Csillaghullás

5.

Ötödik fejezet, amelyben Osszián korrepetál

A koradélutáni napsugár ragyogóan áradt be a rajzterem köralakú ablakain. Most is, mint mindig, Osszián és Nóri érkeztek elsőnek. Gyorsan végeztek az ebéddel, mert Osszián túl finnyás volt, Nóri pedig általában annyit csipegetett, mint egy kismadár, így a többiek előtt legalább negyed órával beülhettek a rajzterembe. Endre bá a projektort kapcsolgatta, a laptopja előtt hajlongott, ahogy készült az órára.

Osszián a Viktorral való beszélgetés után elszégyellte magát, hogy ennyire nem figyelt Nórira. Így hát szerdán és csütörtökön is megpróbált kiiktatni minden zavaró tényezőt, és csak a lányra koncentrálni. Nóri tényleg csendesebb volt, de a mosolya időről időre felbukkant, ezért nem aggódott túlságosan.

Osszián a rajzfakt előtti negyed órában általában rajzolt, most csak az elé készített fehér rajzlap csücskét piszkálta a mutatóujjával.

– Mit csinálunk a szülinapodon?

Nóri Osszián felé fordult, és koppanva tette le a ceruzát a padra, amit eddig a kezében forgatott.

– Anya azt mondta, menjünk el valahová szombat délelőtt. Nati, Anya, Viktor és én. Állatkert vagy múzeum, de még nem gondoltam ki. Ha szeretnél, becsatlakozhatsz.

Osszián torka elszorult, meg kellett köszörülnie, hogy válaszolni tudjon.

– Az az igazság, hogy jön haza apa, és...

– Ó, tök jó, persze, semmi vész. – Nóri lehajtotta a fejét.

– De azért mindenképpen átmegyek valamikor még szombaton, jó?

– Persze, várunk és hagyunk majd tortát – mosolygott Nóri. Osszián túl jól ismerte már, hogy felismerje a mosoly mögötti szomorúságot. Tudta, hogy meg kell kérdeznie.

– Apukád tényleg nem akar elmenni a szülinapodra?

Nóri felsóhajtott, és feltolta orrára a szemüvegét.

– Viktor pletykált, mi? Á, ne is válaszolj, úgyis tudom – legyintett. – Azt mondta, nem tud ott lenni, mert halaszthatatlan dolga van, de szeretné, ha összefutnánk valamikor, mert fontos dolgot akar bejelenteni.
Nóri hangjából megbántottság áradt.

– Van tipped, mit akar bejelenteni?

– Szerintem elveszi a csajt – vont vállat Nóri.

Osszián tudta, hogy ez álca, hogy Nóri nem ennyire közömbös a téma iránt. Az apja tavaly, Nóri szülinapja előtt egy héttel lépett le otthonról, hogy összeköltözzön a szeretőjével.

Nóri megköszörülte a torkát.

– Apukád elég rég volt már itthon. Jó, hogy végre hazajön. Terveztek valamit?

Osszián hagyta, hogy témát váltsanak, annak ellenére is, hogy nem volt sok kedve az apjáról beszélgetni.

– Nem igazán, mert koncertre mennek, szóval lesz időm átmenni hozzád a szülinapodon.

Endre bá elsétált mellettük, és kitárta az egyik ablakot a terem végében. Osszián követte a férfit a tekintetével. Endre bá felnyúlt, elfordította a kilincset, és kibillentette a körablakot. A mozdulatra az inge széle felcsúszott, Osszián látta a férfi csípőjének fehér bőrét. Az előtte heverő rajzlapot megrezzentette az őszi szél.

– Szóval, mit keresünk? – kérdezte Nóri. Osszián enyhén elpirulva fordult vissza a helyére, elővette a telefonját a farzsebéből, és megkereste rajta Uborkás Ivett rajzának képét.