Merj élni! (Tom Hiddleston fanficiton 🔞)

38.

Reggeli előtt valami forgószél söpörhetett végig a lakáson. A konyha, az étkező és a nappali egy csatatérré változott. Tom kezét ijedten fogom, de ő lazán húz maga után, egészen a hátsó kertbe nyíló ajtóig.

– Mi a fene volt itt? Ki csinálta ezt? – lépkedek át óvatosan a földön heverő párnákon és egyéb, nem oda való holmikon.

– Nem ki, Barbara, hanem kik? Majd mindjárt meglátod. Én már hallom a hangjukat.

Látom az üvegajtón át, hogy három hosszú szőke hajú gyerek rohan, torka szakadtkából ordítva felénk. Vagyis inkább Tom felé, mert én a biztonság kedvéért hátrébb létek párat. Majd feldöntik szegényt, úgy támadnak rá, mint éhes farkasok a kifáradt szarvasra.

– Tom! – üvöltik, ő meg velük. A srácok leteperik, és olyan birkózásba fognak a nappali közepén, hogy már azt várom, melyik fog felsírni hamarabb. Mert az ilyen vad játéknak mindig az a vége, hogy eltörik a mécses. Azon rimánkodom, hogy ne Tom legyen az, mert az azért elég kiábrándító lenne.

Hirtelen az egyik szőke fej felemelkedik a forgatagból, és meredten rám néz. A száját eltátja, és felsikolt. A másik kettő, mint egy varázsütésre abbahagyja Tom dögönyözését, és csatlakozik hozzá. Az egész lakás zeng a hangjuktól. Elsa és Chris a semmiből rohannak elő a hangra, aztán fáradtan roskadnak le a kanapéra.

– Ó te szentséges pillangószárny – lép felém megbabonázva az, aki sikítani kezdett. – Te vagy Tom bácsi csaja, ugye?

– Szia – nyújtom a kezem, úgy felnőttesen, de félrelöki és megölel. – Az én nevem Barbara.

– India Rose vagyok – néz fel rám, és el kell ismernem, ez a kislány gyönyörű. A szeme formája az anyjáé de a színe az Chris-é. – Ők meg az öcséim, de örülök, hogy végre megismerhetlek. Sokat hallottam ám rólad. Sokkal szebb vagy, mint ahogy apa mondta. Szerinte egy csak egy vörös manó vagy.

– India – csattan fel Chris, és amikor kérdőn nézek rá, elfordul. – Ideje reggelizni, mindenki asztalhoz.

A kislány nem engedi el a kezem, és ragaszkodik hozzá, hogy mellettem üljön. Végig csacsogja az egészet, hogy ő most már iskolás, és hogy fogott egy medúzát a múlt hónapban, itt a parton, ezért nem mehettek le szörfözni, amíg meg nem nézték az illetékesek a vizet. Elsa kihívja Christ, hogy segítsen mosogatni, mi meg bevonulunk a gyerekekkel a nappaliba. Tom ölébe akar ülni mind, ő meg azt sem tudja, melyikre figyeljen.

– Amúgy ti már csókolóztok, ugye?

– Hogyne csókolóznának te hülye – szól India az öccsére. –, akik szerelmesek, azok mind csókolóznak.

– Nem is igaz, nem csak ők – fonja össze a kisfiú, akit Tristan-nak hívnak, de csak azért tudom, hogy az, mert rajta kék felső van, míg az ikertestvérén, Sasha-n, zöld. A két gyerek tök egyforma. Mini Chris-ek. Édesek, beszédesek, szókimondók. – Amikor Tom itt volt, láttam apával és csókolózni, és ők biztos nem szerelmesek, csak barátok.

Tom arca fellángol, és Chris-é is, aki pont ekkor jelenik meg az ajtóban. Tristan kiugrik Tom öléből, és az apja kezét fogva kezdi hozzánk húzni.

– Apa, megmutathatom Barbara-nak a lovamat? Apa, ugye kilovagolunk délután, mi hárman, légyszi? – húzza el édesen az í-t a szó végén. – Te én és Tom bácsi. Le merném fogadni, hogy alig várod már, biztos régen lovagoltál.

– Annyira nem – mosolygom magam elé, és előrehajolok a gyerekek felé, mint mikor egy felnőtt mesét mond. – Képzeljétek Tom bácsi épp tegnap este lovagolt, és szegénynek úgy feltörte a nyereg a fenekét, hogy alig tudott ülni.