𝐓𝐡𝐞 𝐜𝐮𝐫𝐞 𝐟𝐨𝐫 𝐦𝐞 𝐢𝐬 𝐘𝐨𝐮 /𝐋𝐚𝐧𝐝𝐨 𝐍𝐨𝐫𝐫𝐢𝐬/

𝐂 𝐔 𝐀 𝐑 𝐄 𝐍 𝐓 𝐀 𝐘 𝐒 𝐄 𝐈 𝐒 - 𝐌𝐚𝐝𝐞 𝐦𝐲 𝐝𝐚𝐲

𝐋𝐀𝐍𝐃𝐎 𝐍𝐎𝐑𝐑𝐈𝐒

𝐉𝐮́𝐧𝐢𝐮𝐬 25. 𝐀𝐮𝐬𝐳𝐭𝐫𝐢𝐚

- Lando kérhetek egy szívességet ? - kérdezte Tay, miután már a hotelben voltunk és már bőven elmúlt nyolc óra is.

- Bármit. - mosolyogtam rá.

- Tudom, hogy furán hangzik, de kérlek lehetne, hogy nálam alszol vagy hogy én nálad? - kérdezte teljesen zavarban, ami csak még szélesebbre festette a mosolyomat.

- Már miért ne lehetne? - kérdeztem és közben a kezeimet az arcára helyezte, miután gyorsan körbe néztem, hogy nincs-e senki a közelünkben. - Lefürdök jövök hozzátok és rendelünk valami kaját, oké? - néztem rá kérdőn.

- Köszönöm. - bólintott.

- Ugyan már Tay, ezen semmit sem kell köszönnöd. - nevettem el magam megint. - De mindjárt jövök. - motyogtam, majd egy puszit nyomtam a homlokára és utána a szobám felé vettem az irányt.

§§§

- Szia. - suttogtam, mikor bemásztam Tay mellé az ágyba.

- Szia. - mosolygott rám.

- Becsuktam az ablakot.

- Köszönöm. - motyogta, majd a fejét a mellkasomba fúrta és kis kezével átölelt. Mosolyogva vezettem az ujjaimat a fürtjeibe, miközben a másik kezemmel az oldalát karoltam át.

- Amit ma tettél Andyért... - kezdte halkan pár perccel később. - Elképesztően aranyos volt és az egész napomat feldobta. Nem sokan tették volna meg, de te hezitálás nélkül felajánlottad és egyszerűen csak... nem is tudom mit mondhatnék Lando. - mondta és az ujjaival apró köröket írt a mellkasomra.

- Így éreztem helyesnek és amúgy is. Ezen ne múljon semmi. - válaszoltam.

- Köszönöm tényleg nagyon köszönöm Lando és nem csak ezt, hanem az egész napot. Andynek és nekem is sokat jelentett.

- Örülök, hogy ott lehettem veletek. - fontam köré szorosabban a karomat. Erre már nem mondott semmit csak sóhajtott és ha lehet még közelebb bújt hozzám. - Minden oké? - kérdeztem, mert idáig még soha nem volt ilyen bújós.

- Igen. - vágta rá. - Vagyis nem. Nem tudom, de ez most jó így.

- Tudod, hogy bármikor elmondhatod mi a szitu, igaz? Meghallgatlak. - mondtam halkan, mire csak biccentett egy aprót.

- Most csak erre van szükségem. - suttogta.

Hosszú percekig feküdtünk ebben a csendben és ez nem az a kínos fajta volt, hanem az a megnyugtató. Apró puszikat nyomtam Tay fejére, miközben szorosan öleltem magamhoz és azon kattogtam, hogy egyre biztosabb vagyok benne, hogy szerelmes vagyok belé. Ez a tény egyszerre volt ijesztő és mesés. Ijesztő, mert idáig bármikor próbálkoztam egy lánynál vagy kapásból offolt vagy pedig csak szórakozott a másik eset, amikor meg egyáltalán nem is érdekeltem. Azonban abban biztos voltam, hogy Taylor nem ilyen és épp ezért volt mesés, mert ebből akár valami jó is kisülhet és ez már csak a gondolat boldoggá tett, de annyira nem, mint Tay, aki továbbra is hozzám bújva feküdt mellettem.

- Lando?

- Igen? - kérdeztem, de hosszú ideig újra csendbe burkolózott. - Tay? - simítottam a kezemet a vállára. Erre mocorogni kezdett, majd végül a könyökén támaszkodva nézett rám könnyfátylas szemekkel, mire a pulzusom az egekbe szökött és pillanatok alatt rossz gondolatok milliói futottak át az agyamon.