Mavis White, megőrjítesz! |BEFEJEZETT|

Észre sem vetted, de a legcsekélyebb dolgaidba is beavattál

Mavis

A reggeli legalább annyira lenyűgözött, mint előző nap a vacsora. Ettem három szelet, vajjal és dzsemmel vastagon megkent pirítóst, és utánaküldtem egy nagy tál zabkását is. Mellettem Halley csak álmosan pislogott, és csiga tempóban iszogatta a kávéját. May és az ikrek beérték tükörtojással és teával.

Vincent is ott ült velünk a barátaival. Phillip, Cooper, Leslie és Ralf jófejnek tűntek, és, ellentétben Andersonnal és a csatlósaival, nem néztek ki maguk közül azért, mert nem a Süveg tett a Mardekárba. Igaz, ezt így a fiú sem mondta, de ahogy azok hárman méregettek, rájuk volt írva minden: undor, megvetés, lenézés.

- Szerintem tök menő volt – mondta Cooper két baconös tükörtojás között. – Már hét éve koptatjuk az iskolapadot, de nem emlékszem, hogy valaha ilyennek láttam volna Pitont. Ő lenne az utolsó, aki szembemegy a szabályokkal, hagyományokkal, aztán jön egy titokzatos új lány, és bumm! Egyszerre beleszól a beosztási ceremóniába.

- Ez tényleg ennyire... hogy is mondjam... sokkoló volt? – kérdeztem, az utolsó falatokat kanalazva.

- Az nem kifejezés – válaszolt Cooper helyett Phillip, a fiúnak ugyanis egy pillanat alatt annyira tele lett a szája a reggelivel, hogy szerintem levegőt se nagyon kapott. Phillip előrecsúszott a székén. – Piton és te... Az egész Roxfort ezen csámcsog.

A kanál megállt a levegőben félúton a számhoz, mire a fiú körbemutatott. A Mardekár asztalánál nyilván én voltam a beszédtéma, ezen meg sem lepődtem. Arra viszont nem számítottam, hogy a másik három asztal is érdeklődik szerény személyem iránt: nem egy ember nyíltan megbámult, mások látszólag beszélgettek, de a pillantásuk időnként rám tévedt. Olyat is láttam, aki a tanári asztalnál ülő Perselus és köztem ugráltatta a tekintetét.

Befejeztem az evést, eltoltam magam elől az üres tálat, és a férfira néztem. Összekapcsolódott a tekintetünk egy pillanatra, aztán ő és a másik három házvezető tanár felállt. Mind a négyük kezében egy nagy halom papírlap volt.

- Ó, Merlinre, az órarendek! – Cooper, miután sikeresen megharcolt a tojással és a baconnel, most világfájdalmas képpel meredt a közeledő Perselusra.

A férfi először egyeztette az órarendben szereplő órákat a hatodévi eredményekkel, csak ezután véglegesítette a szignójával és adta át a diáknak. May, Tiana, Eleanor és Vincent négy barátja el is hagyták a nagytermet, amint megkapták a sajátjukat.

- Ugyanazt tudom mondani, mint tavaly: a maga eszével minden tárgyból képes lenne megcsinálni a RAVASZ vizsgát, Miss Fox – mondta Halleynek, és letette elé az órarendjét. – Felesleges ellenőriznem. Ön mindig hozza a kiválót. Nem aggódom.

- Igyekezni fogok – mosolygott fel rá Halley.

- Tudom. Magától el is várom.

Russel, Wendy és Thomas tökéletesen egyszerre horkant fel. Halley dühösen meredt rájuk, és már nyitotta a száját, hogy beszóljon a gyűlölt triónak, de Perselus megelőzte.

- Minden elismerésem az öné lesz, ha a három tárgy közül csak egyből sikeres lesz a RAVASZ vizsgája, Mr. Anderson. Ez magára is vonatkozik, Mr. Clark. Ami pedig a kisasszonyt illeti, turbózza fel a tudását, és hozza össze a kiválót. Csak azon múlik az eredménye, Miss Cook, hogy kevesebb időt szentel a két szájhős barátjának. Túl fogják élni maga nélkül huzamosabb ideig, efelől semmi kétségem.

Tátott szájjal néztem Perselusra, aki, mintha mi sem történt volna, továbbállt. Halleyből kibukott a nevetés, hiába próbálta köhögésnek álcázni. Vincent kajánul vigyorgott a hármasra, akik ezúttal nem csak hajszínben egyeztek: a szemük akár egy kisebb lapostányér, a szájuk bosszúsan konyult lefelé. Belenevettem a tenyerembe, mire Anderson szeme rám villant.