𝐓𝐡𝐞 𝐜𝐮𝐫𝐞 𝐟𝐨𝐫 𝐦𝐞 𝐢𝐬 𝐘𝐨𝐮 /𝐋𝐚𝐧𝐝𝐨 𝐍𝐨𝐫𝐫𝐢𝐬/

𝐓 𝐑 𝐄 𝐈 𝐍 𝐓 𝐀 𝐘 𝐒 𝐈 𝐄 𝐓 𝐄 - 𝐒𝐨𝐫𝐫𝐲

𝐓𝐀𝐘𝐋𝐎𝐑 𝐇𝐀𝐋𝐋

𝐉𝐮́𝐧𝐢𝐮𝐬 5. 𝐁𝐚𝐤𝐮

Szerintem mondanom sem kell, hogy mennyire voltam ideges este, mikor Lando hotel szobájának az ajtaján kopogtam. Rendesen a hányinger kerülgetett, mikor kinyitotta az ajtót. Egy fekete póló és szürke melegítő volt rajta. Tekintete elsőre értetlenséget tükrözött, majd mintha kapcsoltak volna valamit már semmit nem lehetett belőle kiolvasni.

- Miben segíthetek? - dőlt az ajtófélfának.

- Tudnánk beszélni? - kérdeztem.

- Szerintem beszéltünk eleget csütörtökön és mindent elég nyilvánvalóan el is mondtál, de javíts ki, ha tévedek.

- Tudom és sajnálom, de kérlek.

- Miért kéne végig hallgatnom téged, amikor te sem tetted? - kérdezte. Sóhajtva gondolkoztam a válaszon, mert valóban teljes mértékben igaza volt és ötletem sem volt, hogy mit mondhatnék. - Gyere. - mondta végül félre állva az ajtóból.

- Sajnálom, hogy nem hallgattalak végig csütörtökön, mert megérdemelted volna.

- Szerintem mindannyian megérdemlünk annyit, hogy végig legyünk hallgatva. Miért jöttél? - kérdezte karba fonva a kezeit.

- Hogy most tényleg megbeszéltjük és végig hallgassalak.

- Miért? Miért nem hallgattál végig akkor? - kérdezte megrázva a fejét.

- Mert akkor az tűnt az tűnt a legjobbnak.

- Tudod te milyen szar volt? - kérdezte közelebb lépve. - Minden bátorságomat össze szedtem, hogy kitálaljak és elmondjak neked mindent, de arra sem méltattál, hogy meghallgass. Szerinted milyen volt? - nézett rám kérdőn és dühösen csillogó szemekkel.

- Sajnálom. - mondtam halkan, de közben a szemkontaktust nem szakítottam meg.

- Miért Taylor?

- Mert nem akartalak közel engedni Lando.

- És azóta mi változott? - vonta fel a szemöldökét.

- Beszéltem Carlosszal és teljes mértékben igaza volt abban, hogy meghallgassalak és én is adjak neked egy magyarázatot. - tártam szét a karomat.

- Figyelek. - mondta.

§§§

- Nem értem, hogy miért nem tudtad ezt elmondani akkor. - ingatta meg a fejét, miután nagyjából elmondtam neki azt, amit pár órával korábban Carlosnak is.

- Mondod ezt úgy, hogy elsőre te is megfutamodtál attól, hogy elmond a dolgokat. - forgattam meg a szemem szórakozottan.

- Jó, de az más volt. - túrt a hajába zavartan.

- Sajnálom tényleg, hogy nem hallgattalak végig és olyan bunkó voltam veled. - sóhajtottam.

- Elmosta a víz, de legközelebb, azért értékelném, ha nem így beszélnénk meg a dolgokat. - mondta, mire egyetértően bólogatni kezdtem.

- Most akkor... - kezdtem, mire érdeklődve nézett rám. - Mi lesz, vagy mi van velünk?

- Ha benne vagy. - fogta meg a kezem, miközben közelebb ült hozzám. - Akkor szerintem megpróbálhatnánk együtt. - mondta kissé bátortalanul.

- Benne vagyok. - mosolyogtam rá, mire csak elvigyorodott, majd körém fonta a karjait. - De...

- Nem, nincs semmi de. Nem akarom hallani. - vágott a szavamba, mire mind a ketten elnevettük magunkat. - Na jó, mond mit szerettél volna. - mondta elhúzódva tőlem, de a karjait ne vette le rólam.