♤Maradj Velem♤ /LITTLE MIX & LOKI FF/✔

16.

Aida nagyon sokat edzett. Nem törődött izzadt homlokával. Tudta, hogy kevés ideje van felkészülni mert Unnä bármikor támadhat, ami igaz is volt.
A hercegnő elutazott apjához Vanaheimbe és azt hazudta, hogy Odin megpróbálta megölni. Ezt hiszékeny apja el is hitte. Még győzködni sem kellett, máris izzította a sereget hogy készüljenek mert Asgard ellen vonulnak. Aida ezt sejtette ezért edzett keményebben mint kellene. Meg akarta ölni Suturt.

- Elég lesz, Aida! -szólt oda Sif- Nem marad erőd a harcra ha így folytatod.

- Tudom, csak.....

- Csak? Inkább foglalkozz magaddal. Mondjuk Lokival...

Aida elpirult. Honnan tudja?

- Nem kell tagadnod. Látom rajtad. Legalább neked sikerülhet...-szomorodott el Sif.

- Azt akarod mondani, hogy Thor rád sem hederít? -ült le mellé Aida.

- Azt. De, talán jobb ez így.

- Hogy mondthatsz ilyet? Figyelj! -vette két csokoládébarna kezeibe Sif hófehér kezeit- Sosem szabad feladnod! Megértetted?

A lány bólintott. - Jut eszembe! Van itt neked valami.

Mondta és elsietett. Mikor visszatért egy gyönyörű, halványlila unikornist vezetett maga mellett.

- Ez a tiéd. Fraithlynek is ilyene volt. Gondoltam jól jöhet.

- De gyönyörű! -ámult el Aida- Ne szívass, hogy tényleg az enyém! Hogy hívják?

- Pedig hidd el, a tied. És nincsen neve.

- Akkor az lesz a neved, hogy Kalács. -mondta a lány mire mindeketten elnevették magukat.

Aida visszaadta a gyeplőt - Vigyázz rá, majd jövök érte.

Aztán elindult, hogy megkeresse Lokit.

<<>>

- Kislányom! Hamarosan készen áll a sereg. Mikor kivánsz támadni? -kérdezte Vandall király.

Unnä az erkélyen állt a messzeségbe révedve. Kezében tőrével. Készen arra, hogy e hiszékeny, naív apát egyetlen szúrással a Vallhallaba száműzze.

- Hát nem gyönyörű az ég apám?

Vandall király mit sem sejtve közelebb ment leányához.

- De, nagyon szép Unnä drágám.

- Szeretnél benne lakni? -kérdezte sunyi mosollyal.

Vanaheim királya megrémült lánya kérdésén. Idelye sem volt válaszolni, esetleg az őrökért kiáltani. Unnä mellkason döfte, majd ledobta az erkélyről. Lenézett. Apja holtteste a vár kertjének közepén díszelgett. Vére a fehér rózsákat vörösre festette.

- Ne aggódj, apám. A jó cél érdekében haltál meg.

- Hát tényleg megcsináltad! -hüledezett Surtur- Nem hittem volna, hogy....

- Kételkedtél bennem? -fordult felé Unnä- Hamarosan, elkezdődik a háború. És senki sem fog minket megállítani!

<<>>

Loki herceg szélsebesen száguldott az edzőterem felé. Bízott benne, hogy Aida itt lesz. Csalódnia kellett. Csak Sifet találta ott.

- Sif! Hol van Aida?

- Téged keres. Miért? -kérdezte a lány, de a herceg ezt nem válaszolt- Hé, Loki! Most hová mész?

A herceg ismét futásnak eredt. Csak rótta az aranypalota folyósóit. Nem érdekelte, hogy mennyi ámuló tekintetet kap egy-egy szolgálótól, csak ment. Hajtotta a vágy, hogy megmentse Aidat a biztos haláltól ami akkor következik be mikor a lány megöli Surturt.
Loki mostmár nem tagadta, szereti a lányt. Teljes szívéből szereti és ha lehetne odaadna neki mindent ami fontos számára, hátrahagyná tán még Asgardot és lemondana hercegségéről is, csak hadd lehessen vele. A gondolat, hogy örökre elveszítheti úgy emésztette belülről az ifjú herceget akár az éhes kukac a mézédes almát.

