~ Bungou to Vampire ~

8.fejezet: A rémálmok is valóra válnak

„Mondd csak, mi mindent adnál fel azért, hogy megmentsd e számodra oly' kedves személy életét? Eltökéltséged rendkívül figyelemre méltó, ámbár önmagában koránt sem elegendő arra, hogy eladd a lelked az Ördögnek, s minden következményét vállald szavaid súlyának végtelen terhe alatt. Halljam hát válaszod: biztos feláldoznád ártatlan, halandó lelked az örök éj oltárán? Készen állsz egy olyan világ részesévé válni, ahol nincs kegyelem csak az örökös éhség és az árnyékok oltalmában való rejtőzködés? Légy hát megfontolt, s halljam végső döntésed!"

Napjaink, November vége;

Dazai riadtan ült fel ágyában a furcsa álom hatására. Frufrujának kósza, barna tincsei nedvesen tapadtak homlokára. Remegő kezekkel túrta hátra a fürtöket, majd próbálta légzésének eredeti ritmusát visszaszerezni. Egy, kettő, három... - számolt tovább egészen tízig, ámbár hasztalanul.

- Csak nyugalom, hogy is volt az a cucc? Nyugodt vagyok, teljesen nyugodt... - tekintete közben a szobában kalandozott, s megakadt az ajtó feletti órán. Hajnali két órát mutatott, talán pár perccel, ha többet. Sötét is volt, az utca fényei kecses kis csóvákkal próbáltak kibújni Dazai királykék sötétítő függönye háta mögül. Még csak néhány órája alhatott.

Felidézte a pszichológusa szavait, a nőét, akihez Odasaku kísérte el még középiskolás korában. Azt felelte a szakember, hogy a rémálmok, s az, hogy úgy érzi, folyamatosan figyelik (mert noha a jelen helyzetben ezt pont nem érezte, azért az álom helyén való volt) nem feltétlen adnak okot az aggodalomra. Bizonyára kezdetleges depresszióról lehetett szó, valamint pánikbetegségről, legalábbis ez volt a diagnózis. Ez utóbbi már tömegbetegségnek számított, közel-lassan minden harmadik ember szenvedett pánikbetegségben világszerte. Így nem igazán fordított rá különösebb figyelmet se a nő, sem pedig ő saját maga. Egy verset kellett megtanulnia, amelyet kezdetleges pánikrohama során tudott fegyvereként használni. Bár most nehezen idézte fel a sorait.

Meleg takarója alól kisiklott, ágya előtt heverő puha papucsába csúszott, s az ablakhoz bicegett.

- "...Légy hát megfontolt, s haljam végső döntésed" - ismételte az álmában hallottakat miközben az utcai lámpák halovány, sárga fénye alatt táncoló hópelyheket figyelte. Már igen csak közelgett a december, ezért nem volt meglepő, hogy havazott.

- Ugyan, ha tudnám mégis miről kellene döntenem vajon többé nem lenne ilyen álmom? - motyogott orra alatt miközben begombolta pizsamája felső gombját. Nem igazán rajongott az efféle öltözékért, de édesanyját megnyugtatta, ha hordta a tavaly karácsonyra vásárolt hálóruháit. Persze azt a fiú már nem igazán tudta mire vélni, hogy kapott egyszerre legalább négy új pizsamát, pláne amikor legszívesebben csak pólóban és melegítő nadrágban aludt (nyáron inkább csak alsónadrágban, természetesen), de azt már tudta, hogy az anyja sosem volt az érvek embere és nem mindig cselekedett öntudatában.

A fiatal férfi az íróasztalhoz araszolt, ahonnan felemelte jobb időket is látott okostelefonját, de ameddig használhatónak bizonyult sosem akarta lecserélni a legújabb modellre egy készülékét sem. Pláne, hogy az anyja kezeltetése és saját gyógyszerei sem voltak a legolcsóbbak, dolgozni pedig annyira sosem szeretett. Az egyetlen szerencséjének a jó esze bizonyult a fotografikus memóriájával. Így természetesen nem kevés ösztöndíjra jelentkezhetett havonta.

Szerintem Odasaku már rég alszik - gondolta, s megnyitotta a telefonkönyvet. Lefelé görgetett, majd megállapodott Atsushi nevénél. Persze a közel múlt eseményeire való tekintettel már egy ideje nem tárgyaltak, pláne, mert barátja tiltakozott az iskolában való megjelenés ellen is, ami persze nem volt a legokosabb döntés a tanulmányi átlagára vonatkozólag sem. De hát mit tudott volna vele Dazai kezdeni? Elvégre Atsushi mindig is a menekülés mestere volt. Többnyire csak akkor nézett szembe saját kötelességeivel, amikor már az utolsó pillanat is eltelt. Ezzel szemben a problémamegoldó képességei zseniálisak voltak, ezért volt most szüksége rá a kétségbeesett főszereplőnknek is.