Sötét Herceg

8.

Arty maga is meglepődött, amikor rábólintott a herceg kérdésére. Sok ideje azonban nem volt realizálni a tettét, mivel a férje ajkai követelőzőn tapadtak az övére. 

Nem olyan volt ez a csók, mint amit a herceg néhány órával ezelőtt adott. Nem az az érzelemmentes muszáj-csók volt. Arty életében nem gondolta volna, hogy Billben ennyi szenvedély van a közömbös álarc mögé rejtve. 

A hercegné maga sem tudta, hogy most megijedjen vagy beleolvadjon Bill karjaiba. Ez az érzés távolról sem hasonlított arra, amit azokban a könyvekben olvasott Old Hall könyvtárának sarkában, amitől az anyja eltiltotta. Nem fűzött hozzá megjegyzést, csak közölte lányával, hogy az utolsó polcnak a közelébe se menjen. Persze Athornak sem kellett több, az ideje nagy részét a tiltott zugban töltött, mindenféle szerelmetes regény társaságában.

Ezekben a könyvekben több minden volt kedves, gyengéd csókoknál, mégsem olyan volt, mint amilyennek azok leírták. Arty érezte, hogy borzongás fut végig a gerincén, a szíve vert, mint a kolibri szárnya és boldogságában szíve szerint úgy dalolt volna, mint a tavasztól megrészegült pacsirta. Talán mégis több lehet ebből az egészből, mint egy elrendezett házasság. Hisz aki ilyen hévvel képes őt csókolni, az szeretni is tudná őt nem?  És mi van ha  a válasz tényleg nem? Ha tényleg csak arra kell neki. És mi van ha igen? Akkor mit fog csinálni???

- Baj van?- húzódott el hirtelen Bill. Megérezte, hogy valami nincsen rendben. 

Arty úgy döntött sutba dobja a józanságát. Ahogyan azt Billen is érezte. A sör szaga minden volt, csak kellemes nem. Valakivel volt a herceg előtte. Ebben biztos volt, de nem akart jelen pillanatban foglalkozni vele. Tudta, hogy a döntő pillanatban vagy ő, vagy a herceg helyesen fog cselekedni. Vagyis inkább remélte. A lány szégyenlősen Billre mosolygott, majd magát is meglepve felcsúsztatta a kezét egészen a herceg  nedves tarkójáig. A hosszú, sötét tincsek végéből csöpögött a víz, csikizték Athor ujjait, és arra csábították, hogy túrjon bele a herceg hajába. Amikor ezt megtette Bill szemében eddig ismeretlen fény csillant. 

- Nincs. Nincs semmi baj - biztosította Warwickot Arty, majd az, megelégelve a várakozást, újra lecsapott a lány ajkaira. 

A herceg hátrált, a lány követte egészen addig, amíg bele nem zuhantak a királyi méretű ágyba, tökéletesen rá a medvebőrre. A zuhanás következtében, és a várt, de mégis szerencsétlen esés miatt Arty a hercegre zuttyant. 

- Jaj- nevetett fel halkan Arty, de szinte még abban a pillanatban visszatalált Billhez. 

Billnek fogalma sem volt arról, hogy mi történik. Jó, az nyilvánvaló volt, hogy kis felesége teljesen elvette az eszét, de erre ő sem számított. Nem kellett volna semmi mást csinálni, mint szó nélkül ágyba vinni. A lány nemesember lánya, annak a gaz Arthurnak a húga, szóval egészen biztos volt benne, hogy van elképzelése arról, hogy mi is történik egy esküvő után. Elhálják a házasságot, hogy érvényes legyen, aztán csak akkor látják újra egymást ebben a hatalmas házban, ha azt Bill úgy kívánja.

 Nem számított rá, hogy még jobban megrészegül, amint a lány eperízű ajkai az övéhez érnek. Mégis így történt. Kezei saját életre keltek, úgy járták be Athor testét és csak egy dolgot akartak. Minél hamarabb megszabadítani a hercegnét attól az egy szál hálóingtől. Bill hálát adott, hogy nem visel a lány fűzőt. Sokkal nehezebb lett volna a feladata három korsó után, de ha belegondolt mindig is szerette a fűzőt kioldani és lehámozni a lányokról. Nem. Most nincs hely senki másnak a fejében, csak Athornak. Mást sem akart látni, csak a lány aranyszínű haját, ahogy elterül a medvebőrön. 

Arty nagyon meglepődött, amikor Bill hirtelen mozdulattal átfordította magukat és fölé került. A hercegen újfajta éhség vett erőt és mohón harapdálni kezdte a lány ajkait. Arty levegő után kapott. Az érzéki, vágyakozó csóktól szinte lángra kapott. Karját a férfi mellkasán támasztotta, majd óvatosan feljebb indult a vállá, a háta felé és éhesen viszonozta a csókot. 

Egyáltalán nem szerette volna, hogy abbahagyja, mégis Bill elhúzódott. Arty szerette volna még egyszer megcsókolni, de Bill nem hagyta. Néhány pillanatig fagyos tekintetét Artyn pihentette, és csak nézte. A fagyos tekintet, ami a legfülledtebb éjszakát is képes lenne megfagyasztani. Mégsem tette. 

