A túszod vagyok

Miért tetted?

Telefonjával a kezében járkált fel alá előttem a nappaliban, hiszen próbálta elérni a nyomozó pasit. Mindent a kezébe vett, mindent ő intéz, én pedig mintha csak külső megfigyelő lennék, pedig mindez az én dolgom lenne, mégsem teszek semmit, csak játszom a szánalmas nő szerepét. Életképtelennek érzem magam. Fele ennyit sem kellett volna tegyen értem, hiszen nem is ismer engem. Fogalmam sincs miért akar ennyire segíteni nekem. Minden esetre nagyra értékelem a tettét, és azt is, hogy annak ellenére, hogy tudja, hogy ismerem őt a netről, nem távolságtartó velem. Azt hiszem ilyen az, ha az ember kellemesen csalódik. Sejtettem, hogy nem egy seggfej típusú férfi, de, hogy ennyire önzetlen lenne egy idegennel, azt nem gondoltam volna. Első kézből tapasztaltam meg, és világgá kürtölném, hogy mennyire kedves és segítőkész, de nem tehetem, pedig megérdemelné, hogy az embersége és a tehetsége miatt figyeljenek fel rá az emberek. Amint kilépek az életéből, azon leszek, hogy minél több emberhez eljuttassam a hírüket. Kevés olyan ember van, mint amilyen ő. Valamennyire közel engedett magához, még ha akarata ellenére is történt, illetve tisztán bennem él, amikor a szempilla miatt kissé megsimogatta az arcomat, és közeledett felém. Bár az utóbbit inkább csak képzeltem. Abban biztos vagyok, hogy sosem akarna közeledni hozzám, még így sem, hogy a barátnőjével gyakorlatilag tönkrement a kapcsolata. Miért gondolok ilyenekre...?

- Charlie? Trevor adta oda a telefonszámát - rángatott vissza gyengéd hangja a valóságba a gondolataim közül. - Igen, lenne itt egy munka. Nem, nem rólam van szó, hanem egy barátomról... - tehát... Akkor most barátok vagyunk? A barátjának tekint? Vagy csupán ciki lenne azt mondani, hogy „egy random csaj nálam csövel", ezért inkább a barátjának hív. Mi zajlik a fejében? Amint elmondta miről is lenne szó, egy gyorsan eltelt másfél óra után már a házában is volt Charlie nyomozó. Megkért már az elején, hogy tegeződjünk, ami a mesélés szempontjából könnyebbség volt.

- Kezdj bele! - helyezte magát kényelembe a pasi, mire én egy pillanatra Adamre emeltem a tekintetemet, és ő is visszanézett rám.

- Magatokra hagyjalak? - állt volna fel, mire leintettem őt.

- Maradj csak! Legalább jobban megismered a háttérsztorit - engedtem el egy halvány mosolyt.

Legalább két évet kellett visszautazzak fejben, hiszen akkor kezdődtek a bajok.

- A kapcsolatuk anyával nem volt egy irigylésre méltó házasság. Anya mindent megtett értünk, apám viszont már azelőtt elkezdett kimaradozni otthonról, és az alkohol volt a leghűbb társa évekig. Nagy nehezen tette le, és az elején az elvonási tünetek súlyosak voltak. Fenyegette édesanyámat, megütötte több alkalommal is, természetesen ok nélkül. Ha valami nem tetszett neki, akkor anyán vezette le az idegességet, főleg mert ő volt legtöbbször kéznél... A húgom mindig a barátjához menekült, én pedig a barátnőimnél húztam meg magam, amikor kettesben lettünk volna. Csak akkor maradtam otthon, ha anya is ott volt és vigyázni kellett rá. Volt amikor nem akadályozta meg őt a jelenlétem abban, hogy bántalmazza őt. Igazából, amikor apám lelépett, mind örültünk, de csak addig, amíg ránk nem szálltak ezek az arcok. Először, mikor kimaradozott éjjel, azt hittük, hogy megcsalja anyát, és majd szép lassan lesz egy másik családja, ám mint kiderült, sokkal sötétebb ügy van a háttérben, és azt kívánom, bárcsak inkább megcsalta volna anyámat, minthogy ez legyen...

- Lehet tudni, hogy mivel foglalkoznak a zaklatók?

- Ötletem sincs. Bérgyilkosság? Drogok? Sosem beszélt ilyesmiről. Hamarabb ütött, minthogy kérdezett, vagy mondott volna bármit is.

- Téged is bántott? - erre bólintottam párat igenlően.

A mellettem ülő srác élesen fújta ki a levegőt, mintha feldühítette volna az, amit megtudott az imént tőlem. Miért dühíti ez a tudat? Nem vagyunk igazából barátok, csupán befogadott szánalomból engem egy kis időre. Távol kellene tartanom őt magamtól, erre most végig hallgatja a történetemet apámról... Bár... nem mintha tudnék bármit is a mocskos ügyleteiről.