A túszod vagyok

Megállapodás

Görcsbe rándult a gyomrom, és hatalmasat nyeltem a csengő hallatán. Amint átlépte a küszöböt száguldani kezdett felém, majd már szinte vártam, hogy ordítani kezdjen velem, de nem tette. Helyette közel sétált hozzám, aztán amint felemelkedtem a kanapéról, váratlanul, szorosan magához ölelt. Döbbenten álltam, miközben tenyerével és ujjaival a hátamat látta el apró simításokkal.

– Hogy léphettél le egy megveszekedett szó nélkül? – kérdezte aggodalmasan, mégis kérdőre vonva.

– Nem kellene megérints – kezdtem el könnyezni a karjai közt, mire kissé távolabb tolt engem, hogy a szemembe tudjon nézni.

– Engedd, hogy megmagyarázzam, rendben? – foglaltunk helyet egyszerre, ő pedig közvetlenül mellém ült le. – Emlékszel, hogy emlegettem egy bizonyos megállapodást? – rám vezette a tekintetét, én pedig válaszként bólintottam. – Ez a házasság... Kamu. Ez csupán üzlet, legalábbis mára. Szerettem őt, de ez a házasság egyetlen dolog miatt valósult meg. Tiffany édesapja rúgta be a banda motorját, ám a valamit valamiért elven üzlet lett a házas életemből, és jól látod – takarta el, és egyúttal, megdörzsölte kezeivel a szemeit. – Nem vagyok boldog – ingatta a fejét szomorúan, majd rám emelte a tekintetét. – Nem hittem volna, hogy gondot okozna neked ez a dolog. Igazából nem is adhatom ki ezt az információt, és a gyűrűt sem hordom.

– És az a sárkányos? – mutattam rá a gyűrűre a bal kezén.

– Ja, ez? – tapogatta meg az említett ékszert. – Ezt az öcsémtől kaptam még a huszadik szülinapomra. Azóta viselem. Reményt ad, hogy egyszer újra szabad lehetek, és úgy élhetem az életemet, ahogy én akarom, nem pedig úgy ahogy Tiffany akarja. Ha egy rossz mozdulatot teszek, azzal a bandának is ártok. Cseszhetem a karrieremet, a barátságomat a srácokkal, illetve akár a házat is elperelheti tőlem válás esetén.

– Ezért is szeretném, ha ismét két külön csapat lennénk. Mintha meg sem történt volna ez. Túl sok a vesztenivalód, és ez az én harcom, nekem kell megvívnom a csatáimat.

– Nem kérheted ezt tőlem! Nem foglak cserbenhagyni. Megegyeztünk, hogy akkor válnak el útjaink, ha anyukád szabad, emlékszel?

– Lényegtelen. Már így is túllőttünk a célon. A feleséged tudja az igazat, és ha továbbra is tartjuk a kapcsolatot, az sokba fog neked kerülni.

– Vállalom a kockázatot, mint magánember. Nem hagyhatlak magadra – rázta meg a fejét vízszintesen tiltakozóan.

Charliera pillantottam, aki csupán hosszan lehunyta a szemeit jelezve, hogy engedjek az akaratának. Hatalmasat sóhajtottam, és hosszú másodpercekig nem szólaltam meg. Tekintetemet visszavezettem Adamre, ő pedig továbbra is türelmesen várta a válaszomat.

– Gondolom felesleges ellenkeznem.

– Megpróbálhatod, de a válaszom akkor is az, hogy melletted leszek, amíg kell. Ha nem engeded, akkor a háttérben nyomozok. Legalább hasznossá teszem magam – jelentette ki egyértelműen, hogy felesleges bármit mondanom, ami szembeszállna az akaratával.

– Fogalmam sincs mit látsz bennem, hogy miért ragaszkodsz ehhez az ügyhöz – nevettem el magamat fájón, miközben összekulcsoltam az ujjaimat az ölembe engedve.

Csupán egy rajongó vagyok a sok közül. Én kértem a segítségét, de csak a lépcsőháznál kellett volna segítsen. Utána már saját magát rángatta bele jobban a kialakult helyzetbe. Talán jobban járt volna, ha nem támad fel a lelkiismerete aznap éjjel, és magamra hagyott volna.

– Lehetőséget arra, hogy valami jót is tegyek. Lehetőséget jó társaságra, egy barátra... Reményt, hogy még nincs veszve minden... – hűha... Ezt mind bennem látja? Hogyan tettem ilyen jó benyomást erre a srácra röpke pár nap alatt?