- Ha tudnád milyen régóta vártam erre- suttogta rekedten Bill, magát is meglepve ezzel a kijelentéssel. Igazából nem kifejezetten a lányra vágyott, meg az általa nyújtott előnyökre, hanem arra, hogy valaki vele legyen. Nem az örömlányokra, akiket sosem hozott volna a hálójába, nem is Lady V-re, akit igyekezett kiverni a fejéből. Aki tökéletesen Athor ellentéte volt. Kiszámíthatatlan, sötét, akár Bill női kiadása.  Arra vágyott, hogy valaki, jelenesetben Lady Athor Jamestone, nem, nem Jamestone már, Greville, ott legyen vele és csak ő számítson. 

Artynak ez a néhány szó, kész szerelmi vallomással ért fel. Ellentmondást nem tűrően megint megcsókolta, mielőtt még többet mondhatott volna. Nem is kellett több. 

Két csók között Bill Athor nevét suttogta. A név annyira természetesen perdült le a nyelvéről, hogy Arty hirtelen nem is érezte kínosnak ezt a formabontó nevet. A lány a herceg érintésétől irányíthatatlanul reszketni kezdett. Úgy érezte, mintha az egész teste lángba borult volna. 

Bill ajkai elszakadtak a lányétól, a maguk útját járták. A kedvese arcát, állát, nyakát. Arty mellkasából örömteli sóhaj szakadt fel, de a lélegzete abban a pillanatban elakadt, amikor megérezte a herceg hideg ujjait a lenvászon szövet alatt. Bill ujjai fürgén siklottak felfelé Arty testén, majd ülő helyzetbe húzta lányt és átbújtatta a fején az anyagot. A vékony ruhadarab valahol a sötétben landolt, Bill pedig két kezébe vette a felesége arcát és olyan gyengéden, mint maga a tavaszi harmat, ami az első meleg napsugárra eltűnik, csókot lehelt az eperízű ajkakra. Majd az arcára, az ajka sarkába, a nyaka tövébe a nyaka alatti mélyedésbe majd egyre lejjebb és lejjebb, mitől már Athor úgy érezte, hogy egyszerűen nem hogy a szemét nyitva tartani, de ülni sem tud.

 Bill tökéletesen tisztában volt, hogy mit művel Athorral. Összefűzte ujjaikat, majd az apró csókokat nem megszakítva, óvatosan hátrébb tolta a lányt. Csak akkor állt meg, mikor már a hercegné haja úgy terült szét a medvebőrön, mint ahogyan ő azt elképzelte. Ekkor elengedte a kezét, majd hagyta, hogy ujjait - csak úgy, mint az ajkai - maguktól kalandozzanak a lány testén.

Arty nem tudta magában tartani az elégedett sóhajt. Bill felemelte a fejét, és a lányra nézett. 

Az eget villám szelte át, megvilágítva a szobát. Bill igyekezett a másodpercnyi világosság alatt magába inni a látványt. Átkozta magát, hogy nem gyújtott gyertyát, amikor bejött.  

És akkor jött rá. Ott rontott el mindent, hogy bejött. Nem lett volna szabad Clark és Carter unszolásának engednie. Nem ezt érdemli a lány. Nem egy félrészeg, sörszagú valakit, hanem a teljesen józan férjét.

 És amúgy is. A lány csak eszköz. 

Amikor Arty újra a herceg felé hajolt, hogy újabb csókot adjon, Bill felemelte a kezét, jelezvén, hogy álljon meg. Ez olyan volt Artynak, mint egy jól irányzott pofon. Sosem ütötték meg, de hasonlónak képzelte. Tudta, hogy a hercegben valami páli fordulatot vett. Talán csak ráeszmélt a saját botlására. Igen, így lesz. Rájött, hogy mindketten azt érdemlik, hogy szerelmük beteljesedésekor józanok legyenek. Arty Bill arca felé nyúlt. Nem olyan szándékkal, hogy visszahúzza magához, csak azért, hogy végre hozzáérhessen. 

Megfagyott a lány ereiben a vér, amikor a herceg elütötte a kezét. Bill készen állt arra, hogy megsemmisítse a lányt. Mert nem érezhet így. Az első a bosszú. És ha ehhez az kell, hogy soha ne hálják el a házasságukat, akkor összetöri a kis hercegnét, még ha ettől meg is utálja. 

- Hagyj békén- mondta. A hangja fagyos volt, csakúgy, mint a tekintete. Felállt és lesajnálón végignézett Athoron, akin a csipkés bugyogón kívül semmi sem volt. Arty csodálkozva nézett Warwickra. 

- Mi?...- A hangja alig volt több puszta suttogásnál. 

- Mit nem értesz, drágaságom?- húzta éles, gonosz mosolyra azokat a tökéletes ajkakat, maik nem is olyan rég, még Artyn barangoltak. - Hagyj. Békén. - hangsúlyozta úgy a szavakat, mintha nem lenne biztos, hogy Arty megérti. 
És valamelyest igaza volt.