Nem tudom mit érzzek...

574 59 0
                                    

Sebastian:

Reggel én keltem előbb.
Felnéztem a mellettem alvóra és rájöttem, hogy megint sikerült tudatnia tegnap velem, hogy sohase fog tudni igazán szeretni...
Egy új eddig ismeretlen érzés kerített hatalmába irányába....a gyűlölet...
Gyűlölni kezdtem amiért maga mellé kényszerített, amiért úgy bánik velem mintha csak egy tárgy lennék... Gyűlölöm amiért el szakított a két legkevesebb embertől akiket szerettem... És most rájöttem, hogy az eddigi boldogság amit vele éreztem mind csak illúzió semmi nem volt igaz...
Teljesen be csapott akkor is amikor azt mondta sose tudna bántani, mikor azt mondta szeretné ha boldog lennék, minden egyes szenvedélyes csókja és érintése hazugság volt...


De a legfájóbb hazugsága az volt amikor azt mondta szeret...

Beletörődve az életembe halk sóhajjal óvatosan ki kelek mellőle és egy köntöst magamra kaptam majd ki szöktem a szobából és le mentem a konyhába kávét csinálni.
Sajnos a nyugalmam nem tarhatott sokáig mert vagy 5 perccel később hallottam a lépteit melyek egyre közelebb értek hozzám.
- Jó reggelt- mondja hátulról átölelve kómás hangon és hajamba is bele puszil.
Mindez nagyon szépen hangzik és még jól is esne ha nem lennék benne biztos, hogy csak hazugság...
- Neked is- mondom halkan mire csak sóhajtott.
- Nekem is csinálnál? Addig gyorsan át öltözök.
- Persze.
-  Köszi- és ennyivel le is zártuk az egész napi beszélgetést... Ugyanis miután vissza jött munka ruhában és meg itta a kávéját egy rövid és alig érezhető homlokcsókot adott majd már el is sietett. Este hazajött, de nem beszéltünk többet a szükséges dolgokon kívül. És ez ment hetekig...
Habár nem egyszer próbálkozott egy beszélgetést invitálni én csak néhány szóval válaszoltam azt is csak félelemből.... Pedig azóta nem bántott sőt minden egyes érintésére is figyel és az én reakcióimat is figyelemmel kíséri. Ez mondjuk jól volt mert legalább nem erőltette rám magát nem kellett magamon érezni undorító mégis hívogató illatát...
Aztán egyiknap megjelent egy meglepetés vendég.

Két héttel ezelőtt csütörtök:

- Ó, szia Minho- lepődök meg- hát te?
- DooHon küldött, hogy adjam át ezt a dossziét Adamnek. - nyújtja át mosolyogva.
- Köszi, nem jössz be? Úgyis egyedül vagyok.
- Köszi, de inkább nem Adam megérezné és te kapnál miattam. De ha van kedved sétálhatunk egy kicsit most nekem sincs dolgom.
- Rendben- mondom boldogan és miután gyorsan össze szedtem magamat már mentünk is.
Sőt attól a naptól kezdve minden nap találkoztunk és ezekben a percekben végre boldog lehettem...
Minho nagyon édes és kedves volt nagyon megszerettük egymást talán jobban mint kellene...

Egyiknap mikor nála voltunk és a kanapén birkóztunk a pattogatott kukoricáért tudtuk meg, hogy ez lassan már jóval több mint barátság...
- Ne már adjál már...- nevetek lassan rajta fekve.
- Majd ha szépen kéred
- Eddig is szépen kértem
- Aha mert a "hozod már azt a szart" az szép kérés igaz?
- Hát mert? Nem az?- nevetek vele együtt.
- Mit kapok érte- fog derekamra és most szemeimbe nézve kacéran el mosolyodik.
- Mit szeretnél?- nézek én is ugyanúgy rá.
Közelebb hajol és ajkainkat már csak egy hajszál választja el.
- Téged- suttogja, de nem csókol meg hanem vár.
El gondolkodtam, hogy ez vajon jó ötlet, de miközben egy írtó szexi férfi néz farkas szemet veled, akit ráadásul még szeretsz is jobban mint a férjedet nehéz gondolkodni...
- Szerezz meg- suttogom, ami még adta neki az engedélyt mert rögtön össze érinti ajkainkat.

