Csillaghullás

10.

Tizedik fejezet, amelyben Osszián álbarátot szerez

Osszián a kivárásra játszott.  Abban bízott, hogy ha Bálinttal nem csinálnak semmit, egyszer csak elül a pletyka.

A suliban még mindig minden második lány őket figyelte, egyre erősödtek a sutyorgások, ha megjelentek a folyosón. Még új történetek is születtek Viktor jelentése szerint. Mintha egy megállíthatatlan Basszián cunami csapott volna le a világra. Osszián pedig nem találta a levegőhöz való utat, nem tudott kikeveredni a felszínre. De bízott a lehetetlenben. Talán minden jól ment volna, ha Endre bá nem kezd önálló akcióba.

Amikor Osszián csütörtökön belépett a faktos terembe, Bálint nézett vissza rá a faliújságról. Osszián azonnal felismerte a saját vonalait, ez volt az a rajz, amit az előtte álló hús-vér Bálint alapján készített a múltkor a rajzfakton, és odaadott Endre bának, hogy leosztályozza.

Eszébe sem jutott, hogy a tanára kirakja a faliújságra, ahová Osszián egy éve akart kikerülni, de mások mindig jobbak voltak nála. Erre most, a legrosszabbkor ismeri el Endre bá a tehetségét.

– Mióta van ez itt? – nyögte Osszián, mire Nóri is a képre bámult.

– Jaj, ne – nyögte halkan a lány.

– Látom, észrevettétek – mosolygott az íróasztala mögül Endre bá. – Kedd délután raktam ki, és hatalmas sikere van. Nem is tudom, szerintem minden órán megkérdezi valaki, hogy az ott Fazekas Bálintról készült-e, na meg persze azt is, hogy ki rajzolta.

Osszián legszívesebben felüvöltött volna. Jól tudta, ha nem Bálint lenne a képen, a diákokat nem érdekelné a rajz, ugyanúgy figyelmen kívül hagynák, mint a többit. Az meg, hogy pont ő rajzolta, csak olaj volt a tűzre.

Hétvége óta gyűjtötte az erőt, hogy újra belépjen a csoportba, és megnézze, mi történt ott, de nem sikerült legyőznie a gyomorideget. Attól tartott, megint képekkel találja szemben magát, vagy kiderül, ő volt, aki Páli Malvina álnéven feltöltött egy Basszián fanartot. Inkább a csoport felé sem nézett. De most, hogy Endre bá kirakta a képet, már látta is maga előtt: egy regimentnyi új történet készült az eltelt napok alatt,  amelyben lerajzolja Bálintot.

Mire a többi rajzfaktos társa megérkezett, Osszián teljesen magába fordult. Endre bát csak fél füllel hallgatta. A tanár ezúttal azt kérte, válasszanak ki egy szobrot, ami emberalakot ábrázol, és próbálják meg emlékezetből lerajzolni.

Osszián ettől legalább megnyugodott, mert számtalanszor gyakorolta a Dávid szobor rajzolását. Miközben a ceruzája a papíron táncolt, Bálinton gondolkodott és mindazon, amit Auróra mondott. A húga annyira meggyőző volt, hogy a szavai hatása alatt könnyedén megfogadta, megkéri Bálintot, játszák el a meleg kapcsolatot. De amikor hétfőn a folyosón elmentek egymás mellett, és Osszián óvatosan Bálintra pillantott, minden ereje elhagyta. Nem tudta elképzelni a megfelelő mondatot, ahogy ezt elő lehetne adni. Talán meg kellene kérnie Aurórát. Vagy csak hagyni a fenébe az egészet.

Visszasírta azokat az időket, amikor még nem tudott a Basszián shipről, amikor még sosem rajzolta le Bálintot. Korábban nem hitt a múzsa fogalmának létezésében, de Bálint akárhányszor megjelent a közelében, jeleneteket, mozdulatokat, testrészeket akart rajzolni. Bálint volt a tökéletes téma, de Osszián nem tudott örülni, hogy megtalálta.

– Bálint látta már? – kérdezte hirtelen Nóri, és amikor Osszián kábán, kiszakítva a rajzolás bűvköréből ránézett, pontosított. – A rajzot... hogy Endre bá kirakta.

– Holnap lesz rajzórája – rázta meg Osszián a fejét. A nagy folyosós találkozások elkerülése végett megtanulta fejből Bálint órarendjét.