Kezdetek

1.4K 84 4
                                    

Adam:

1992. május 4.

- Apa mért jöttünk ide?- kérdezem 6 évesen apámat amikor megérkeztünk a házhoz a közeli falkába.
- Mert szeretnék be mutatni valakit, aki majd fontos lesz számodra idővel.
- Ezt nem értem. Hogy hogy nem lehet most fontos?
- Majd meg értesz mindent- nevetett anya- most legyen annyi elég, hogy meg nézel valakit, gyere- szálltak ki szüleim a kocsiból amit én is követtem.

- Tom bácsi- köszöntem az alfának aki mosolyogva várt minket az ajtóban- szóval te laksz itt, de akkor minek kellene bárkit is be mutatni?- értetlenkedtem, mire mindenki nevetni kezdett.
- Szia, Adam, menj fel az emeletre és jobbra az első ajtón menj be és meglátod- kacsintott.
Furcsálva túlzott jó kedvüket, kíváncsian mentem az ajtóhoz.

Lassan be nyitottam, de csak Jona nénit láttam az ágyában, ahogyan valamit fog a kezei között.
Mikor felém fordult el mosolyodott.
- Hát itt vagy, gyere ide valaki már várt- intett nekem. Kicsit félve mentem, aztán egy apró babát pillantottam meg Jona néninél...
- Hát ő ki?- kérdezem össze húzott szemekkel.
- A neve Jace- szólal meg mögöttem apa- vedd egy kicsit magadhoz-.

Nagyot néztem rá, és csak pislogtam.
- Minek? Látom így is- húzom a számat.
- Mert én azt mondtam- felelte rá apa mire csak szemet forgattam.

Óvatosan kezembe adták...
Furcsa volt, éreztem, hogy egy omegát fogok és hogy még nagyon kicsi.
Az illata, halvány volt, de tisztán éreztem az orgonát.
- Mit, érzel fiam?- kérdezi halkan apa mostmár le gugolva mellém.
- Hát.., hogy egy omega és orgona illata van.
- Igen és még mit?
A kicsi ekkor ki nyitotta a szemét és rám nézett. Ekkor pedig nagyon furcsa dolog történt, eddig idegen érzések jelentek meg bennem...
- Furcsaságot...
- Szeretnéd megvédeni? Szeretnéd még látni, és meg fogni őt máskor is?
- Nem....nem tudom...- nézek továbbra is apró kis kék szemeibe- T...talán... Össze vagyok zavarodva... És a hasam is fájni kezdett- dadogom és ijedten nézek el a babáról, aki ezért hirtelen fel sírt, így hála istennek az anyja vissza vette magához.
- Semmi baj kicsim- mondja boldogan anya- ez természetes hiszen így mostmár biztosak lehetünk benne, hogy ezt a kis lurkót fogod el venni és vele tovább vinni a falkát.
- Vele?!- akadok ki- de hát kicsi és csúnya.
- Nem mindig lesz se kicsi se csúnya- nevetnek a szülők.

- Hát Tomas csak bejött, a megérzés- ráz kezet apa Tom bácsival boldogan.
- Bizony barátom, akkor legyen így fiamat fiadnak ígérem, ahogyan falkám vezetését házasság kötésük után.

Pár hónappal később azonban az első vámpír háború során a kis babát el rabolták és sosem derült ki mi lett vele, így szerencsére nem kellett el vennem, de így a kicsi falkánk terjeszkedni sem tudott, tehát sem apa sem én nem adtuk fel a keresését, mint ahogyan szülei sem.

Napjainkban

- Ahh... Ahh...Igen...ott..- nyögött alattam Jamie miközben vadul járok benne.
Már éppen a végét járjuk mikor valaki kopogni kezdett és utána rögtön be nyitott...
- Meg...- jött be egy papírt lóbálva John, de meg is torpant mikor meg látta mi folyik- Bocsánat- szaladt ki gyorsan, én pedig mérgesen fújtam ki a levegőt és mivel a hirtelen meg lepődöttség miatt nem úgy álltam a dolgokhoz így fújtatva másztam le Jamieről és minden csúnya dologgal illettem bétámat amiért meg zavart.

Jamie nevetve bújt nyakamba, amit csak neki engedek meg mert a többi omegánál zavarni szokott. Jamiet sem mondhatom amúgy szerelmemnek, de furcsa módon egyedül nála érzek valami kis boldogságot...
- Mondtam, hogy a faházban kéne talalkoznunk- kuncogott- itt sosincs nyugtunk. Bár imádom amikor ideges vagy és szitkozódsz.
-

Ja, én is imádok folyton ideges lenni- morgom- meg nézem mi volt ilyen sürgős.
- Nem lehetne később?- kérlel Jamie
- Már nem mindegy? A pillanatnak és az érzéseknek vége, meg aztán ideje haza menned nem akarom, hogy apád gyanút fogna, hogy a még csak 15 éves fiát viszem ágyba.

Dünnyögött még valamit de én már fel öltözve mentem ki a nappaliba, ahol a kanapén ült John.
- Mégis mi volt olyan fontos?- kérdezem mostmár le higgadva de még mindig mérgesen.
- Bocsánat főnök, de jó hír!- ugrik fel boldogan jobb kezem és adja oda a papírt ami valójában valaki dossziéja.
- Ki ez?- kérdezem a kék szemű helyes pofijú szőkéses fiút nézve, aki olyan 20 évesnek tűnik.
- Az akit egész idáig kerestünk- mondja John mire le sokkolódva nézek rá...

Hát él...

- Biztos... Biztos ő az?!- nézem az az aktát ahol feltűnik a neve- de itt... Itt azt írják Sebastian.. Az ő neve Jace.
- Nyilván az el rablók adták rá ezt a nevet, de mostmár ő maga is ezt használja.
- Aha..- le ülök és mostmár alaposabban kezdem át vizsgálni a papírait- jól olvasom most egy bordélyházban lakik és dolgozik?
- Igen, szegény csóri..- sóhajt barátom.
- És lett már vele beszélve?
- Nem, meg akartuk várni, hogy mit mondasz.
- Nos szerintem...- gondolkodom- még ne siessünk el semmit, holnap el megyünk a bordély igazgatóhoz és ki kérdezzük mit tud az omegáról és utána még el döntöm meg éri e őt vissza hozni.

Milyen igaza volt anyának nem, hogy szebb lett abból a csúnya kis szarcsimbóból egy gyönyörű omega lett...

The PromiseWo Geschichten leben. Entdecke jetzt