𝐓𝐡𝐞 𝐜𝐮𝐫𝐞 𝐟𝐨𝐫 𝐦𝐞 𝐢𝐬 𝐘𝐨𝐮 /𝐋𝐚𝐧𝐝𝐨 𝐍𝐨𝐫𝐫𝐢𝐬/

𝐂 𝐔 𝐀 𝐑 𝐄 𝐍 𝐓 𝐀 𝐘 𝐒 𝐈 𝐄 𝐓 𝐄 - 𝐓𝐰𝐢𝐬𝐭 𝐚𝐧𝐝 𝐭𝐮𝐫𝐧𝐬

𝐓𝐀𝐘𝐋𝐎𝐑 𝐇𝐀𝐋𝐋

𝐉𝐮́𝐧𝐢𝐮𝐬 30. 𝐖𝐚𝐥𝐞𝐬

- Hall család. - biccentett felénk Andy orvosa. Tegnap kapta meg Andy a második kezelést és ma kellett vissza jönnünk a vizsgálatok miatt.

- Dr. Lindsey. - állt fel apu másodpercek alatt. - Kérem mondja, hogy jó híreket hoz.

- Mr. Hall. - sóhajtotta, mire összeugrott a gyomrom. - Nézze egyenlőre még nagyon korai bármit is mondanunk. Csak két terápiás kezelésen van túl Andy, de az eredményei egyenlőre még nem mutatnak javulást, sőt. A fehérvérsejt száma nagyobb. Az akut limfoblasztos leukémia gyerekek körében a leggyakoribb rák fajta és mivel ez már a génekben is jelen volt sajnos csak erősíti. De ugyan akkor tudjuk jól, hogy Andy legalább olyan erős lesz, mint az anyukája volt. - mondta egy biztató mosollyal.

- Pontosan mennyire rossz a helyzet? - köszörültem meg a torkom.

- Annyira nem rossz, hogy ne tudja leküzdeni.

- Milyen opciók vannak? - kérdezte apu.

- Mármint? Mire gondol pontosan?

- Szerv átültetés vagy esetleg vér transzplantáció?

- A szerv transzplantációs listára még nem tettük fel Andyt, mert kell a bele egyezésük, de az egy opció. Vért adni meg adhatnak neki, ha ugyan az a vércsoportjuk és minden rendben van a vérképükkel. Egyenlőre többet most nem tudunk tenni.

- De ha jó a vérünk akkor adhatunk neki szervet, nem? - kérdeztem.

- Akár ez is lehetséges. - bólintott. - Amiben viszont biztosak vagyunk, hogy bent kell maradnia. Nem tudjuk, hogy mennyi időre, de heti három kemora emeltük a számot, mert ez a kétszer heti egy szinte semmit sem segített és még az elején el akarjuk kapni, hogy ne legyen következménye, ezért emeljük már most háromra ezt a számot. - magyarázta. A szemeimet lehunyva egy pillanatra vettem egy nagy levegőt, majd a torkomat megköszörülve szólaltam meg.

- Andy tudja már, hogy mi lesz most az elkövetkezendőkben?

- Igen, ragaszkodott hozzá, hogy elmondjam neki.

- Értem. - biccentettem. - Mindjárt jövök. - motyogtam, majd a táskámat magamhoz véve indultam ki a friss levegőre. A benti levegő fojtogató volt és tényleg minden egyes porcikámmal azt kívántam, hogy bárcsak álmodnék és ez ne lenne valós.  

Kissé remegő kezekkel vettem ki a zsebemből a telefont és már szinte robot mozdulatokkal kezdtem hívni Landot.  

- Holaaaa. - szólt bele vidáman.

- Szia.  - húzódott egy halvány mosolyra az arcom, ahogy meghallottam a hangját.

- Mi újság? Megkaptátok már az eredményeket? 

- Zavarok? - kerültem ki a kérdését.

- Nem, mesélj mi volt.

- Meg kaptuk az eredményeket. - sóhajtottam. - Bent kell maradjon és több kemója lesz. 

- Ohh baszki. - káromkodta el magát. 

- Valószínű már most nem jöhet haza vagy ha igen akkor csak a cuccait összeszedni. - túrtam a hajamba. 

- Maradhat bent valaki vele?

