2

518 27 4
                                    

-A következő kanyarnál forduljon balra. -sóhajtottam unottan. Úgy éreztem magam mint egy kicseszett GPS.
-Biztos? -kérdezte a férfi.
-Igen, biztos. -mondtam idegesen, mire a férfi úgy tett, ahogy mondtam.
-Ezen a környéken olyanok laknak, akik már megjárták a börtönt. Miért lakna itt egy tizennyolc éves diáklány?
-Állítólag az anyja tényleg ült csekk hamisításért.
-Ezt miért nem mondta? -vont kérdőre a nyomozó.
-Kérdezte?
Erre nem felelt semmit, csak koncentrált az útra.
-Ez a ház az! -szóltam gyorsan a férfinak, mire leparkolt egy elég megviselt állapotban lévő háznál. Nem mondott semmit, csak kiszállt, és pedig úgy döntöttem, hogy megvárom az autóba. Szinte már a ház ajtajához ért, de visszafordult, és elővette a telefonját, majd a füléhez emelte. A hátamnál lévő ülésen megszólalt a telefon, mire én hitetlenkedve néztem a férfire, aki csak a fejével jelzett, hogy vegyem fel. Hátra nyúltam, közben természetesen lefejeltem az ülést, de felvettem a telefont.
-Jöjjön! -ennyit mondott, és már le is tette. Sóhajtva kiszálltam a járművből, és a nyomozó mellé sétáltam.
-Erről nem volt szó! -mondtam neki, mire ő csak elindult az ajtó felé.
-Segít nekem, és kész.
Utána mentem, mivel nem volt mit tenni. Bekopogott az ajtón, mert sehol sem látott csengőt.
Nagyjából három perc és vagy száz kopogtatás után bentről hallatszott egy hang:
-Ha még egyet mersz kopogatatni az utcára teszlek!
-David Black nyomozó vagyok, engedjen be, vagy bemegyek magam, de az... -kezdte a fenyegetőzést David (te jó ég, még a neve is olyan... H-E-L-Y-E-S) viszont már nem volt érkezése folytatni, mert az ajtó kinyílt.
Egy részeg, megviselt nő állt az ajtóban cigivel a kezébe.
-Mit akarnak?
-A lánya hamis információkat adott meg, ezért nem tudtuk elérni. -magyarázta David.
-Miért akartak volna elérni? -vont kérdőre minket a nő.
-A lányát ma reggel nagyjából tíz óra körül meggyilkolták az iskola udvarán. -mondta David, mintha csak az időjárásról beszélne. A nő hallgatot, de látszott rajta, hogy eléggé megviseli ez az egész. Még mindig nem szólt semmit, csak félre állt az ajtóból, ezzel jelezve, hogy menjünk be.
David udvariasságról nem hallva, a vállával arrébb lökött, majd bement a házba. Dühösen utána mentem.
A nappaliban elég nagy rendetlenség volt, az egész helység kicsi és nyomasztó volt.
-Üljenek csak le. -szólalt meg komoran a nő. A cigarettája szinte teljesen elégett, ezért eloltotta a fotel melletti hamuzóba, majd leült a fotelba. Mi, az avval szembeni kanapéra ültünk, mert szinte máshol nem is volt hely.
-Először is, elszeretném kérni a lánya papírjait. Anyakönyvi kivo-
-Azokat nem adhatom oda. -vágott a nő David szavába.
-Ha szabad kérdeznem, miért? -kérdezte megjátszott nyugodtsággal.
A nő habozott, majd végül kimondta az igazságot:
-Anne nem az én lányom.
Értetlenül néztem a nőre, aki csak a zokniját nézegette.
-Hogy érti, hogy nem a maga lánya? -kérdeztem most én, mire a nyomozó hirtelen rám kapta a tekintetét.
-Hát... ő csak a volt férjem gyereke... volt. -magyarázta keserűen.
-Elmesélné, hogy, hogy maradt magánál a lány?- kérte David.
-Amikor Anne öt éves volt, összeházasodtam az apjával, akinek a felesége szinte akkor halt meg. Őszinte leszek velem csalta. Amikor meghalt, rá két hónapra már házasok voltunk.
Anne tizenöt éves volt, amikor az apja autóbalesetben odalett. Szegénynek nem voltak rokonai, nálam maradt.
-A gyámügyisek magánál hagyták? -lepődött kissé meg David.
-Hah, ne higgye, hogy mindig ilyen voltam. -mutatott végig magán a nő -Tavaly történt, amiko-
-Mi a neve? - vágott a szavába a férfi.
-Eva Anson. -mondta kellemetlenül a nő.
-Be kell jöjjön egy alaposabb kihallgatásra. -jelentette be David, és már fel is állt.

A harmadik terem (1.rész) [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now