30

352 23 3
                                    

Addig feküdtem a fürdőkádba, amíg ki nem hűlt a víz. Hülye döntés volt, ugyanis ezidő alatt kitalálhattam volna valamit, de lekapcsolt az agyam, és úgy éreztem, hogy csak Davidbe reménykedhetek.
Végre vettem erőt magamon, és kiszálltam.
Kint, észrevettem, hogy teljesen üres a ház, és zavarodottan a telefonom felé eredtem.
Az órára nézve kiderült, hogy lassan hét óra, ami azt jelentette, hogy nagyjából két órát töltöttem a kádba, és Simonék nemcsak, hogy elmentek, hanem hamarosan haza is térnek.
Újra megpróbáltam felhívni Davidet, de egyszerűen ki se csörgött. Remegve tettem le a telefont, és már hallottam is a kulcsot a zárba. Hát ez ennyi volt, ellőttem az utolsó esélyemet is.
-Via! - kiabált apa lentrönen.
-Megyek!
Lesiettem, apa és Simon állt a nappaliba.
-Hétfőn lesz a temetés - mondta elfolytott hangon.
Bólintottam.
-Én felmegyek, ha nem baj.
Erre szintén csak bólintottam. Fel is ment, mi meg Simonnal ketten maradtunk.
Pár pillanatig szigorúan tanulmányozott, majd szó nélkül elővette a telefonját, és kiment. Értetlenül néztem magam elé.
Úgy döntöttem, hogy az estét kint fogom tölteni az erkélyen. Gyönyörű idő volt, kellemes levegő, és legalább magamba lehettem. Persze, tudtam, hogy egy bizonyos idő után Simon is ki fog jönni, de nem azonnal. Úgy éreztem, tudom, hogy mi lesz a következő lépése.

Nagyjából két órája ülhettem kint, amikor a semmiből hideg szél kezdett el fújni. Őszintén, fáztam, de nem vitt rá semmi, hogy bemenjek. Teljesen sötét volt, de amúgy se láttam volna sok szépet, ugyanis az erkélyem az udvarra nézett.
Nem gondolkoztam semmin, csak élveztem, hogy vagyok.
Egyszercsak hallottam az ajtót nyílni, mire mély levegőt vettem. Lassú léptekkel közeledett a végzetem, az én kezem pedig remegni kezdett.
Az erkély ajtaja is kinyilt. Nem fordultam meg, nem volt rá szükség. Ő se mozdult, csak némán állt a hátamnál, percekig.
-Csak egy dolgot árulj el - suttogtam, épp annyira, hogy hallja. - Miért?
Pillanatokig nem kaptam választ, de még így se fordultam meg. Végül megszólalt:
-Mindig is utáltam, ha az utamba állnak - guggolt le mellém, de akkor se néztem rá. Csak az égen lévő csillagokat szemléltem.
-Ne hidd, hogy ő volt az első. Csak a többire még nem jöttek rá.
Undorodva nyeltem.
-Ezt miért tetted?
Ördögien, ám csendesen felnevetett.
-Via, Via... Olyan butuska vagy.
Megfogta az állam, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek.
-Hát persze, hogy miattad. Gondolj csak bele, ennyi embernek meg kellett halnia, csak azért, mert te nem voltál képes felfogni a jeleket. De jött az a lány.Egy szánalmas szajha volt, mégis szinte több érdeklődét mutattál felé.Nem hagyhattam- mondta, teljesen nyugodtan.
-Nem én vagyok a hibás - válaszoltam szintén nyugodtan.
Erre lefagyott a mosoly az arcáról, de még mindig nem volt ideges.
-Sok ideig próbálkoztam. Ha észrevetted volna, most nem lennénk itt.
Már nem tudtam mit válaszolni. Nagyon féltem, de úgy érzem, jól tudtam kezelni.
-A saját anyádat is megölted.
Mostmár ideges volt, és ezt leginkább az állam érezte meg.
-Ha egyszer kibaszottul rájött az egészre!
Nem tudtam visszafogni magam, könnyes szemmel néztem rá.
-Az az utolsó kívánságom, hogy a pokol legmélyén rohadj meg.
Fel akartam állni, mire ő lefogott, és a kés egyből az oldalamba fúródott.

A harmadik terem (1.rész) [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now