𝐓𝐡𝐞 𝐜𝐮𝐫𝐞 𝐟𝐨𝐫 𝐦𝐞 𝐢𝐬 𝐘𝐨𝐮 /𝐋𝐚𝐧𝐝𝐨 𝐍𝐨𝐫𝐫𝐢𝐬/

𝐂 𝐔 𝐀 𝐑 𝐄 𝐍 𝐓 𝐀 𝐘 𝐂 𝐈 𝐍 𝐂 𝐎 -𝐓𝐫𝐢𝐩

𝐋𝐀𝐍𝐃𝐎 𝐍𝐎𝐑𝐑𝐈𝐒

𝐉𝐮́𝐧𝐢𝐮𝐬 25. 𝐀𝐮𝐬𝐳𝐭𝐫𝐢𝐚

- P2 és P7. Nagy fejlődés, de holnapra nagyobb kell, majd időmérőhöz. Daniel gratulálunk a mai naphoz, sokat fejlődtél a múlt hétvégén és most is. - mondta Andreas. 

- A telemtriai és a többi adatból holnap kipróbálunk egy új beállítást a harmadik szabad edzésen és annak fényében döntünk, majd az időmérős beállításokra. - mondta Tom.

- Nagyszerű, akkor mára végeztünk. Mehettek. - csapta össze a kezét Andreas.

- Cheers srácok. - mondtam, mielőtt kiléptem volna a szobából. Az órámra pillantva láttam, hogy még időben vagyok, de ennek ellenére kissé sietősen mentem az öltözőmbe, hogy átvegyem a  szponzori cuccokat valami 'civil' ruhára és mehessünk a beígért kirándulásra. 

§§§

- Jöhetnénk ide többször is. - mondta Andy, mikor már egy ideje úton voltunk az erdőben bandukolva. Az idő szerencsére kellemes volt és el lehetett lenni pólóban.  

- Tudod mi jobb még ennél is? - kérdeztem.

- Van ennél jobb? - kérdezte szórakozottan. 

- Abu-Dhabiban a város. 

- Jó, de az tiszta luxus. -nevetett.

- És a luxus nem lehet szép? -kérdeztem nevetve, de egy cseppnyi rosszindulattal sem a hangomban.

- Nem ezt mondtam. - ingatta meg a fejét. 

- Rávesszük Taylort, hogy oda is gyertek és személyes idegenvezetőtök leszek. - mondtam egy kicsit közelebb hajolva hozzá. 

- Benne vagyok. - bólintott mosolyogva. 

- De amúgy Ausztrália is gyönyörű, igaz ott még csak egyszer voltam.

- Azt hiszem, hogy akkor azt együtt fedezzük, majd fel, ha jöhetek.

- Hogy a viharba ne?

Hátra felé nézve láttam, ahogy  lemaradva tőlünk Jon és Taylor beszélgettek valamibe nagyon bele merülve, mert egy kiálló kő darabban majdnem orra esett a lány. Elnevetve magam néztem, ahogy próbálja visszanyerni az egyensúlyát és a nevetésben Andy is a társam volt. 

- Nagyon kedvesek vagytok. - morogta.

- Mit vártál? - kérdezte az öccse egy nagy mosollyal az arcán. 

- Semmi többet. - motyogta, mire Jon is elnevette magát. 

- Gyere. - nyújtottam felé a kezem nevetve, mire szerencsére nem lökte el, de azért benne volt egy kis szemforgatás, amikor megfogta a felé nyújtott praclim.

- Ne durcizz. - mondtam közelebb húzva őt magamhoz és egy puszit nyomtam a fejére, amit szinte azonnal meg is bántam tekintettel arra, hogy Jonnak egy büdös szót nem ejtettem Taylorrol és valószínűleg Andy sem tudott többet az edzőmnél. - Bocsi. - suttogtam lehunyva a szemem.

- Előbb-utóbb megtudták volna. - mondta megmozdítva a fejét és ezzel elérte, hogy lepillantsak rá. A mosolyát meglátva én is egy óvatos mosolyra húztam a számat és egy aprót bólintottam. - Menjünk.  

- De amúgy úgy látszik nem is annyira érdekli őket. - mondtam, mert Jon és Andy már egy jó pár méterrel előttünk voltak.

- Vagy majd ha elköszöntünk vár mind a kettőnkre egy-egy vallatás. 

