Hogyan juss el A-ból C-be

"nineteen"

                                 •Pár centi•

• Én nem akartam, hogy ez legyen. - zokogott fel hangosan a mellettem fekvő Charlotte, aki egy nagy fagyis dobozból falatozott. Szemei már teljesen ki voltak sírva és duzzadva, haja tiszta kóc, arca pedig kipirosodva volt. Közös megegyezés alapján, Charlotte átköltözött hozzánk, Clayton pedig Loganhez. Fiúknak annyira már nem tetszett az ötlet, hogy egy ágyban kell aludniuk, de jobb ez így.

• Elhiszem. - simítottam ki egy szeme elé lógó tincset.

• Csak annyira furcsa. - tette le az üres dobozt maga mellé.

• Micsoda?

• Nem ismerek magamra. - rázta meg fejét hitetlenkedve.

• Hogy érted? Most emiatt nem kell ennyire haragudnod magadra...

• Nem, nem! - ellenkezett szavamba vágva. • Nem tudom, hogy mit érzek. - bontott ki egy újabb csokit. • Még sose éreztem ilyet. Utálom Logant. Teljes szívemből utálom és elegem van belõle! - csapott egyet a paplanra. • Még is amikor elolvastam azt a levelet, azt éreztem, mintha tényleg Én lennék Allie a Szerelmünk lapjaiból, és Õ lenne az Én Noahm. Annyira tökéletes volt a randi is. És akkor jöttem Én a hülyeségeimmel és mindent tönkretettem. - sírta el újra magát ölembe dőlve. • Nem tudom, hogy mivel hozhatnám helyre...

• Valld be neki, hogy szereted. - simogattam fejét. Hírtelen rám nézett, mint aki szellemet látott volna és még szemei is óriásira tágultak.

• Te őrült vagy.

• Tudom. - nevettem fel, ahogy eszembe jutott, amikor Clayton hívott így először.

• Amúgy is, hallottad, kijelentette, hogy már nem érdekli, hogy mit gondolok. - hajtotta vissza fejét búsan.

• Nem azt a Charlotteot ismerem, aki bármibe képes beletörődni.

• Nem törődtem bele, de nem fogok könyörögni neki! - jelentette ki dacosan.

• Jaj Charlotte, azt hiszem itt az ideje, hogy félre tedd az egodat.

• Ez nem ego, hanem épelme.

• Egy épelméjű már rég bocsánatot kért volna. - mondatomra csak hebegni habogni kezdett, majd közelebb húzódott hozzám, mintha valami bizalmas információt adna át.

• Most akkor menjek át hozzá? - kérdezte vékonyka hangon a paplan szélét gyûrkészve.

• Hidd el, mindenkinek jobb lesz ha kibékültök.

Még utoljára megöleltem barátnőmet, hogy kicsit jobb kedvre derítsem, majd apró lökésekkel kiküldtem a szobából.

• Nem jössz velem? - kezdett el pánikolni a folyosón.

• Fölösleges. Bemész, elmondod az érzéseidet, legalábbis megpróbálod és bocsánatot kérsz, hogy túl reagáltad a dolgokat. A lényeg, légy õszinte és nyitott. Értsd meg az Õ oldalát is. Ha ezeket megjegyzed nagy baj nem lehet. Addig lemegyek a konyhába még valami nasiért. - löktem még egy utolsót rajta, mire az ajtónak dõlt, ezzel hangot adva. Így már nem tudott szabadulni, Logan hallotta, hogy valaki az ajtó mögött tartózkodik. Markomba nevetve rohantam le a lépcsőn, nehogy majd még Charlotte utánam dobja papucsát.

• Brooklyn, Te nem normális! - szólt még utánam barátnőm, de már nem foglalkoztam vele, befordultam a konyhába és egyenesen a hûtõhöz léptem. Az egész helységben sötétség uralkodott, csak úgy mint a ház nagy részében. Éjfélhez közelítve sokan már mélyálomban vannak vagy már bezárkóztak a szobájukba.