- Meg kell találnom. -ezt mantrázta magában minduntalan.

Aida sem érzett másképp. El akarta mondani szerelmét Lokinak. Legszívesebben itt nyomban a palota zsúfolt folyósóin kiálltotta volna el magát: Szeretem Loki herceget és vele akarok élni!
Nem merte megtenni. Mit gondolnának róla? Megvetnék, hogy egy hercegbe zúgott bele? Vagy mindenki ujjongna és gratulálna neki?
Nem érdekelte már semmi csak, hogy szerelmével lehessen a háború előtt.
Valahogyan érezte, hogy közel a vég és ez lesz élete első és egyben utolsó csatája.

Ekkép viaskodott magával a két fiatal mikor útjaik keresztezték egymásét.
Loki és Aida futásnak eredtek. Egyre közelebb és közelebb értek egymáshoz. Már egy méter sem volt közöttük mikor a lány megállt.

- Hercegem! Illendő lenne ha a nyakába ugranék és ön megpörgetne? -kérdezte lesütött szemekkel Aida.

- Az lenne a legillendőbb dolog amit valaha átélnék. -mosolygott rá Loki.

A herceg mosolyát látván Aida is elmosolyodott és Loki nyakába ugrott mire a férfi megpörgette. A lány összekulcsolta két kezét a fiú nyaka körül, Loki pedig Aida csípőjén pihentette sajátjait.

- Tudod, Loki én....szóval el kell vala...-kedzte volna vallomását Aida, de nem tudta befejezni.

Ugyanis egy lágy, hideg, puha, isteni csókot kapott ajkára a hercegtől ami a felhők felé repítette a lányt.

- Nem kellenek szavak, Aida. -mosolygott rá.

Percekig csak álltak ott egymásba karolva, szenvedélyes csókokat váltva.
Lokinak eszébe jutott, hogy elsősorban miért is kereste annyira a lány és elkomorodott. -Mondanom kell valamit, Aida.

A herceg gyengéden kivezette a kertbe a lányt ahol leültek a szökőkút szélére. Ha hiszitek ha nem, ez ugyanaz a kert volt ahol Aida először énekelt Lokinak és ahol a herceg csínyből azt mondta hamis volt.
Egy ilyen gyönyörű helyen inkább szerelmet mintsem borzalmas tényt kellene közölni.

- Aida. Kutakodtam egy kicsit és nem akarom, hogy részt vegyél a csatában. Veszélyes!

- De, csak én tudom megölni Surturt.

- Nem szeretném, hogy megtedd.

Aidanak vegyes gondolatok futottak át az agyán.
Mért nem akarja, hogy megtegyem? Tud valamit amit én nem?

- Miért? -kérdezte- Ha nem mondod el jogom van feltételezni, hogy összejátszol velük!

- Szó sincs erről. -mentegetőzött Loki- Csupán.....

- Csupán mi?

- Meghalsz ha megölöd! A beteljesíted a sorsodat. Ezért kérlek maradj távol a csatától, nem akarlak elveszíteni! -mondta ki végül.

A herceg szeméből könnycseppek sokasága eredt és Aida sem bírta megállni, hogy ne sírja el magát.

- Loki. Én sem akarlak elveszíteni téged. Tudom, hogy fájna mindkettőnknek a másik nélkül és ez így jó. De, nem kerülhetem el a sorsom. Ezt kell tennem. -mondta és megsímította Loki könnyes arcát- Ez a végzetem.

Ahogy ezt Aida elmondta egy hatalmas robbanás rázta meg a palotát. Mindenhol lángok keltek életre a semmiből.
A csata elkezdődött.