Sötét Herceg

3.

Hisz kettőn áll a vásár.

Arty a szobájába indult, Bruno kutya kíséretében. Óvatosan kikerülte anyját, de mikor elment mellette odamorgott egy ,,őt kérdezd"-et. 

- Mi történt?- lépett be Lady Jamestone. Szinte egymásnak adták a kilincset Artyval. - Hová megy? Henry?!

Lord Jamestone az orrnyergét dörgölte, hogy megállítsa rátörő fejfájást. A grófné csípőre vágott kézzel várta a magyarázatot, hogy hová készül most már egyetlen gyereke. 

A gróf nagy levegőt vett és belekezdett a magyarázatba. 

Arty mellkasa úgy emelkedett és süllyedt, mintha futott volna. Hátát nekitámasztotta a nehéz szobaajtónak. A kutya nyüszített, majd okos állat lévén, orrával felhajtotta a hatalmas ágy végébe álló ládát. 

- Tudom, tudom. Pakolok- motyogta Arty, majd ellökte magát az ajtótól és a gardrób felé indult. Fél szemöldökét felvonva méregette a kínálatot. Mire lehet szüksége? Az ajtó egyszeriben kinyílt, majd hangosan becsapódott.  Arty odafordult, és Margot-t pillantotta meg az ajtóban. 

Margot néhány évvel idősebb volt Athornál. Gyermekként, édesanyjával sokat tüsténkedett Athor körül, így megmaradt mellette. Közel azonos magasságú és teltségű lány volt, mint az úrnője, bár vele ellentétben Margot haja szalmaszőke volt és vékony szálú, szeme pedig az angol, borús égbolt szürke színében játszott.  A mai napon okkersárga kabátkát viselt, tűzött, fakó kék pamutszoknyával, köténykével és főkötővel. Csak néhány szőke tincse szabadult ki a förmedvényes kiegészítő alól, bizonyára a nagy rohanás következményében. 

 A szobalány mélyen bókolt, majd izgatottan Artyhoz lépett. 

- Kisasszony! Most hallottam az eljegyzésről. Gratulálok! Az édesapja parancsba adta, hogy menjek önnel.

- Nem bánod?- tette fel a kérdést Athor.

Margot szemöldöke a homloka közepéig szaladt. - Már miért bánnám, kisasszony? Hisz ez csodálatos!- mosolygott úgy úrnőjére, mintha nem is a szobalánya lenne. - Sokan lennének az ön helyében! Hisz még csak épphogy belevetette magát a társasági életbe. Egyetlen báli szezon van a háta mögött, és máris férjhez megy. És még csak ősz van- mosolygott, majd óvatosan hátrébb tolta Artyt és ő kezdte el böngészni a szekrény kínálatát. - Üljön csak le naccsága- villantotta meg az akcentusát egy pillanatra- foglalkozzon a Brunoval. Hallottam, hogy ő is velünk jön- mondta, miközben hátra sem fordult. 

Arty ledobta magát az ágyára, Bruno is felugrott mellé és az ölébe hajtotta a fejét. Arty gépiesen simogatni kezdte. Nem tudta, mi történt a kutyával, de tetszett neki a változás. Pontosabban tudta. Arthur elment. A gondolatra gombóc kúszott a torkába, de hamar elhessegette a gondolatot, és inkább Margot faggatta. 

- Margot, mit tudsz Warwick hercegről?- tette fel a kérdést. A szolgálók mindig pletykálnak, talán hallott róla valamit. 

Margot cinkosan hátranézett a válla fölött, majd megfordult és három garnitúra fehérneműt hajtogatott bele a ládába.  - Nem valami sokat, kisasszony- vonta meg elkeseredetten a vállát, és visszament a szekrényhez, hogy a nappali ruhák közül válogasson. - Csak annyit tudok róla, hogy visszahúzódó, pedig alig idősebb önnél.- Erre Arty felkapta a fejét. Alig idősebb? Hisz Arthur barátja. A bátyja és közte tíz kerek év volt. 

- Miért, hány éves?

A szobalány néhány pillanatig gondolkozott, majd kibökte a szerinte megfelelő választ. -Ha emlékezetem nem csal, akkor a huszonharmadik esztendőjét tölti. Igen, huszonhárom- bólintott magabiztosan, majd berakta Arty kedvenc darabját a ládába, egy halványkék selyemből készült, elöl gombokkal, hátul zsinórral záródó, fűzött mellénykét, ami gyémántmintával volt letűzve. A mellény szoknyarésze nyolc nyelvben végződött. A szoknya anyaga letűzött atlaszselyem volt, és még hozzáillő fehér lenvászon táska is volt hozzá.