- Ebben van valami mondjuk. - bólintottam elhúzva a számat. - Nem baj, addig még va egy pár óránk. - mondtam végül, mire csak bólintott. 

- Ma reggel elég vacakul volt Andy. - mondta halkan percek elteltével, amivel elérte, hogy rá kapjam a tekintetem. 

- Mi volt? - kérdeztem.

- Azt mondták, hogy az első kemo után lehet nem lesz még semmi baj, de napokkal később normális, ha hányingere van és fáradtabb az átlagnál és így indult a reggel. Anyu az első kemokra szinte nem is reagált, szóval lövésem sincs, hogy mit gondoljak erről. 

- Csak jó jel, ha megvannak ezek, mármint akkor hatott, nem?

- De remélem. - sóhajtotta. 

- Nem lesz baj, hamar túl lesz rajta. - szorítottam meg a kezét biztatóan. 

- Muszáj. - bólintotta. 

- Na, mosolyogj. - löktem meg egy picit tekintettel arra, hogy nem akartam, hogy elessen. - Mondom mosolyogj, ez nem tudom mi, de nem a megszokott Tay mosoly. - ingattam a fejem.

- Mi volt a szabad edzéseken? Néztük őket, igaz az elsőn, majdnem bealudtunk, de...

- Na szép mondhatom. Vezetünk, mint a mérgezett egerek, erre ti bealszotok rajta. Chhh. Nem leszünk így jóban.- ciccegtem szórakozottan, mire végre elmosolyodott. - Nem, amúgy valami beállítás nem volt jó az első szabad edzésen, de másodikon már sokkal jobban mentünk tekintettel arra, hogy Daniel második lett. Meg a motorok is letekert üzemmódban voltak.

- Az mondjuk szép volt. De az is, hogy te annyit javítottál. 

- Kellett. - bólintottam. - A futamot a garázsból vagy lelátóról szeretnétek, majd nézni? Zárójelben teszem csak hozzá, de a garázsból jobb. 

- Szerintem is jó lesz onnan. - kuncogott. 

- Na mizu? Elfogyott a benzin? - viccelődtem, amikor beértük Jonékat, akik egy padon ültek.

- El. - bólogatott vigyorogva. 

- Elfáradtam. - motyogta Andy is. 

- Folytassuk vagy forduljunk vissza akkor? - kérdeztem.

- Nem, mehetünk tovább. Már nincs sok hátra. - rázta meg a fejét.

- Biztos pajtás? Lefelé is meg kell tenni ugyan ezt a távot. - nézett rá kérdőn Jon. 

- Biztos, kibírom. - mosolygott, mire egyszerre öntött el szomorúság és boldogság is. 

- Van egy ötletem. - mondtam, majd a táskámat levéve adtam azt Jon kezébe és álltam Andy elé. - Ugorj a hátamra. Felviszlek. 

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. - mondta hezitálva.

- Na, gyerünk. Egy kis edzés. Meg se fog kottyanni. Te mondtad, hogy már nincs sok hátra. - mondtam.

- Menni fog neki. Hidd el eleget van kínozva ahhoz, hogy menjen neki. - mondta biztatóan Jon. 

- De szólj, ha nehéz vagyok, jó? - mondta és közben a hátamra ugrott.

- Ember nyomsz te egyáltalán negyven kilót? - kérdeztem meglepetten.

- Na megszólalt. Csoda, ha te nyomsz többet, mint hatvan Lando. - mondta szórakozottan Taylor.

- Nahhh! - háborodtam fel. 

- Jól van, indulás. - mondta Jon, mire elindultunk felfelé, folytatva az utunkat.

A táj valami mesés volt és a levegő is sokkal jobbnak érződött itt, mint mondjuk Wokingban vagy máshol. Ami különösen tetszett az, az volt, hogy most is nyugi volt körülöttünk és nem kellett sehova sem sietnünk. Imádom, amit csinálok, de 3 verseny egymás után gyilkos. Főleg, hogy még csak ez a második hét és még csak egy pénteken vagyunk túl. Szerintem mondhatom, hogy hozzá szoktunk ahhoz, hogy van időnk pihenni két verseny között és most furcsa, hogy egy hónap alatt van 4 verseny. De ez a munkám és ez volt az álmom is és semmiért sem cserélném le.

§§§