The Promise

Kép kockák

Sebastian:

Motoszkálásra ébredtem, egy fehér helységben...
A helyet pár perc múlva sikerült be azonosítani, a kórház egyik szobája volt.
Nem tudom mi történt, hogy itt vagyok, nem emlékszem semmire, de ijedten kaptam hasamhoz.
Most ugyanúgy nézett ki mint eddig, de tudni akartam mi történt...
A motoszkálás nem maradt abba, arcomat pedig oda fordítottam.
Adamre vagy egy másik családtagomra számítottam, de egy teljesen idegen omega volt benn...
- Ki vagy?- kérdeztem, értetlenül mert nagyon nehezen tudtam beszélni.
- Óh, bocsánat azt hittem még aludni fogsz amíg Adam vissza jön. Egyébként Tyson vagyok Adam asszisztense- jön közelebb mosolyogva.
- Sebastian- biccebtettem még mindig távolság tartóan- Hová is ment Adam, és hogy hogy te neked itt kell lenned?
- Nos, nem akart egyedül hagyni, de mindjárt jön, csak kajáért ment el.
- Hány napja vagyok itt? És mi történt?
- Én csak annyit tudok, hogy elájultál és már két napja alszol.
- Két napja?!- lepődök meg.
- Igen...
- És, azt nem tudod, hogy mitől ájultam el? Valamit csak mondott Adam...
- Hát...mintha hallottam volna valamit amikor az orvossal beszélt...de nem biztos, hogy ezt nekem kellene el mondanom...
- Kérlek! Ugye....ugye nem a baba?!- esek kétségbe és kezére fogok.
- Nem tudom, hogy a babával mi van, csak annyit, hogy mérgezésre gyanakszanak.
- Meg mérgeztek?!
- Ha jól hallottam őket igen. És ha már itt tartunk van egy tippem ki volt az...
- Kicsoda?!
- Nem biztos és nem is gyanusítani szeretném...csak el gondolkodtató, hogy a tesód az első esetnél pont ott volt a házatoknál, kulcsa is van a házatokhoz és a falka tagok is ismerik... Most meg azután a süti után lettél rosszul amit ő adott... Nekem ez elég furcsa...
- Nem... lehetetlen...- vágom rá egyből, de közben mégis éreztem benne az igazságot...- ha engem bántani is akarna a gyereknek sose ártott volna...
- Persze, persze teljesen igazad van, hogy is gondolhattam ekkora butaságra, sajnálom- kér egyből bocsánatot.
- Itt is vagyok- jön be ekkor Adam- köszönöm, hogy vi... Sebastian! Végre- ejt le mindent a kezéből és odajön hozzám majd szorosan magához húzott.
- Khmm, én akkor megyek- mondta torok köszürülve Tyson és ki oldalgott.

- Hogy érzed magadat?- kérdezi Adam arcomat kezeiben tartva.
- Fáradtan és zavartan. Adam! Mi történt? Semmire sem emlékszem!
- Semmire?- lepődik meg én pedig meg rázom a fejem- először rohamot kaptál majd elájultál és be hoztalak a kórházba. Az orvos szerint mérgezés volt.
- Jézusom! És a baba?! Mi van vele?!- ijedek meg.
- Az...az... egyik... túlélte...
- Az egyik?! Miről beszélsz?!
- Kiderült, hogy ketten voltak... Csak az erősebb el nyomta a másikat így azt nem láthattuk vagy hallhattuk az ultrahangon sem. Viszont így ő meg halt.
Letaglózóva vérző szívvel hangtalanul hallgattam szavait.
Ketten voltak...KETTEN! És az egyik meghalt...elveszítettem... És majdnem a másikat is...
- Sebastian...sebi...- szólongat óvatosan Adam, de én egyre csak magam elé bámulva próbálom fel fogni a tényt, hogy még egy gyermeket el veszítettem.
Ezekben a másodpercekben éreztem ahogyan el tűnik mellőlem minden és csak egy sötét lyukba esem bele ahonnan kijutni lehetetlen és egyre csak zuhanok és zuhanok,de nem érkezem a végébe...

- Sebastian!- fogott ismét arcomra Adam- A másik...a másik még él, nem hagyhatod el magadat... Nem hagyhatod, hogy őt is el veszítsük megértetted?! Miatta rendbe kell, hogy gyere! - Mondja szemeimbe nézve.
Ráfogok hasamra és egy apró rúgást érzek meg.
- Elég volt...- suttogom- elég volt ebből Adam!- önt el hirtelen olyan harag melyet még soha nem éreztem- ezt a gyereket már senki nem fogja el venni! Meg találom és én magam fogom kínok között meg ölni!
- Igen, már közel...
- Nem! Azt mondtam elég volt!- emelem meg hangomat Adambe fojtva a szót- Innentől kezdve az lesz amit ÉN mondok! Úgy keressük ahogyan ÉN akarom! És már tudom, hogy hogyan...