És igen viszonyom lett egy másik férfival nekem...aki mindig gyűlölte a házasságtörőket...
De akkor még nem tudhattam, hogy egy házasság lehet boldogtalan is... Amikor már nem marad más választása az adott félnek minthogy másnál keresse meg a boldogságot...
De mentségemre szóljon én nem akartam ezt sokáig így csinálni én el akartam menni, és amikor Adam végre el ment dolgozni el is kezdtem pakolni a cuccaimat.
- Mit csinálsz?- jelenik meg az ajtóban öcsém.
- Láthatod...el megyek.
- Hová? Minhohoz? Ugye tudod, hogy ő nem tud ilyen luxos életet adni mint ami itt van.
- Azt talán nem, de törődést és igazi szerelmet igen!
- Igazi szerelmet?!- nevet fel- meg beszélted vele egyáltalán ezt az össze költözést?!
- Nem, de biztos nem bánja. Szeret...
- Nem is ismeri ezt a szót!
- Honnan tudod?!- kezdek dühös lenni.
- Onnan, hogy én itt nőttem fel! Ismerem! Tudod te hány omegával vagy bétával kikezdett már?!
- Adam talán nem?!
- De ő leszögezte nekik, hogy nem akar tőlük semmit! Minho meg elő adta nekik a nagy szerelmest! Láttam mit csinál! Többször is vigyázott rám amikor kicsi voltam! Én is bírom mert tök jó fej és megértő és minden eféle, de ő nem tudja meg adni azt amit te akarsz!
- Akkor ki tudná?! Talán Adam?! Tudod te, hogy hogyan bánik velem amikor nem tetszik neki valami amit csinálok?! Hogy mennyire semmibe veszi az érzéseimet és csak magával foglalkozik?! Tudod te...
- Igen! Képzeld tudom! De csak, hogy tudd amikor te sajnáltatva magadat szartál a világba és nem engedve, hogy bárki is segítsen neked, Adam mindent el intézett helyetted is! Figyelt rá, hogy mindent meg kapj amit akarsz! Mindig megállás nélkül próbált ki vinni téged a depresszióból! Sőt tudod én anno biztos voltam benne, hogy meg fog csalni,de tudod amióta vagy neki rá se nézett másra!
És csak, hogy tudd, tudom mert láttam rajtad, hogy erőszakosan viselkedhetett veled, de valahogy ki kellett rángatni téged az élő halott szerepből! Különben is már régen meg bánta azt a napot amikor kezet emelt rád!
De mindegy menj csak Minhohoz, de ezzel nem csak Adamat fogod el veszíteni....
- Miért véded amikor téged is bántott?- suttogom sírva.
- Mert mellette boldog vagy és önmagad ami rá is igaz...ti tényleg egymásnak vagytok teremtve, és ezt te is tudnád ha végig gondolnád a dolgokat és végre nemcsak magadra gondolnál- mondja ő is szipogva és el hagyja a szobát.
Abba hagyok mindent és zokogva le kuporodok az ágy mellé.

Őszintén fogalmam sincs mit tegyek... menjek vagy maradjak?
Tényleg szeret Minho? És Adam? Vajon ő tényleg mindent értem tesz?
Tényleg félre ismertem volna mind kettőt? És tényleg szeretem még Adamat? Nem tudom...nem tudok semmit...
Hallom, ahogyan kopognak lent és tudom, hogy Minho az, de nem tudtam és nem is akartam mozdulni csak magamba roskadva hallgattam ahogy egyre hangosabban kopog majd inkább el megy...

- Sebi... Sebastian...- hallom meg Adam hangját, mire ki nyitom a szememet és meg is pillanatom őt ahogyan aggódva néz rám. El aludtam volna?
- Mi történt és mi ez a bőrönd?- segít föl és mikor fel álltunk én a nyakába buroltam és újra sírni kezdtem.
Habár éreztem rajta, hogy nem ért semmit, de védelmezőn karjaiba vett és magához szorított.
Hirtelen el toltam magamtól.
- El akarok menni egy kis időre innen!
- Mm..mi? Miért? És hova?
- Akárhová csak messze! Utazzunk el Egyiptomba, Olaszba, Párizsba felőlem akár Alaszkába is mehetünk csak húzzunk innen kérlek!
- Jól van..jól van...el megyünk ha ezt szeretnéd. Tényleg jó lenne.
- Adam?
- Igen?
- Szeretsz engem?- nezék a szemébe.
- Az életemnél is jobban- mondja szintén a szemembe nézve.
Újra nyakába burolok és oda suttogok.
- Én is szeretlek- mondom, de nem bírtam a szemébe nézni...

The PromiseWhere stories live. Discover now