Mavis White, megőrjítesz! |BEFEJEZETT|

Tudtad, hogy ki vagyok

Perselus

A lábam ideges ütemet vert a padlón. Összefont karokkal, keskeny vonallá préselt szájjal, merev testtartással ültem a tárgyalóterem előtt. A folyosó csendes volt. Igazából úgy tűnt, az egész hely kihalt. Nem találkoztam senkivel, amióta betettem ide a lábam. Pedig azt hittem, minimum egy tíz főből álló auror sereget küldenek a nyakamra fogadóbizottság gyanánt. Meglehet, még ők is féltek eljönni. Nem mintha számítana, hogy egyesek szerint kém vagyok. A Sötét Nagyúrnak vége, ezúttal végérvényesen. Potter tett róla, hogy biztosak legyünk ebben.

Fanyar mosolyra húztam a számat. Potter sosem volt a pontosság mintapéldánya, de Granger mindig előbb érkezett, nehogy véletlenül elmulasszon egyetlen percet is az órából. Ehhez képest egyikük sincs itt, pedig nagyjából három perc lehet vissza a tárgyalásig. Ez annyira jellemző az aranytrióra! Ha legalább egy ilyen helyzetben komolyak lennének, nagyban megkönnyítenék a dolgomat. De nem, Merlin mentse meg őket ettől! Ahhoz képest, hogy tizennyolc évesek, nem úgy tűnik, mintha nagyon felfognák, mit is jelent igazából felnőttnek lenni. És ezek szeptembertől a kollégáim lesznek! Felnyögtem a gondolatra, ahogy magam elé képzeltem hármójuk jövőjét: Potter mindenben igazat ad a griffendéleseknek, és megkeseríti a mardekárosaim mindennapjait. Ez mondjuk nem probléma, én pont fordítva szoktam csinálni. Granger megszállottan bizonygatja majd az óráin, hogy a muglik éppen olyan csodálatosak, mint mi, csak varázserő nélkül kell boldogulniuk. Elképzeltem, amint az enyéimnek magyaráz, és megeresztettem egy gúnyos horkantást. Weasleyről talán szólnom sem érdemes. Meg sem tudnám mondani, hányszor hágta át a szabályokat a másik kettővel együtt. Erre Minerva pont őt kérte meg, hogy ugorjon be gondnoknak, amíg nem találnak elkötelezettebb személyt a feladatra. Hát igen, azt még Minerva is belátta, hogy egy Weasley, aki megbünteti a szabálysértő diákokat, csak a mesékben létezik. Bár amilyen abszurd, még ott sem.

Lépteket hallottam. Beszélgetés hangjai is társultak hozzá, de az illetők valószínűleg futottak, mert a cipők olyan hangosan csattantak a padlóhoz, hogy teljesen elnyomta a társalgást. Csak akkor hallottam meg Granger hangját, amikor a folyosó végén megjelent két, feketének és elmosódottnak tűnő alak.

- Azt mondtad, tudod, hová kell menni! – Idegesen dobbantott a lábával, és körbefordult, mintha keresne valamit. – Jaj, Harry, mi van, ha már elkezdték? Piton professzor sosem bocsájtja meg nekünk, ha elkéstünk!

- Nyugodj már meg, biztosan időben vagyunk. – Szerintem még maga Potter sem volt biztos ebben a kijelentésben. – Arra nem emlékszem pontosan, hol van a tárgyaló, de talán erre kell menni...

- Ha elindulnak egyenesen, a folyosó végén nekimennek a terem ajtajának.

- Á, igen, tényleg! Köszönjük! – Potter megragadta Granger karját, és vonszolni kezdte az általam mondott irányba. Ez a gyerek tényleg egyre hülyébb lesz...

- Hát te teljesen hülye vagy! – Granger kirántotta a karját Potter szorításából, és felém intett. – Figyeltél egyáltalán valamelyik bájitaltan órán?

- Ez hogy jön ide? – Potter igazgatni kezdett magán valamit, talán a szemüvegét.

- Nem hiszem el, hogy nem ismered meg a volt tanárod hangját!

- Mi van?

Granger valószínűleg az irányomba fordította az idióta kölyköt, mert az egyből elkurjantotta magát.

- Professzor, Merlinnek hála! Már azt hittem, elkéstünk.

Mikor már előttem álltak, alaposan szemügyre vettem mindkettejüket. Dísztalárt viseltek, amely tökéletesen megfelelt az alkalomnak. A jelek szerint Potter a mai napig nem tud fésülködni, Granger viszont szinte hullámosra kefélte rakoncátlan, göndör haját, sőt, a szemébe lógó tincseket el is tűzte. Amennyire férfiszem észre tud venni ilyesmit, úgy láttam, kisminkelte magát. Talárjának ujja gyűrött volt, amit egyértelműen Potter rángatásának köszönhet. A fiú öltözete sokkal jobban megjárta: az ő talárujja is gyűrött volt, emellett lecsúszott a fél válláról, így csálén állt rajta. A talár alatt viselt ing miatt viszont nem tudta a helyére rántani, sőt, a próbálkozása csak rontott a helyzeten.