A túszod vagyok /vége/

51 4 0
                                    

A hűvös szellő belekapott a hajamba, ahogy a lehúzott ablakon beszökött a kocsiba. Mivel az én köröm jött, így én választottam dalt, ami tökéletesen passzolt a hangulathoz. Elmosolyodott, amikor meghallotta a választott dalt.

El sem hiszem, hogy már nyolc hónapja történt az a szörnyű eset, mégsem bánom, hogy megtörtént. Pár randi után úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk milyenek vagyunk együtt. Mellette megtapasztalhattam, hogy milyen az, ha szeretve és csodálva van az ember. Nagyon gondoskodó, figyelmes, és tapintatos is. Megdöbbentem rajta, hogy mennyit várt rám, és még tovább is várt volna az együttléttel, ha nem álltam volna készen rá, tekintve, hogy min mentem keresztül az apám mellett. A régi rajongásom azóta is tart, csak már a személyiségéért rajongok leginkább. Az úti célunk a nyaralója volt, és a GPS szerint már csak tíz perce voltunk a helyzetétől. Voltunk már itt korábban, de csakis egyszer, egy hosszú hétvégén. Luna a lábamnál feküdt, én pedig doboltam az ujjaimmal a dal ritmusát, ahogy a karomat elfektettem az ablak helyén. Sosem voltam még szabadabb. Az apám ellen vallottam, és az emberei is inkább feldobták őt a hamarabbi szabadulás érdekében, így hosszú időre börtönbe került az egész bűnszervezet. Amint megtudtam, hogy gyermek és fiatalkorú pornográfiával üzleteltek, nem volt többé kérdés, hogy apámnak honnan jött az a beteg birtoklási vágya irántam. Soha többet nem akarom őt látni, és bízom is benne, hogy így lesz. Charlie időközben odaköltözött hozzánk. Saját lányaként szeret, illetve fogadott el engem, és a húgomat is. Végre előttem is egy egészséges apakép van, ráadásul a húgom párjával is jól kijönnek. Hétvégente együtt szoktunk vacsorázni, mint egy nagycsalád. Nem tudjuk helyettesíteni a lányát, akit elveszített, de ismét része lehet egy családnak. Luna mocorogni kezdett a lábamnál, amint felkanyarodtunk a házhoz. Mintha megérezte volna, hogy megérkeztünk. Azóta tényleg olyan, mintha az anyja lennék. Sokat sétáltatjuk, és ő is szereti ezt a környezetet. Nagyon okos, és hűséges kutya. Általában a közelünkben van, ritka az, ha elvonul tőlünk. Ahogy megérkeztünk elkezdtük bepakolni a holmikat a házba. Luna odabent szabadon sétálgatott, miközben mi mindennek megtaláltuk a megfelelő helyet.

– Azt akarom, amiről a dal szólt... – jegyeztem meg hangosan, mire kíváncsiskodva nézett felém.

– Csókolózni mindenhol, vagy meztelenül úszni? – mosolygott rám kacéran, miközben közelebb lépett hozzám.

– Mindkettőt – mosolyodtam el, és megszüntettem kettőnk között a távolságot, kezeimet pedig a tarkóján kulcsoltam össze, ő pedig a derekamnál fogva húzott szorosan magához.

– Próbáltad már valaha?

– Még soha, de veled kipróbálnám – biccentettem oldalra a fejemet kissé, miközben végig a szemeibe néztem.

– Ha átöltözöl, akár le is mehetünk a tóhoz. Jobb, ha megbizonyosodunk előtte, hogy nincs itt most más, mielőtt belefutnánk meztelenül egy turistacsoportba – nevette el magát.

– Akkor megyek is öltözni – kacsintottam rá, mire távolodni kezdtem, hogy aztán elvonuljak, és fürdőruhába bújjak. Egy egyszerű, piros bikinit vettem fel, amibe elég komfortosnak éreztem magam ahhoz, hogy akár emberek közzé is menjek benne.

A tónál alaposan körül néztünk, miközben ledobtam a törölközőt a partra.

– Úgy látom nincs itt senki – szólalt meg mellettem állva. A tudat ellenére sem tudtam levetkőzni a parton. Belemerültem a vízbe, csak akkor kezdtem el megválni a ruhadarabjaimtól, ő pedig követte a példámat. A ruhákat kidobta a partra egy határozott mozdulattal, majd felém fordult.

A túszod vagyokWhere stories live. Discover now