Árnyéklovas ✔️

-1.-Bíznod kell bennem...

2. Naplóbejegyzés :

-Baszki!-ordítottam el magamat, majd sietve hagytam el az egyetem udvarát.

Komolyan nem hiszem már el!

Hogy mi történtik éppen?

Kezdjük az elején.....

Avery Collins vagyok, 20 éves. A Los Angeles-i Clanford Egyetemre járok, és pszichológiát tanulok. Elég alacsony vagyok, és enyhén göndör, barna hajam van, zöld szemekkel. Imádok olvasni, vagy éppen egy jó bulin táncolni. Barátaim nagyon nincsenek, hiszen mindenkivel csak amolyan ismerősök vagyunk. Csupán egy barátom van. Jack...

Jacket tavaly ismertem meg. Hamar nagyon jóban lettünk. Amolyan tipikus nyálas romantikus történet a miénk. Randiztunk, aztán összejöttünk.... És boldog párkapcsolatban élünk, már 5 hónapja.

Jah, egészen a mai napig. Ugyanis ma szakított velem. Kijelentette, hogy megunt engem, és talált mást. És ezt így a szemembe mondta, majd ott hagyott a folyosó közepén. Akkor ott abban a pillanatban, darabokra törött a szívem.

Miután vissza rohantam a koli szobámba, egy tanár állt az ajtóm előtt. Mit sem foglalkozott azzal, hogy sírok, megfenyegetett, hogy ha holnap nem fizetem be a számláimat, akkor kiraknak. Mivel a szüleimmel nem vagyok jóban, khm utálnak engem, ezért magamnak kell fizetnem. Egy kávézóban dolgozom, ahol későn kapom meg a fizetésemet. Így nem nagyon tudom időben fizetni az egyetemet. Amiért elég pipák rám. Így hát nem igazán jó velük a kapcsolatom. Sem az egyetemmel, sem a családommal.

Ennek a tetejébe pedig a tanáraim folyton azt hajtogatják, hogy soha nem viszem semmire. Soha nem lehet belőlem igazi pszichológus. Túl ,szeleburdi' vagyok ehhez a munkához. Nem vagyok rá képes! Sőt, még az egyetemet sem fogom tudni kijárni.

Barátaim, mint már említettem nincsenek. Így nagyjából csak magamra számíthatok. Ez most olyan elcseszett depis szarnak hangzott? Biztos....

De amikor egy 20 éves lány megtapasztalta, milyen az, ha csak magadra számíthatsz, akkor az a lány biztosan nem kamu-depressziós.

Sőt, nem is depressziós, csak magányosan tengeti mindennapjait.

Este tíz óra, az orrom hegyéig se látnék, ha nem vílágítanának az utcán a lámpák.

A szemeim már tiszta vörösek a sok sírástól, én pedig csak bolyongok.

Igazából pillanatnyilag minden összeomlik körülöttem. Nincsen szerető családom, se barátaim. Végülis meg is halhatnék. Senkinek se hiányoznék.

Igen tudom, most egy depis ribancnak tűnők, de már nem bírom.

Tudod milyen érzés az amikor már készülsz feladni? Amikor már sírni sem tudsz, nem jön ki hang a torkodon, csak bámulsz ki a fejedből. Hát nagyjából így érzem én most magam.

Egy számomra teljesen idegen utcában sétálok, amikor egy alakot pillantok meg az egyik sikátori kuka mellett.

Most van két lehetőségem:

1.-Elfutok, mert nem túl bizalom gerjesztő az a valaki.
2.-Megkérdezem, hogyan jutok vissza az egyetemeig.
M
Körbe néztem, viszont más embert nem láttam a környéken, én pedig nem szeretnék egész este kint maradni.
Istenem, annyira hülye vagyok! De hát ki lenne az a hülye aki oda megy hozzá? Avery Collins!

-Elnézést, de nem tudja véletlenül merre van a Clanford Egyetem?-szólítom meg, mire össze rezzen.

-Kislány, mit keresel ilyen későn itt egyedül?-kérdezi mély hangon.