- Nem tudom, ezt az előbb mondta a doki, én meg most kijöttem a kórházból, mert kellett egy kis friss levegő. 

- Vasárnap este megyünk haza, szóval hétfő reggel, majd be tudok menni, ha nektek az úgy jó. - mondta egy pillanatnyi csend után. 

- Lando ne ezen gondolkozz. Több, mint egy hónapja nem láttad a családod menj el hozzájuk. - ráztam meg a fejem. 

- Nem, beszélek anyuval, hogy pár nappal később megyek haza és eljövök hozzátok, ez nem vita tárgya és az én döntésem Tay. - mondta határozottan. 

- Lando. - sóhajtottam. 

- Nincs Lando Taylor. Ez lesz és kész! És most inkább azt mond, hogy veled mi a helyzet.

- Hihetetlen önfejű vagy. - nevettem el magam.

- Na komolyan, hogy vagy? 

- Tűrhetően. Jobb, hogy hallottam a hangod. - mondtam halkan. 

- Ennek örülök, mert rá érek, szóval hallgathatod még egy ideig a csodás hangom. - mondta és biztos voltam benne, hogy vigyorog. 

- Akkor mesélj, milyen volt a napod idáig? - dőltem a kórház falának. 

- Nem volt valami sűrű most. Beszéltem anyuékkal, edzettem Jonnal és lustálkodtam, aztán most veled beszélek. Pihi nap van ma még, de a holnapot már kezdhetjük interjúkkal. Képzeld az FIAs interjún Bottas mellé osztottak be.

- És az jó vagy rossz?

- Jó, bírom Bottast csak néha furcsa, mert csöndes, de alapból okés. 

- Akkor jó. - motyogtam és közben egy ásítást nyomtam el. 

- Fáradt vagy? - jött egyből a kérdés a telefon másik végéről.

- Egy kicsit.

- Aha, mennyit aludtál? 2-3 órát? 

- Négyet. - mondtam, mire elnevette magát.

- Te nő, kikészítesz. -morogta. - És miért nem aludtál? 

- Mert nem tudtam. A mai napon kattogtam.

- Vagy nem volt kit ölelgetni. - mondta.

- Mi van ma veled? - kérdeztem szórakozottan, mert idáig nem nagyon mondott semmi ilyesmit ma meg szinte folynak belőle ezek a megszólalások. 

- Semmi.

- Ahhhaaa. - mondtam, de nem hittem neki. 

- Mielőtt elfelejtem biztosan nem jössz ki erre hétvégére?

- Nem hiszem.

- Még a futamra sem? - kérdezte kissé csalódottan. 

- Nem tudom Lando, szerintem nem, de még meglátjuk, oké? 

- Jó. - motyogta. - De, ha nem jössz azt is megértem, viszont akkor ara számíts, hogy Silvertonba megyünk együtt és ha lehet akkor visszük Andyt és apudat is. 

- Komolyan nem hiszelk el téged. - nevettem, holott belül szinte elolvadtam ettől. - Beszélek velük erről és majd kiderül meg, majd meglátjuk, hogy hogy lesz Andy.

- De te fixen jössz. Ha akarsz, ha nem. Ha kell beraklak a kocsiba, amíg alszol és úgy jössz, de jössz. 

- Ezt úgy hívják, hogy ember rablás.

- Na! Ne túlozz. Akkor a csomagtartóba raknálak. 

- Ja, bocs. - nevettem. 

- Chhh, ezt nem tudni. Meg amúgy is, emlékezz arra, amit Barcelonában mondtál.

- Mit mondtam? - ráncoltam a homlokom és közben azon járt az eszem, hogy mi volt akkor.

- Hogy jössz velem, ha McLarennel megyek és Silverstoneba azzal megyek majd.

- Hogy emlékszel ilyenekre? - kérdeztem elképedve.

- Nem tudom, csak meg maradt. - mondta szórakozottan. 

- Hihetetlen. - motyogtam.

- Ezt egy igennek veszem. - csicseregte, mire megint elnevettem magam. 

- Bolond vagy.

- De legalább nevetsz, szóval ez esetben ez nem számít. - erre a mondatra nagyot dobbant a szívem és szélesen elmosolyodtam. 

§§§