Merj élni! (Tom Hiddleston fanficiton 🔞)

4.

– Cate. – mondom a nevét, csak úgy, mintha köszönnék vele. Mosolyogva látom a döbbenetet az arcán, és levéve a szemüveget, leülök az íróasztala előtti székbe. Sosem kínált hellyel, mikor magához rendelt.

– Barbara? – keresi a szavakat, ami nála nagy szó. Hirtelen lángba borul az arca, de csak egy röpke pillanatra, és azonnal felveszi a dölyfös és fölényes álarcot. – Gabriel azt mondta, hogy beteg vagy.

Elveszem az asztaláról a kis táblát, amit a csoport gravíroztatott neki, amiben az én pénzem is benne van. Ezzel köszöntöttük, mikor ide került. Aztán egy képkeretért nyúlok, de megfogja a kezem. Rám sziszeg, és a szép arc eltorzul.

– Nyugi, tudom, ki van rajta. Jozeph elmondta. Tulajdonképpen csak megköszönni jöttem, hogy megkönnyítetted a dolgomat. A tiéd lehet, váljék egészségedre. Jó srác ő, csak kicsit ellustult

– Melletted lett ilyen. Amikor velem volt, akkor igazi energiabomba volt. – Ez új. Mi az, hogy vele volt? Hiszen Cate az után került a céghez, hogy Jozephet kirúgták. Tehát ezért utált engem ez a nő.

– Az lehet, de hogy miattad sikkasztott, az is igaz – blöffölök, és betalál. Látom az elnyúlt ábrázatán, hogy nyitja a száját, de hang nem jön ki belőle. – Nem mondom el senkinek.

Csak elveszem a képet, és meg sem lepődöm rajta. Ők állnak ketten, boldogan, ölelkezve valahol egy tengerparton. Bezzeg velem a várost sem volt képes elhagyni, nemhogy a tengerre elmenni.

– Szépek vagytok együtt. Sok boldogságot nektek.

– Ennyi?

– Mit vártál?

– Botrányt? Én biztos a helyedben dühöngenék.

– Tegyek neked szívességet? Hát legyen, akkor a kedvedért Cate, mert mindig olyan jó voltál hozzám. – Ránézek a képre, és teljes erőből vágom az üveghez. Élvezem a hangzavart, amit a betört üveg darabjainak csörömpölése okoz, és azt is, hogy Cate összerezzen. Felugrik, és biztonságiakért kiáltana, de a számra teszem a kezem. – Ne haragudj, kicsúszott a kezemből. Ugye nem akarod, hogy a számból is kicsússzon valami, mondjuk, hogy tettestárs voltál a sikkasztásban? Jó kislány, most pedig elmondom miért is jöttem.

– Ki vagy rúgva... – hápogja elsápadva, és kiabálni kezd. – Takarodj az irodámból!

– Te engem nem rúghatsz ki, mert én mondok fel neked. De előtte még igénybe veszem a juttatást.

– Semmit nem kapsz, semmilyen bónuszt, megértetted? – megvonom a vállam, és az ajkamba harapok. Csak mosolyogni tudok rajta. Nem bosszant, már nem lesznek miatta nehéz óráim, nyugtalan éjszakáim és hányingerrel teli reggeleim. Megkönnyebbülök, fizikailag érzem. Egy pillanat alatt lett semmivé a rossz közérzet. Talán csak ez volt a bajom, ez a nő szívta ki belőlem az életet, ez az energia vámpír. – Kidobatlak, ha nem húzol el.

– Ejnye-ejnye Cate, hogy lehetsz ilyen közönséges, te aki mindig olyan higgadt voltál, és kimért? Őrizd meg a hidegvéredet, mert oda a tekintélyed. Látod? Mindenki téged néz.

Valóban. A bokszokból az alkalmazottai mind minket néznek, azt, hogy hol vörös, hol elsápadt arccal kiabál a néma csendben. Most még telefon sem csörög, mintha a világ csak erre a kirohanásra várt volna. Felállok, és az első, amit meglátok, Gabriel. Enyhén leszegett fejjel, de elégedetten mosolyog. Büszke rám, látom rajta. Visszamosolygok, és integetek a többieknek. Van, akit életemben most látok először, pedig egy helyen dolgozunk, de akiket ismerek, azok futnak utánam.

– Mindenki visszaül a helyére, különben ki lesz rúgva! Azt hiszitek, nem találok azonnal a helyetekre mást? – Igazam volt. Oda a tekintélye. Senkit nem érdekel a fenyegetőzése. Gabriel messzebbről néz, nem jön oda, miért is tenné, hiszen pár óra, és velem lesz.