A harmadik terem (1.rész) [BEFEJEZETT]

28

A nyomozót is ki kéne nyírni, nem gondolod? Másképp...

Az üzenet többi részét nem írta ki az értesítés, de ez bőven elég volt. Tehát Simon ismeri a gyilkos? Esetleg Simon maga a gyilkos? Az nem lehet. Ki ölné meg a saját anyját? Meg milyen inditéka lett volna?
Próbáltam lemondani erről a gyanúról, és épp indultam leülni, amikor visszajött Simon.
Szembe álltunk mozdulatlanul, nagyjából másfél méterre pár pillanatig, és úgy éreztem magam, mint aki lebukott.
-Öhmm, ha kell valami, akkor fent leszek a szobába.
Felsiettem. Magamután becsuktam az ajtót, és lerogytam az ágyra. Tudtam, hogy ha tényleg köze van az ügyhöz, akkor most kiástam magamnak a sírhelyemet. Pocsék színész vagyok.
Próbáltam elhinni, hogy csak én látok összefüggést, lehet valaki poénból írta.

Kinyitottam a szemem, és a nap sugarai töltötték be a szobát. Rajtam egy takaró volt. Felültem, és próbáltam felidézni magamba a pillanatot, amikor elaludtam, de egyszerűen képtelen voltam.
Eszembe jutott, ami tegnap történt, és sietősen kiszálltam az ágyból. Kisiettem az ajtón, apa szobája felé. Bekopogtam, majd választ se várva benyitottam.
Apa az ágy szélén ült, a tegnapi ruháiban, és kezével a térdén támasztotta a fejét. Amikor beléptem felkapta a fejét, és rémülten rámnézett.
-Hány óra?
-Óhm, fogalmam sincs. De valószínűleg még elég reggel.
-Reggel? - pattant fel, majd a telefonján megnézte az időt. - Istenem! Felhívtak, hogy menjek elintézni valami papírokat tegnap.
-Menjek veled?
-Nem, dehogyis. Amúgyis gyalog megyek. Jól fog esni egy kis séta.
Némán bólintottam, de őszintén bántam, hogy nincs inditékom elszökni innen.
-Szó sincs róla! - lépett Simon a hátam mögé, a semmiből
-Ohh, Simon....- kezdte apa, mert tudta, hogy ő biztos nem. szólt neki a dologról.
-Hagyd, Via már szólt. És mindenképp ott kell legyek bármilyen intézkedéssel anyával kapcsolatban.
Egy pillanatig szemeztek apával.
-Igazad van - szólt, miközben kivett egy polót a szekrényéből. - Akkor fél óra múlva indulunk.

Rá öt percre, miután elmentek, felszaladtam Simon szobájába. Autóval mentek végül, szóval nem volt sok időm. Beérve, egyből elkezdtem kutakodni a fiókoba és szekrényekbe. Szépen sorba vettem mindent. Alapos munkát kellett végezznem, ugyanis mindennek ugyanúgy kellett maradnia, ahogy bolt. Ruhásszekrény, ágyneműtartó, Tv asztal. Ezekbe semmi különöset nem találtam, viszont végére hagytam az íróasztalt. A legalsó fiókba, találtam öt bicskát. Nem szenteltem neki nagyobb figyelmet, hisz mindegyik egy egyszerű bicska volt, ám úgy voltam vele,hogy legalább felnyitom őket. Sorba a kezembe vettem őket, tiszták voltak. Egyedül a negyediken vettem észre egy kis piszkot, ezért kivittem a természetes fényre, hogy jobban megszemléljem.
Sajnos, jól gondoltam, a piszok vér volt. Undorodva nyeltem egyet, majd visszamentem a szobába, és becsomagoltam egy papírzsebkendőbe.  Tudtam, hogy ezt még ma el kell jutassam Davidnek, másképp lehetséges, hogy észreveszi a hiányát.
Pár pillanat erejéig le kellett ülnöm, ugyanis egyre biztosabb volt, hogy Simon keze benne van ebbe az egészbe. Persze, a vér lehet akár egy balesett eredménye, viszont az üzenet nem erre utalt. De nem gondoltam, hogy ő tette volna magába. Hisz csak nem öli meg a saját anyját. És a legfontosabb kérdés az az, hogy miért tette?
Ekkor eszembejutott, hogy apa autójával mentek el, szóval leszaladtam, és körbejártam az autóját. Vannak bőven esetek, amikor a gázolás nyom meglátszik. Legugultam a kerékhez is, ugyanis akár ott is lehetett nyom.
-Via! Mit csinálsz? - szólt valaki hozzám. Felállva láttam, hogy apa és Simon állnak  ott, értetlenül nézve rám.
-Ti meg mikor jötettek? - kérdeztem rémülten.
-Most húztunk be az autóval. Érdekes, hogy nem hallottad - válaszolta Simon keserűen - Még egyszer: mit csinálsz?
A kérdés borzasztó veszélyesen hangzott, nekem meg nagyon hamar rögtönöznöm kellett.
-Hallottam egy oltári zajt, mint amikor kipukkan egy kérek. Csak jöttem lecsekkolni.
Gondolatban lepacsiztam magammal, ugyanis ez elég jó kis hazugságnak tűnt.
-És? - hajolt le apa is.
-Nem, semmi baja - mondtam kissé büszkén.
Simon le se vette rólam szúrós tekintetét, és tudtam, hogy minél hamarabb el kell érjem Davidet.