonzás törvénye FÜLSZÖVEG: Serenity édesanyjával egy távoli városba költözik, hogy maguk mögött hagyjanak egy múltbéli tragédiát. A lány a helyi egyetemen folytatja tovább a tanulmányait, és már a bei...
