27

376 17 2
                                    

-Mennem kell - mondtadDavid, és az ajtóhoz lépett. Úgy tűnt, hogy akar még mondani valamit, de nem tette, hanem elfordult, elköszönt és kilépett.
Én igazán örültem volna annak, ha mond valamit. Például, hogy holnap benéz, vagy felhív. Örültem volna, ha az ügyön kívül is érdekelném. Kezdtem rájönni, hogy megkedveltem Davidet, és szeretem ha a közelembe van.
Ezeket a gondolatokat sűrgősen el is hesegettem, ugyanis Simonról még mindig nem volt hír.
Úgy döntöttem, meg kell keressem nemhogy csinált valami hülyeséget. Nem nagy a város, úgy véltem simán megtalálhatom.
Felhúztam a cipőment, és kiléptem az ajtón. Megfordultam, hogy bekulcsoljam, amikor egy kéz a hátamra simult.
Nagyon megijedtem, annyira, hogy felvisítottam, és megfordulva, Simon meggyötört arcával találtam szembe magam.
-Ó Istenem - mondtam nagyokat lélegezve.
-Hova mész? - kérdezte közömbösen, szürkén.
-Hát, igazából, pont téged akartalak megkeresni - mutattam rá remegő kézzel.
-Itt vagyok, szóval be lehet menni - nyitotta ki az ajtót, és tolt be rajta.
Értétlenül néztem, hogy mi történik.
Bezárta az ajtót, majd magafelé fordított.
-Apád?
-A szobába?! De nehogy felmenj!
-Nem is terveztem - lépett el, és elindukt befele, a konyha felé. Utána mentem. Töltött magának egy pohár vizet.
-Öhm, hogy érzed magad? - kérdeztem, mert már komolyan nem tudtam, mit kéne tenni.
Miután megitta a vizet, lecsapta a poharat, és széttárt karokkal felém fordult.
-Remekül! Pont, mint akinek meghalt az anyja! - mondta szarkasztikusan.
David említette, hogy mindenki másképp dolgozza fel a szerette halálát, de egy házba, ennyiféle mód elég szörnyű tud lenni.
Nem nagyon tudtam, mit mondani, mert a kitörése teljesen érthető volt, és én így is egy elég hülye kérdést tettem fel.
Végül sóhajtott nagyot, és csukott szemmel nekidölt a konyhapultnak.
-Meg kéne szervezni a temetést.
-Ó, holnap reggel elrendezzük, Daviddel.
Kinyitotta szemeit, és megemelt szemöldökkel rámnézett.
-Miért pont David?
-Nem rajta van a hangsúly. De ő a pasim, és ilyenkor azért egy kapcsolatba elvárt dolog.
-Tényleg - indult el felém - el is felejtettem, hogy összejöttél a nyomozóval.
Alig tizenöt centire állt meg tőlem. Nagy szemekkel néztem rá, és elkönyveltem magamba, hogy valószínűleg besokkalt.
-Majd én elintézem - avval sarkonfordult, és elindult - Ha most megbocsátasz, elmegyek letusolni - és avval eltűnt.
Értetlenül néztem utána, de nem tudtam egyáltalán hibáztatni.
Visszaültem a székre, amin szinte az egész délutánomat töltöttem. Ahogy leültem, előttem felvillant egy telefon. Odanéztem, és láttam, hogy Simon telefonja az. Épp egy szám hívta, neve nem volt. Egy pillanatra megfordult a fejembe, hogy felveszem, de úgy döntöttem, majd szólok neki, ha kijön.
Elővettem a telefonomat, és írtam Henrynek, amikor Simoné ismét felvillant. Most nem egy hívás jött be, hanem egy üzenet. Akaratlanul is elolvastam

Ezt most elcseszted, ugye tudod?

Ennyi állt benne, és volt egy olyan érzésem, hogy Simonnak megint valami nőügye van. Pont ez az üzenet nem hiányzott neki.
Alig fél perc múlva egy újabb üzenet jött, amire megint akaratlanul rátévedt a tekintetem.
Ahogy elolvastam, a saját telefonom kicsúszott a kezemből, és remegve álltam fel.

A harmadik terem (1.rész) [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now