15.rész

98 19 10
                                    

Már két hónapja rettegünk a mai naptól ugyanis Hobie beíratott minket iskolába. A korkülönbség ellenére mindketten tizedikesek leszünk. Pedig Borisnak most kéne érettségiznie. De a jó öreg Hobart Blackwell mindent eltud intézni és Boris kihagyta az elmúlt két tanévet habár itthon tanultunk. Tanult velem. Ma reggeli közben a szokásosnál halkabbak voltunk. Hobie újságot olvasott. A vér megfagyott bennem amikor felolvasott egy cikket amiben a műtárgy lopásról írtak. Semmi újat nem tudtunk meg ugyanúgy tehetetlenek voltunk az üggyel kapcsolatban.
Tömegközlekedéssel elmentünk az iskolához. Tizedik osztály,tizedik osztály. Nem telt el sok idő mire megtaláltuk. Második emeleten balra. Azt hiszem olyan fogadtatást kaptunk amire számítottunk, hiszen a gyerekek gonoszak. Papírgalacsinnal dobáltak, anyámra tettek megjegyzéseket, lebuziztak minket. És ez egészen addig ment így ameddig a tanár be nem jött.
-Jó napot Mr Fleck vagyok, köszöntelek titeket. Kérlek mutatkozzatok be.-mondta.Boris intett,hogy én kezdjem.
-Öhm, Theodore Decker vagyok, de a Theot használom. Legjobban a történelmet azon belül a művészettörténetet és az irodalmat is kedvelem.
-Boris Pavlikovszky vagyok, Las Vegasból és még vagy ezer helyről.
Ezt gyorsan lerendezte. Egyfolytában bántottak minket hiába szóltunk vissza. Ebédnél odaült hozzánk Stephen és a bandája. Azt mondta adjunk neki drogot vagy megöl. Bekamuztuk neki, hogy nincs nálunk. Ettől függetlenül viszonylag kedvesen beszélgettünk velünk tipikusan azok az emberek voltak akikkel nem akarsz roszban lenni. Meghívtak minket egy buliba is. Ki tudja mi lesz ott, előre félek
-Ennyi idiótát.-mondta Boris mikor kijöttünk és rágyújtott egy cigarettára.
-Nem hiszem el, hogy ezekkel kéne barátkoznunk ha menők akarnánk lenni.-folytatta
-De Boris a testi épségünk érdekében muszáj elmennünk nem keveredhetünk nagyobb bajba.
-Lehet igazad van Potter.
-Biztos, hogy igazam van. Ha két évet ki akarunk bírni valahogy,akkor sajnos elkell játszanunk, hogy jóban vagyunk velünk.
-Szóval megyünk bulizni.
-Igen sajnos. Előtte hozzuk le Popcsikot.
-Rendben.

-Gyere Popcsik.-futtatta a kutyát aki szorgosan követte és rohant utána bármerre ment. Akkor tudatosult bennem, hogy Popper és én is követnénk Boriszt bármerre menne és többé egyikünk sem engedné el.

Szél, Homok és Csillagok (Javítás Alatt)Where stories live. Discover now