16.rész-

117 18 21
                                    

-Boris, lehet mégsem kéne elmennünk.
-Potter, ne kezd!-sóhajtott tudod, hogy én sem szeretnék. Egyébként nem tudjuk kifizetni apám adósságát. Szóval majd elmegyünk és improvizálunk.
-Még lehet, hogy megszerezzük valahogy.
-Sosem értettem, hogy tudsz ennyi szörnyűség után pozitívan gondolkodni. Nem ezt érdemelted volna. Túl jó ember vagy. Nem erre a világra való. Én sem érdemellek meg. Potter, te egy csodálatos ember vagy.
-Ez egyátalán nem igaz.-motyogtam teljes zavaromban.
-Dehogynem, csak te nem látod. És nem is sejted, hogyan látlak téged. De most hagyjuk az érzelgést, mert elhányom magam.
Dicsérhettem volna reggelig. Annyi mindent mondhattam volna, hogy Ő milyen csodálatos,fantasztikus,okos és gyönyörű. De megsem tudtam szólalni. Egy hang sem jött ki a torkomon.
-Na induljunk.-mondta szinte már vigyorogva-nem kéne annyit agyalnod,Potter.
Körülbelül fél óra sétálás után megérkeztünk a házhoz ami tele volt részeges fiatalokkal. Már a fél társaság azt sem tudta hol van.
-Keressünk valami piát.-mondta és húzott magával.
-Okés-mondtam, de valószinűleg nem hallotta az üvöltő borzalmas zenéktől. Amiket szerintem már zenének sem lehetett volna nevezni.
Nem sokkal később már Boris egy üveg votkával, én pedig már sajnos megmelegedett sörrel járkáltam.
-Mutassunk meg, hogy eljöttünk.
Stephenék egy körben felelsz vagy merszeztek. Soha életemben nem értettem miért jó ez a bugyuta játék. Gyakorlatilag kényszerítenek, hogy olyat tegyél vagy mondj amit nem akarsz és ezt bármikor felhasználhatják ellened. Vadidegen embereknek adod ki magad. Sör és marihuána szagtól bűzlő fiatalok döntenek rólad. Andy mesélte, hogy az egyik barátja így vesztette el a szüzességét. És elméletileg szörnyű volt. Remélem Boris nem akar játszani. De csalódásomra leült és azt mondta játszunk. Szerencsémre kidőltek mielőtt rám került volna a sor. Borisnak csókolóznia kellett egy szőke lánnyal amit persze szívesen megcsinált. Aztán még táncoltunk utána kép szakadás....

Szép lassan kitisztult a látásom. Fejembe olyan erővel hasított a fájdalom, hogy azt hittem ott abban a pillanatban meghalok.
Boris mellettem még az igazak álmát aludta. Nem otthon voltunk hanem egy idegen szobában.Ami valószínűleg egy lányé volt. A fal színéből és a bútorokból ítélve. Nem emlékeztem semmire a tegnap estéből. Ezért utálom a másnapot. Úgy éreztem, ha megmozdulok menten elhányom magam. A szemem sarkából láttam, hogy Boris ébredezik.
-Potter.-mondta,hangja álmos és rekedtes volt
-Hm?
-Hol a kurva anyámban vagyunk?
-Fogalmam sincs.
Nem sokkal később egy szőke lány lépett be.
-Menjetek haza.-mondta
S mi elindultunk álomittasan és másnaposan a hajnali ébredező utcákon.

Remélem tetszett.

Szél, Homok és Csillagok (Javítás Alatt)Where stories live. Discover now