𝐓𝐡𝐞 𝐜𝐮𝐫𝐞 𝐟𝐨𝐫 𝐦𝐞 𝐢𝐬 𝐘𝐨𝐮 /𝐋𝐚𝐧𝐝𝐨 𝐍𝐨𝐫𝐫𝐢𝐬/

𝐒 𝐈 𝐄 𝐓 𝐄 - 𝐑𝐮𝐥𝐞𝐬

𝐓𝐀𝐘𝐋𝐎𝐑   𝐇𝐀𝐋𝐋

𝐌𝐚́𝐫𝐜𝐢𝐮𝐬 29. 𝐁𝐚𝐡𝐫𝐞𝐢𝐧

- Hé, Taylor! - kiáltott utánam Jon, Lando edzője. - Norris késik egy kicsit, mert valami interjú húzódik neki a tegnappal kapcsolatban. Remélem nem baj.

- Dehogy. Addig megkeresem Mrs. Lewadottot. - ráztam meg a fejem.

- Utánad küldöm majd.

- Köszi Jon. - intetettem neki, majd Mrs. Lewadott irodája felé vettem az irányt. A negyvenes éveinek a végén járó nő most is szigorú tekintettel nyitott ajtót. Szőke haját szoros kontyba fogta és szemeit enyhe sminkkel emelte ki. A szokásos arc maszk már szerintem ráolvadt az arcára, mert még nem láttam az nélkül.

- Mindnek előtt szeretnék letisztázni egy-két szabályt, mielőtt mélyebben bele merülnél az itteni dolgokba.

- Figyelek. - mondtam keresztbe font lábakkal.

- Először is nem szeretném, ha még egyszer előfordulna, hogy olyan grimaszokat vágsz vagy esetleg közbeszól a dolgokba, miközben ülésezünk.

- De akkor mi értelme ott lennem? Arról volt szó, hogy közbe szólhatok és adhatok ugyan úgy tanácsokat, tippeket. - mondtam kissé ellenségesen.

- Addig van csak beleszólásod, amíg nem kritizálod a munkám és te ezt csináltad. - nézett rám dühösen.

- Csak elmondtam a véleményem! - háborodtam fel.

- És ezt nyugodtan megtehetted volna úgy is, hogy Lando nem hallgatja végig! - vágta rá. - Mindegy. A következő szabály: semmilyen személyes kapcsolatot nem létesíthetsz Landoval. Tilos. Ha megtudom, hogy akár csak megölelted vagy bármi ilyenek akkor repülsz. Tiltott a testi kontakt.

Ez hülye. Ezt fixen nem tartom be. Milyen pszichológus nem öleli meg az embert, ha éppen arra van szüksége? Gyász egy szabály.

- A harmadik...

§§§

Idegesen csaptam be magam mögött a kis irodám ajtaját.

Még, hogy fogjam be és üljek ott kussba, mikor nem így szólt a megállapodás, és akkor még akaratosak be idióta szabályokat is. Minek néz ez engem? Valami állatnak?! Esetleg térdre ne boruljak, amikor meglátom?

- Szerintem nem tett semmit az az ajtó, hogy így becsapd. - hallotta meg Lando, mire ijedten fordultam felé.

- Mióta vársz itt? - kérdeztem.

- Nagyjából 2 perce, de ha tudom, hogy így jössz be lehet megkérem Frediet, hogy nyújtsa meg az interjút még. - húzta el a száját poénkodva.

- Egyből gondoltam. - mosolyodtam el.

- Mi történt? - kérdezte tapintatosan.

- Nem lényeges, megoldom szóval ne foglalkozz ezzel. - legyintettem, majd lehuppantam a székembe.

- Mesélj, milyen idáig a napod? - néztem a fiúra.

- Elaludtam, lekéstem a reggelit és rendesen éheztem az egész szabad délelőtt alatt. - mondta. 

- Ettél már azóta?

- Nem, mert interjúk voltak, megbeszélés, meg segítettem pakolni és most itt vagyok.

- Akkor menjünk ebédelni, Közben is tudsz beszélni és legalább nem leszel éhes.

- Biztos? - kérdezte kételkedve.