Hogyan juss el A-ból C-be

"twenty-three"

                                 •Ékszerész•

Brianna sírt és kétségbeesetten ordított, hogy nincs meg a gyűrűje, az Atkin szülök próbálták nyugtatgatni lányukat ahhoz képest, hogy mélyen Õk is mérgesek voltak, Mrs Clark önmagát adva támadta le fia választottját azt szajkózva, hogy miatta nem lesz esküvő, Sara pedig valamiért úgy méregetett engem, mintha valami bűnöző lennék.

Sose fogom megérteni ezt a lányt.

Hiába volt nagy hangzavar, Én csak tátogó, néma embereket láttam. Nem szándékosan csináltam, még is azt éreztem, hogy ennek a kialakult problémának Én vagyok az oka. Nem Én vettem el a gyűrűt, még is nálam van és ha ez kiderül... bele se merek gondolni, hogy akkor mi fog történni.

Austin végig csendben ült az asztalnál kávéját iszogatva, mit sem törődve menyasszonya problémájával.

Hát persze, hisz Õ követte el!

• Most mi lesz? - hajoltam Clayton füléhez, hogy még véletlenül se hallják meg.

• Gyere fel. - intett fejével a lépcső irányába.

• Hova, hova? - állított meg egy rikácsoló hang, ami lassan már álmaimban is kísért.

• Öhm, fel? - ráncolta szemöldökét Clayton karjait hanyagul széttárva.

• Fontosabb dolgunk is van, mint a lustálkodás! - tette csípõre kezét Margaret. Úgy kezelt minket, mintha öt évesek lennénk. • Austin és Brianna esküvője mindennél fontosabb ami jelen pillanatban a gyűrűn múlik. Szóval édes kisfiam, emeld meg azt a nagy seggedet és keresd meg! - parancsolt Claytonra, de Õ csak a szemét forgatta meg.

• Túl sokat rugdos a gyerek, ezért akarunk pihenni. - nyögte be ezt az ostobaságot barátom, ami miatt meg se lepődtem, hogy nem igazán akarták elhinni.

• Tán Te is terhes vagy? - szólalt meg mai nap először Austin kérdését címezve Claytonnak. Charlotte úgy felnevetett, hogy azt hittem lefordul a székről.

• Hogyne, Te tettél gondterhessé. - vágta rá rögtön, mire Austin arca lefagyott. Valószínűleg nem számított válaszra. Nem vártuk meg, hogy Austin bármit is reagáljon rá, Clayton kezemet megragadva felhúzott maga után a lépcsőn egyenesen a szobánkba.

• Most akkor mi legyen? - sétáltam az éjjeliszekrényhez, ahonnan kivettem egy dobozos kávét, mivel csak így van lehetőségem inni, különben ha Margaret meglát, egy alapos fejmosás közepette kidobja.

• Kell neked a gyűrű? - dőlt neki a csukott ajtónak karba tett kezekkel.

• Nem. - ültem le az ágyra.

• Akkor? Add oda! - tárta szét kezeit, mintha olyan egyértelmű lenne.

• És még hogy te vagy az ész a kapcsolatban... - mormogtam orrom alatt, miközben visszaemlékeztem, amikor az elsõ beszélgetésünknél magabiztosan kijelentette ezt.

• Így is van! Gondolj csak bele, hogy milyen nagy balhé lenne és végre kiderülne, hogy Austin még se szent. Ez volt a célunk.

• Pontosabban Austint akartuk megleckéztetni, nem az egész családot. Ha Én most leviszem a gyűrűt és mindent bevallok, akkor biztos hogy nem lesz esküvő.

• Engem nem érdekelne. - rántott vállat lazán.

• És ezért vagyok Én az ész a kapcsolatban. - álltam fel az ágyról egy önelégült mosollyal az arcomon.

• Ezt most vegyem sértésnek? - lépett közelebb velem egyszerre. Aranyos gödröcskéi megjelentek újra arcán, mire mosolyom még szélesebb lett.