A túszod vagyok

Szívesség

Másnap reggel rémülten ébredtem. Ahogy körbenéztem a helyiségben, nem tudtam, hogy hol vagyok. Ha ez nem lett volna elég, még rémálmom is volt, ahol üldöztek engem. Egész éjjel menekültem álmomban. Mintha újra és újra lejátszódott volna a tegnapi incidens, csak többféle verzióban. A kölcsön póló kissé megcsavarodva fedte el a testemet, hiszen eléggé lenge stílusú az alkatomhoz képest. Csak nem a saját pólói közül kaptam egyet? Van olyan egoista, hogy a saját bandájának a pólóit hordja? Nehezen kibújtam a takaró alól, ami egész éjjel árasztotta magából a friss öblítő aromát. Ezt a levendulás illatot innentől csakis hozzá tudom majd kötni. Kifelé indultam a szobából, de ahhoz, hogy merre induljak, vagy, hogy merre találhatom meg a ház urát, ötletem sem volt. Még mindig hihetetlen, hogy megmentett, és befogadott az éjjelre. Nem sok információt osztott meg velem az este folyamán, csupán azokat, amiket már rég tudtam róla az Instagram oldala nyomán. Ebből arra következtettem, hogy nem akar túlságosan közel engedni magához, ami nem feltétlen baj. Még jót is tesz magának, ha nem keveredik bele a zűrös családi ügyeimbe. Azt hiszem még ma lelépek, hiszen semmi keresnivalóm itt. Egy meg nem ismételhető beszélgetésen vagyunk túl, ami számomra sokat jelentett, részéről viszont lehet, hogy csak az idejét raboltam. Néhány félénk lépést tettem a szoba bejárata előtt, amikor meghallottam a zajforrást, ami a földszint felől jött. A folyosón volt egy nagy, négyzet alakú tükör, amibe belenézve felmértem, hogy mennyire súlyos a kinézetem így kora reggel. A szemem alatti táskák olyan mélyek voltak, mintha egy szabadnapos panda nézett volna vissza rám, a hajam pedig kócos volt, mintha átheadbangeltem volna az éjjelt. Ujjaimmal igyekeztem átfésülni barna tincseimet, hogy egy fokkal szalonképesebben álljak a szeretett idolom elé, bár csodákra nem voltam képes, főleg így ébredés után. Hiába is próbálkoztam. Az ujjaim beleakadtak egy-egy kócosabb részbe, így inkább elengedtem a dolgot. Nagy levegőt, és bátorságot vettem magamon, ám épphogy megfordultam, máris ott állt mögöttem.

– Nem kérsz inkább egy fésűt, ahelyett, hogy itt szenvedsz? – hangjától és a látványától meglepettségemben helyben megugrottam.

– Mióta állsz itt?

– Két, három másodperce – felelte kómásan. – Hogy aludtál?

– Szuperül, és köszönöm, hogy befogadtál az éjszakára! Viszont nem szeretnék visszaélni a vendégszereteteddel, úgyhogy ma tovább is állok.

– Biztos? Ne érezd úgy, hogy teher vagy, mert ha az lennél, nem mondtam volna, hogy maradj! – erre csupán bólintottam egyet.

– Már eldöntöttem. Mindkettőnknek így lesz a legjobb.

– Oké – sóhajtott fel, majd ásítozni kezdett. – Viszont mielőtt elmész, legalább reggelizz meg!

A reggeli csendben zajlott. Mindkettőnknek rántottát készített, majd utána azonnal indulni készültem. Nem akartam tovább feltartani, illetve ennél is jobban belekeverni őt a nyomorúságos életem ezen aspektusába. A csendet, ami nyomasztóan ült közénk az ő hangja törte meg.

– Van elég pénzed? – simította meg zavartan a tarkóját. Próbáltam gyorsan reagálni, ám nem sikerült időben válaszolnom, máris készpénz után kezdett kutatni. Tiltakozni akartam, de csak eltátottam a számat, egy hang sem jött ki a torkomon. – Ezzel kihúzod egy darabig – mondta, miközben a kezembe nyomott egy köteg papírpénzt. Ekkor eszméltem fel, és hangot is adtam végre egyet nem értésemnek.

– Nem, ezt már nem fogadhatom el! Ez rengeteg pénz – csodálkoztam el, majd vissza igyekeztem adni a kezébe a köteget, amelynek köszönhetően a kezeink érintkeztek egymással. Értetlenül nézett rám, majd türelmetlenül felsóhajtott.