Sötét Herceg

4.

A hintó megállt, az ajtóban pedig egy magas, szőke férfi várta. 

Arty kifújta a benntartott levegőt. Nem is rossz parti. 

A kocsis leszállt a bakról, és kisegítette úrnőjét a kocsiból. Bruno szorosan követte. A szőke herceg elé sétált. 

- Warwick herceg- bókolt illemtudóan, mire a herceg megdermedt. 

- Üdvözlöm Lady Jamestone- csókolt kezet a férfi, majd Margot is üdvözölte. - James Clark vagyok, a testőrök vezetője.

Arty érezte, hogy  menten elsüllyed szégyenében.  Ő nem a herceg?

- Nem értem- vallotta be Arty. - Ön nem Warwick herceg?

- Nem, kisasszony.

- És ő hol van? Nem neki kellett volna fogadnia?- kérdezte Arty egyre inkább elszomorodva. A jövendőbeli férjének kellett volna őt fogadnia, nem pedig a jóképű testőr parancsnoknak. Aki mellesleg tökéletesen úgy nézett ki, mint álmai Warwick hercege. 

James Clark megköszörülte a torkát zavarában. 

- A dolgozószobájában- válaszolta zavartan. - Ha úgy tetszik, idehívom. 

Arty összefonta maga előtt a kezét. 

- Úgy tetszik. És mondja meg neki, hogy nem sikerült jó első benyomást keltenie- fogalmazta felvetett állal. 

Clark bólintott és bekísérte őket a kastélyba. Az előtér krémszínű és barna márványlapokkal volt kirakva, a belmagasság meg akkora volt, hogy Arty majdnem beleszédült, amikor felnézett. különböző páncélok álltak a terem két oldalán, tűz ropogott a kanadallóban és vadásztrófeák díszítették a falakat. Clark az egyik lépcsőhöz indult, minden bizonnyal megkeresni a gazdáját. 

- Nem hiszem el!- pufogott Arty. - Képes volt kiküldeni egy vadidegent?- kérdezte Margot-t, miközben fel-alá járkált a tágas helyiségben. 

- Egy egészen jóképű vadidegent. Már megijedtem, hogy ő lesz a férje- nyelvelt vissza a szolgáló.

- Margot!- szólt rá Arty.  Margot behúzta a nyakát.

- Jól van, jól van, elnézést naccsága- mosolyodott el féloldalasan.  Még időben elhallgattak, hisz lábak dobogása hallatszott. 

Arty kihúzta magát és felöltötte a ,, felsőbbrendűbb vagyok" maszkját, de teljesen feleslegesen, mert csak Clark jött vissza. Arty idegesen felhúzta a szemöldökét és nagyot sóhajtott. 

- Most meg mi van?- villantotta rá idegesen a tekintetét. 

Clark megilletődve pislogott Margot-ra. A női szeszély ellen ő sem volt kiképezve. - Fo-fogadja önt- mondta megszeppenve a kolosszus. 

Athor összeszorította az ajkait, majd megindult a lépcső felé Brunoval a nyomában. A lépcső tetején mégis megtorpant. - Merre is kell mennem?- nézett vissza Clarkra. Clark motyogott egy második emelet, első ajtó balrát. Többre nem is volt szüksége Artynak. Lóhalálába szedte a lépcsőket egymás után. Bruno előre futott. - Várj-várj meg- lihegte, de Bruno nem állt meg. Mire felért a másodikra a kutya ott ült az ajtó előtt és farkát csóválta. Mintha azt mondta volna, hogy ,, nézd milyen ügyes voltam, nem engedtem ki innen azt a pofátlan herceget". - Ügyes vagy- paskolta meg a fejét, majd megigazította a kontyból kiszabadult tincseket és a kabátkát, majd nagy levegőt vett, és hangosan bekopogott. Bár a kopogás túl szép jelző arra, ahogy ököllel verte az ajtót. 

- Mi a halál?!- hallatszott bentről a herceg baritonja. Szék csikordult, és tisztán lehetett hallani, hogy valaki az ajtó felé siet.