Mavis White, megőrjítesz! |BEFEJEZETT|

Örültem, hogy elfogadsz minden rigolyámmal együtt

Perselus

Másnap reggeli közben megérkezett a posta. A nagytermet százával lepték el a legkülönfélébb méretű és színű baglyok, lábukon levéllel vagy csomaggal. Az első hónapban ez megszokott látvány, hiszen alig van olyan tanuló, aki nem felejt otthon semmit. Persze az sem ritka, hogy ilyenkor kapják a legtöbb „Hogy vagy, kicsikém?"- levelet, már ami az elsőéveseket illeti. Ha valakinek születésnapja van, a szülei általában egy szerencsétlen madárral szoktak süteményt és ajándékot küldeni. Most is, ahogy a Mardekár asztala felé néztem, Cook baglya szó szerint beleájult a lány töklevébe. Wendy előtt egy tizennyolcasokkal díszített képeslap, egy süteménnyel teli tál és egy gondosan összehajtogatott ruha hevert. Clark és Anderson tökéletesen egyszerre nyúltak a talárjuk zsebébe: előbbi egy fényképalbumot, utóbbi egy ékszeres dobozt nyújtott át neki. Még néhány mardekáros lány lépett oda egy puszira vagy egy ölelésre Cookhoz, mielőtt a hármas elindult összeszedni az órai felszerelést.

Mavisre néztem, aki, mintha csak erre várt volna, összekapcsolta a tekintetünket. Az arcán halvány pír suhant át a zavar jeleként. A tegnapi bájitaltan különóra után nem is csodálom, hogy így néz rám. Azóta sem térek észhez. Hogyan történhetett ez meg? Hiszen jóformán nem is ismer. Akkor meg miért mutat minden jel arra, hogy a kelleténél jobban ragaszkodik hozzám?

Hogy pontosan fogalmazzak: minden jel arra mutat, hogy Mavis vonzódik hozzám.

Azt a három bájitalt mutattam meg neki, amelyek az élő halál esszenciáján kívül a legtöbbször fordulnak elő a RAVASZ vizsgán: amortentia, szerencselé és igazságszérum.

- Veritaserum – böktem az első üstre. -, a legerősebb igazságszérum. Három csepp, és bárki elharsogná a legsötétebb titkát is. A hozzávalói nem ritkák, de elkészíteni nem könnyű és nem mellesleg sok időbe telik. Tizenhét éve tanítok a Roxfortban; eddig csak egyetlen egyszer kellett veritaserumot készíteni a RAVASZon. Mindenki megbukott.

- Akkor meg miért érzed fontosnak, hogy ismerjem? – kérdezte Mavis, és leeresztette a pennát és a pergament. – Ha azok sem tudták elkészíteni, akik hét évig ezt gyakorolták, nekem semmi esélyem.

- Ha igazságszérum lesz a feladat tavasszal, senkit nem fog érdekelni, hogy maga csak ősszel kezdte a tanulást, Miss White. Ha kérhetem, inkább figyeljen, és ne szakítson félbe.

A lány vállat vont, és a második főzethez fölé hajolt. Beleszagolt, a szemei elkerekedtek, és hátrahőkölt.

- Hű...

- Valami gond van? – kérdeztem.

- Nem, csak ez a bájital... Az illata olyan... furcsa.

- Kifejtené bővebben?

Mavis a szemembe nézett. Ahogy a szája felfelé görbült, és beharapta az alsó ajkát, választ adott a kérdésemre. És nem tudtam elhinni. Vagy inkább reménykedtem benne, hogy nincs igazam. Nem lehetett igaz.

- Amortentia van benne. Meg tudja mondani, milyen illatot érez? – A lány arcát fürkésztem, a válaszra várva. Ő ismét szippantott a felszálló füstből, az ujját elmélázva finoman az alsó ajkához érintette, aztán bólintott, és válaszolt.

- Karakteres illat. Kicsit nehéz pontosan meghatározni. Gyógynövényeket érzek, leginkább olyanokat, amik előfordulnak bájitaltanon. Van itt némi füst is. Mármint nem ennek a füstjére gondolok – bökött az amortentiára. -, hanem olyan füstre, amiben számtalan elkészített főzet aromája keveredik. És még valami... Talán egy cseppnyi alkohol?