Árnyéklovas ✔️

-13.-Emlékek

14. Naplóbejegyzés :

Reggel különös módon nem halk beszélgetésre keltem. :)

-Jó reggelt Hercegnő!-szólal meg Ry.

-Jó reggelt!-nyitom ki a szememet.-ÚÚ csináltál nekem reggelit?-kérdezem.

-Igazából anya csinálta, mert én nem tudok valami jól főzni, de igen.-mosolyog.

-Cuki vagy!-pirulok el, majd enni kezdünk.

-Mikor is indulunk pontosan?-iszok bele a kávéba.

-Olyan 6 óra körül este. Hamarább nem, mert csak akkor kapjuk meg az infókat, biztonságos-e kimenni.-magyarázza.

-Okés. Akkor ha nem gond, felmegyek a padlásra, és lehet elhozok pár dolgot. Sok mindenem maradt itt régen.-merengek el.

-Dehogy gond. Felmegyek én is veled, és ami csak kell hozzad nyugodtan, a kocsiban elfér.-eszi a szendvicset.

Miután megreggeliztünk, felöltöztem, majd a koszos ruhákat beraktam a mosásba.

-Itt kell felmenni.-pillantok a mennyezetre, majd egy kar segítségével leengedem a lépcsőt.

Felindulok rajta, majd feloltom fent a régi lámpát, ami meglepő módon még világít.

Rengeteg doboz hever itt. Sok kacat, és lim-lom...

Na meg persze rengeteg a por.

-Mindegyik doboz fel van címkézve.-állapítja meg Ry, miután ő is körbe tekint.

Lefújom az egyik dobozról a port.

Emlékek....

Felnyitom a dobozt, ami kép albumokkal van tele.

-ÚÚ Betekintést nyerek a kicsi Ava világába. De izgi!-mosolyog Ry.

Kiveszem az egyiket, majd belelapozok.
Mindegyik képen én vagyok, kb. 6 évesként.
Mikor itt laktunk, a nagyiék mindig meglátogattak.
Papának volt egy régi fényképezőgépje, amivel mindig rólam csinálta a képeket.
Össze vissza pózoltam, és egy modellnek éreztem magam.
Majd a papa előhívatta a képeket, és megmutatta nekem.
Jókat nevettünk a mamával a képeken.

-Nagyon cuki vagy rajtuk!-nézegeti őket Ry.

Anyuék utálták ha feljöttünk a padlásra.
Én pedig imádtam!
Mindig beleraktuk a képeket az albumba, majd elrejtettük őket.

-El is felejtettem, hogy ezek itt vannak.-suttogom.

Ry átkarol, mivel érzékeli milyen nehéz ez nekem.
A nagyszüleimet imádtam!
Ők voltak képesek velem játszani, törődni.
Anya és apa (akik meg sem érdeklik, hogy így hívjam őket) soha nem foglalkoztak velem igazán. Azt mondták nem voltam betervezve, véletlen baba voltam. 
Anyám nagyban a munkára koncentrált, majd apámat is belerángatta ebbe.

Azt sem tudom, miért nem vetettek el...

Kiskoromtól fogva, csak a nagyiék foglalkoztak velem.

Majd ahogy nőttem, egyre kevesebbet láttam őket.

Tinédzser lettem, és kezdtem rájönni, milyen a kegyetlen valóság.

Tökéletesen kellett teljesítenem az iskolában, mert ezt várták el tőlem.

Barátaim nem igen voltak, a fiúk meg állandóan basztattak.

Majd 13 éves koromtól fogva, én is visszaszóltam nekik. 

Megvédtem magamat.

De mindig óvatos voltam.

Bajba soha nem kerültem.