9.rész

130 20 88
                                    

 Pippa, újra meglátogat minket. Hobieval már két napja készültünk, takarítottunk, mostunk, főztünk. Próbáltam elterelni a figyelmem. Boris nem írt, nem hívott azóta. A festménnyel még mindig fogalmam sincs, hogy mi lesz. De majd elválik. Csak Hobie ne kerüljön börtönbe miattam. Néztem ilyen műtárgy megőrző raktárakat, de valószínűleg csak méreg drága pénzkidobás lenne. Bár biztonságosnak tűnik, de ki tudja.

Gondoltam sétálok, most egyet úgyis csak délután van. Hűvös idő volt, de még épp kellemes. New York utcái még mindig elbűvölők, de nem annyira, mint Hobie régiség boltja. Leültem volna az egyik múzeum kerti padjára, de nem volt szabad, így hát egy körülbelül velem egykorú lány mellé ültem. Ez az „egyik múzeum" az a hely ahol megváltozott az életem. Nem szeretek idejárni, de ma erőt vettem magamon és, ha kívülről is, de szembe nézek a félelmemmel. A régi lakásunkba az óta sem mertem visszamenni.

Megkérdeztem a lányt és mosolyogva igennel válaszolt. Újságot olvasott. Ő is pápaszemes volt. Mélybarna haján a nap fénye csillant meg. Sötétvörös pólót és fekete nadrágot viselt. A New York Times-t olvasta. Gondolom észrevette, hogy figyelem, mert felnézett rám, kék szemeivel és megszólított.

-Szia, te vagy az a gyerek, akinek meghalt az anyja? Itt a múzeumban. Te Theodore Decker vagy?

-Igen, de légy szíves hívj Theonak. Megkérdezhetem, honnan tudod, ki vagyok?

-Sok újságot olvasok. Az egyikben olvastam.

-Oh, értem. És hogy hívnak?

-Penelope Harrisonnak, de hívj csak Pennek.

-Rendben.

-Nagyon sajnálom, ami anyukáddal történt. Fel sem tudom fogni, hogy mit élhettél át. És te mégis tudsz mosolyogni.-erre talán még jobban elmosolyodtam. Megadta a telefonszámát és én is az enyémet.

-Hát Pen, remélem, még találkozunk, megvan, a számom majd még beszélünk.

-Mindenképp, Isten áldjon Theo. -integetett

Nagyon megkedveltetem ezt a lányt. Remélem, még találkozok majd vele. Valahogy jóleső érzéssel töltött el beszélgetni vele.

Sajnálom, hogy el kellett jönnöm, de Hobienak segítenem kellett a vacsoránál. Ma jön Pippa. Elmosogattam, terítettem. Már nagyon izgatott voltam. Hamarosan meg is érkeztek. Gyönyörű volt, mint mindig. Vörös haja két fonatban terült szét a vállán.

-Na és Pipps, hogy megy a tanulás?-kérdezte Hobie

-Hogy őszinte legyek a matematikával vannak gondjaim, de egyébként egészen jól. Biológia versenyre küldött a tanárom. Énekversenyen pedig országos első lettem

-Nagyon ügyes vagy.-mondtam neki

-Köszönöm!-mosolygott rám.

-És mi újság Pippa vannak barátaid ott?-kérdeztem

-Igen, Ashley a legjobb barátnőm. Nélküle ki sem bírnám, nagyon jófej és vicces remélem, megismered. Mint én Borist. Tényleg ő hol van?

-Las Vegasban.

-Oh. Ne haragudj, nem tudtam!

-Semmi baj! Csak fontos ügyeket intéz- feleltem és egy bíztatóan mosolyogtam rá

-Kér még valaki valamit?-szakította meg a beszélgetést Hobie, mivel tudta, hogy ezzel érzékeny témára tapintott Pippa, amiről természetesen nem tehetett.

Összességében nagyon jól telt a vacsora már mindenki alszik rajtam kívül. Pippa is nálunk maradt. Hamarosan engem is elnyomott az álom.

Biztos voltam benne, hogy én voltam az egyetlen a házban, aki leizzadva levegőt kapkodva ébredt, felkelve a rémálmából, az anyja és a számára legfontosabb ember halálával karöltve. 

Szél, Homok és Csillagok (Javítás Alatt)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora