Hogyan juss el A-ból C-be

"twenty-four"

                                 •Hol a pénz?•

•Nem bírtam ki, hogy ne vegyem meg. - nevettem fel, miközben átnyújtottam Claytonnak a játékboltos szatyrot. Késõ este van már, éppen az ágyban heverészünk miközben egymásnak megosztjuk a vásárlási élményeinket és mintha karácsony lenne, úgy mutogatjuk egymásnak, hogy mire költöttük el a gyûrû árát.

Clayton kételkedve vette el tõlem a fehér zacskót, majd szemöldök ráncolva emelte ki belõle a játékautót.

• Brooklyn... - fordult felém kínosan tarkóját vakarva. • Ugye tudod, hogy nincs gyerekünk?

• Te tényleg ennyire hülyének nézel? Neked vettem! Ha már igazit nem kaphatsz...

• Ez nem vicces, jó? - vágott szavamba sértõdötten és ölébe ejtette a játékot. Épp utána nyúltam, hogy elvegyem, mire ijedten kikapta kezembõl. • Ne! - kiáltott fel.

• Brooklyn beszélni akarok, most! - rontott be az ajtón Austin feldúltan, majd hangosan becsapta azt.

Meglepődtünk hírtelen érkezésén, ezért elõször csak dermedten bámultunk rá. Elsõnek Clayton szólalt meg, természetesen a maga stílusában, amit néha irigyelek tõle.

• Sokszor más akarata ellenére is megteszed, szóval most se okoz gondot. Hallgatunk.

• Hozzád nincs mondandóm! - intette le Austin, majd már fordult is volna hozzám, csak Clayton megint megelõzte.

• Lényegtelen, mert úgy is mindenrõl be fog számolni, mert ugye egy kapcsolatban fontos az õszinteség, bár sajnos ez a szó nem létezik a Te fogalomtáradban... - oltotta le miközben feljebb ült az ágyban. Nem sok kellett, hogy hangosan elnevessem magam, fõleg néha amilyen fejeket vágott Austin. • Egyébként nagyon nem is kell tovább rontanod itt a levegõt. Nem kell ahhoz jogi diploma, hogy tudjam mit akarsz. - kezdte el kibontani a kis autót, ezzel is húzva Austin idegeit, hogy nem rá koncentrál.

• Kíváncsi vagyok akkor, hogy mi a következő összeesküvési elméleted! - tette karba kezeit és lépett közelebb testvéréhez.

• Csak nem, nem találod a gyűrűt? - nézett fel Clayton egy ördögi mosollyal az arcán.

Austin arca olyanná változott, mintha lepergett volna elõtte az egész élete. Lesápadt és szemei kitágultak.

• Nem tudom, hogy mirõl beszélsz. - rázta meg rögvest fejét rezzenéstelen arccal.

• Jaj, könyörgöm Austin ne játszd már a hülyét! - szóltam rá, mire tekintete dühös lett.

• Te szörnyeteg! - lépett felém és mutatott rám.

• Te tettél azzá. - jelentettem ki érzelemmentes hangon az igazságot. Ha nem csal meg, ezzel elindítva az egész lavinát, akkor most itt se lennék.

• Austin ez itt nem a bíróság, hogy a saját hibádat másra kend. - sóhajtott egy nagyot Clayton. • Inkább bökd ki, hogy mit akarsz.

• Kérem vissza. - jelentette ki dacosan és lábával még dobbantott is egyet.

• Micsodát? - tetettem a hülyét nagyokat pislogva.

• Nagyon jól tudod te azt. - forgatta meg szemét Austin.

• Nem, még se tudjuk, hogy mire gondol az a zavarodott elméd. - szállt be Clayton is.

• Tudjátok mit?! Egymásnak valók vagytok! Két ostoba és öntelt ember. - tapsolt egyet gúnyt ûzve belõlünk, majd már távozni is készült.